Néha azért nem merek nekifogni egy történetnek, mert attól tartok, nem fogom tudni megírni azt a legelső, tökéletesnek álmodott mondatot, amire majd az összes többi épülhet.
Néha nem merek elindulni egy úton, mert attól tartok, rossz irányba teszem meg az első lépést, így nem oda jutok, ahova szeretnék.
Néha azért hallgatok, mert attól tartok, hogy félreértenek.
Néha azért ásom el a földbe, azért rejtem el, ahelyett, hogy befektetném azt az egyetlen, a képességeim szerint rám bízott tálentumot, mert attól tartok, még ezt az egyet is elveszítem.*
Az összes toporgásommal, a félelem miatt kihagyott, tönkretett, elszalasztott alkalmakkal szemben ott ragyognak az utak, melyekre akár remegve és hitetlenül, de mégis ráléptem. Mert a józan ész összes érvével szemben azok válnak a hit, a bátorság példaképeivé, akik nem csak fél szívvel élnek. Akik a szeretetért mindent kockára tesznek. Akik elindulnak, akár a legtökéletlenebb mondattal is, akár a nem jó irányba is.
Történeteket szerető emberként hiszek a kerülőutak szépségében.
Hiszek a félreértések, félrefordítások pontosságában.
Hiszek a mindent vagy semmit igazságában. Mert van az a hely, ahonnan nézve "akinek van, adatik", akinek pedig nincs, "még az is elvétetik amije van."*
*Máté Evangéliuma 25:14-30
2 comments:
Nehéz téma...
Milyen jó Márta,hogy Nem tartod magadban hanem kimondod,ezzel tükröt tartasz elonkbe is.Igen az az első tökéletes mondat.S milyen szépen zúdulnak a többiek utána mint egy gazdag vízesés!
Post a Comment