A konyhaablaknál állva nézek ki az udvarra, miközben arra várok, hogy a lassan főni kezdő vízben elkészítsem szerény ebédemet. Spagetti. Hozzá egy kis reszelt sajt. Odakint mind ősziesebb a táj. A vihar a szomszédok fáiról is idefújja a színes leveleket. Az itthoni ablakok eseménytelen világra néznek, ha csak az nem számít eseménynek, hogy az őszi bánat bokrain napok óta virágzik az az egyetlen, korán kelő, mosolyt keltő pici virág.
Néhány napja egy nagyváros éttermében a nagy, földig érő ablak mellett ebédeltünk a lányommal. Egymással szemben ültünk, kissé féloldalasan, hogy mindketten kinézhessünk a a térre. Emberek jöttek-mentek, néha eleredt az eső. Mindegyikünk más-más szögből nézte az eseményeket. A végén elmeséltük egymásnak, mit láttunk. Ő egy apát, aki valakivel beszélgetett, miközben alvó kisgyermekét tartotta, egy hordozókendőben. Mikor leejtette az esernyőjét, nem hajolt le érte, hanem - kamatoztatva a futballpályán szerzett tudását - a lábával pattintotta fel a földről, fél kézzel kapta el. Én egy fiatalembert, aki egy ideig ott várakozott az étterem előtt, majd hirtelen elindult egy sietve érkező, lobogó hajú, mosolygó lány felé. Nyújtották a kezüket, bemutatkoztak, majd együtt indultak tovább.
Minden ablakból más és más a kilátás. Más-más történetek szövődnek. Másféleképpen szép a világ.
Ha valaki azon tűnődne, mégis miről és hogyan lehet írni már a kilencvennegyedik napja egy-egy gondolatot, bejegyzést: hát erről és így.
6 comments:
hát így♥
és csak így szabadna
:))
nekem minden bejegyzésed (hosszú idő óta) olyan, mint valami (értsd jól): prédikáció
és úgy is hat rám:
először csak a szépsége ér el hozzám ("de szépen írtad"),
azután felfénylik egy egy mondata (sokszor kiírom, viszem magammal), harmadik szint, amikor nyugodt időben (főleg alvás utáni, napkezdő perceimben) továbbgondolom, akkor ér el hozzám az egész, amikor megtalálom benne az üzenetet a saját életemhez (mint pl. a "tegnapi"-ban, hogy mennyire fontos egyensúlyt találni a saját lelkem ápolása és a kapcsolataim (család- barátok, munkahely-világ)"ápolása" között, hogy az egyre(gyorsabban)növekvő elvárások között a saját ütememet megélni és felvállalni♥
és igen, a posztjaid imák is egyben
ettől komolyak
és ettől tudok szívből nevetni is tőle
Mindig csemege a napi írásod. Tartogatom. Reggekre, amikor még nyugalom van, csend, egyedül ülök a kávémmal. Jó időben az ablakban, rossz időben a kanapén . Jól indul tőle a napom.
Ó, már csak 6:-(
Szerintem esemény egy kis virág kinyílása ...
Egyébként "egy (kivilágított) ablak egy színházzal ér fel" - mondja egy holland közmondás. Az meg a saját megállapítosom, hogy ugyanaz az út visszafelé egész más. (Ez nem igazán illik ide, de arról jutott eszembe, hogy a lányoddal ugyanazt néztétek, és mégis más láttatok.)
Katalin nagyon szépen fogalmazott. Bennem is sok gondolatot elindítanak a szösszeneteid, és gyakran veszem észre, hogy valami olyat érzek át, látok meg a környezetemben sokkal tudatosabban, amire Te írányítottad rá a figyelmemet.
Én is rögtön számoltam: hogy már csak 6 nap. Nagyon szép ajándékot kaptunk Tőled ezzel a kihívással.
és a fotód meg annyira olyan hangulatú, mint ennek a festőnek a képe: https://www.facebook.com/photo/?fbid=462229261934665&set=a.303468397810753
Andrea Kowch
Hogy szaladhatott el olyan hamar?Már olyan kevés maradt!!?Remélem nem hagyod abba?Nemcsak nekünk hanem neked is szükséged van arra hogy kiírd magadból a sok szépet
Post a Comment