Tuesday, April 15, 2008

Ha hétfő, akkor foci!

Tegnap Anna is rászánta magát egy kis mozgásra, így most már két copfossal gyarapodott Bad Berka kicsiny lányfocicsapata.:) Mintha kicsit túl elegánsak lennének ebben a kabátban, de indulás előtt két perccel még azon vitáztunk, hogy hajlandóak-e felvenni a szakadtabb cuccot, és hát nem voltak hajlandóak. Amúgy meg annyira fújt a szél, hogy én majd' lefagytam. Meg is kérdeztem a végén, hogy mi van akkor, ha nem szép az idő, esik az eső ésatöbbi, akkor is meg van tartva az óra? A válasz "immer" volt, illetve hát ennek itt valahogy "immö" hangzása van. Szóval, esőben, szélben, viharban edzzük a lányainkat a szép jövőre...




Monday, April 14, 2008

Hm..gondolom,

az irodában, amelyiken keresztül a lakásbérlést intéztük (márminthogy Tibi intézte, nátürlih, nem is én, mert ha én intéztem volna, valahol a híd alatt laknánk)...na szóval, az irodában még most is azon tanakodnak, vajon mit akarhatott ez az őrült nőszemély, aki én lennék...Pedig én csak azt akartam megkérdezni, hogy elküldték-e az EON-nak a papírjainkat, de ők ezt nem értették meg, vagy szerintem inkább nem akarták megérteni, mert annyira rosszul azért csak nem beszélek, illetve hát sajnos talán mégis?...:( Nade, legalább humorérzékük van itt a népeknek, és a végén már csak nevettünk, hogy milyen érthetetlen dolgok is vannak manapság a világon. (Azért remélem, hogy elküldték azokat a papírokat...)

Elvetemültség

Odáig jutottam, hogy: 1) nem olvasok magyar híreket, meg más nyelvűeket sem. 2) nem olvasok magyarul, csak azt, amit esténként a gyerekeknek. 3) vettem magamnak egy leárazott Danielle Steel könyvet, és most azt próbálom magamnak lefordítani a százkilós szótárak segítségével. 4) azért nem valami irodalmiasabbat vettem, mert egyrészt az nem volt leárazva, másrészt ha nagyon irodalmi, akkor úgyse lenne türelmem lefordítani, de így 5) be kell valljam, alig várom, hogy lássam, milyen ruhába fog öltözni Kate a következő bálon, mikor meg fogja pillantani azt a jóképű, sármos fiatalembert, akibe élete végéig szerelmes lesz. 6) (Igen, sajnos, ennek is a végét fordítottam le először.)

Sunday, April 13, 2008

Annyira bírom

Enikőt. :) Egy hét múlva öt éves lesz, de már le van adva a rendelés: 1. egy epertortára, 2. kókuszos sütire, 3. valamilyen más sütire is, mert szülinapkor sok süti kell legyen, 4. ajándékokra.
Jöjjön akkor a hét kérdezz-felelekje a leendő ünnepelttel:
- Anya, amikor valaki épít egy házat, az olyan, mint amikor Isten megteremtette a világot?
- Ja, valami olyasmi. Hasonlít hozzá. Például, mikor rajzolsz valamit egy üres lapra, az is olyasmi.
- Isten mindent meg tudott teremteni?
- Igen.
- Na jó, de akkor ki teremtette meg Istent?
- Hát, tudod, őt nem kellett megteremteni, mert ő örökkévaló, tehát mindig is volt, és lesz, és öööö....
- Látom anya, te sem értesz mindent.

Saturday, April 12, 2008

Ma elindultunk




egy játszóteret megkeresni, ami három faluval odébb van egy tó partján. Meg is találtuk, csak aztán mégse maradtunk ott ( valami strand területén volt, és nem találtunk nyitva egy bejáratot sem), hanem elmentünk az erdőbe sétálni. Itt nagyon sok a fenyőerdő. Például Erdélyben fel kell menni egy bizonyos magasságig, hogy fenyőerdőben túrázhasson az ember, itt meg tele vannak a dombok fenyőkkel. Nemhiába láttam én olyan matricát a szomszéd autóján, hogy "Türingia, Németország zöld szíve".
Szóval mentünk, mendegéltünk. Közben meg a gyerekek lelkesen bóklásztak a fák között, ágakat gyűjtöttek házépítéshez, Enikő a madaraknak épített hajlékot, és közben arra gondoltunk, mennyivel természetesebb játszóhely az erdő a maga egyszerűségében, mint akármilyen színesen kialakított játszótér. Hoztunk haza mindenféle botokat, leveleket, tobozokat, ilyesmit, és arra gondoltam, most már tényleg ki fogok jelölni helyet egy úgynevezett évszakasztalnak, hogy legyen hova kiállítani a hazahurcolt kis kincseket.

Friday, April 11, 2008

Még mindig


odavagyok ezért a suliért. Tulajdonképpen nincs semmi extra benne, de mégis jó oda járni, immáron két egész hete, ha jól számolom. A lányok mindig szívesen mennek, és számomra ez az, ami igazán számít. Pozitív, hogy itt második osztály végére kell csak megtanulni jól olvasni-számolni, tehát lassúbb a tempó, mint otthon, és gondolom, éppen ezért jobb is az alapozás. Ez mindenképpen kedvez nekünk, akik csak úgy idejöttünk, mint valami holdrólpottyantak.
Volt egy aranyos eset a héten Sárával...Első szünetben van a gyerekeknek a tízóraizás, és lehet nekik hozzá tejet, kakaót vagy vaníliás tejet rendelni. Mi tejet választottunk. Mivel a tej is fehér, és a vaníliás ital is, Sára tévedésből egyszer egy utóbbit vett el, és csak akkor vette észre, mikor beleivott, s akkor már megitta az egészet. Rajta kívül senki nem vette észre a kavart, de ő annyira megszomorodott, hogy most mi lesz, hogy csak lógatta az orrát és könnyezett. Aznap a fráu írt egy hosszú bejegyzést nekünk az üzenőfüzetbe, hogy nem tudta megkérdezni Sárától, miért volt szomorú, de mondjuk meg mindkét lányunknak, hogy az egész tanári kar nagyon elégedett velük, mert kedvesek, és igyekvőek, és reméli, hogy szívesen járnak iskolába. (Este aztán Tibi egy csomót agyalt egy hasonlóan kedves válasz megírásán...:)
Most meg épp mesét fordítok, mert Sáráék ezt olvasták az osztályban együtt, és jó lenne, ha ő is értené, hogy miről szól. Ingyen nyelvlecke anyukáknak...:)
(A kép inkább a tegnapi bejegyzéshez passzol, aminthogy a tegnapi kép a mostani pószthoz, de nem cserélem ki őket. Az nem vallana rám.)

Thursday, April 10, 2008

Nagyon lelkesít, hogy


ha nem is nagyon közel hozzánk, de dombokat látok az ablakból. Például, ahol most ülök, pont az ablak mellett, közel sok háztetőt látok, és messze valami dombon egy fenyőerdő tetejét. Néha felállok székre, hogy jobban lássam. A lakás másik oldalán, a nyugati szárnyból :) nézve pedig több teljes dombot is lehet látni, és az egyiken látszik egy kicsit az iskola tornya is. Ahol eddig laktunk, Magyarországon, épp egy ipari parkra néztek lakásunk ablakai, tehát mi is, ha nem a falakat akartuk bámulni. Tehát érthető az örömöm. (Viszont mindenben van jó és szép is, mert ipari park ide vagy oda, nagyon szépek voltak ott a naplementék.)
Jó lenne egyszer egy ilyen kis város szélén lakni, egy akármilyen pici házban, és nem azért házban, mert a lakás már nem is jó nekem, hanem mert nagyon szeretnénk a gyerekek és én is kutyát és cicát. Csak ezért. Meg hogy ne kelljen rászólni a gyerekekre, hogy halkabban ugráljanak, mert feljön a lenti szomszéd. Amúgy, én szeretek emberek közt lakni, szeretem még a mások által okozott zajokat is, ha csoszog a fenti szomszéd, meg ilyenek.
És nagyon szeretnék még egy gumicsizmát is magamnak, mert mióta itt vagyunk, szinte minden nap esett az eső valamennyit, és a sár miatt még nem mentünk el kirándulni, pedig annyi ösvény van mindenfele.
De hát az élet nem kívánságműsor, meg nem is habostorta, tetején rumosmeggyel, de azért néha mintha mégis. Attól függ, ki és honnan nézi.

Én, mikor a bankban...

A cím mondatszerkezetét Sárától loptam, aki a saját képesalbumába a következő címeket írta a képek fölé: Mikor én és anya, Mikor én és apa, Mikor én és a bot, Mikor én és a virág, Mikor az asztal alatt, meg ilyenek...
Szóval bementem a bankba, kínkeservesen összeállított négy kérdésemmel, tökéletes nyelvtudásommal és Enikővel, aki azonnal megtalálta a gyereksarkot, ahonnan aztán nem is akart eljönni a végén.
Én: Guten Tag! Ich habe eine Frage.....(ésatöbbi, közben belepillantva jegyzeteimbe)
Frau XY: Blablablabla.
Blablablablablabla?
Ááá, ja, blablablablablabla.

Én: Wann wird das Online Konto aktivieren?
Frau: Blablablablablablablabla?
So, blabla. Blablablablablablab.

S mind így... az a jó, hogy ő értett engem, én meg értelmeztem az ő arcjátékát, hangsúlyát, mozdulatait, aztán kész. Már csak a blabla-t kell megértsem, de ha sokat járok ilyen helyre, az is meglesz egyszer.
Hm. Kint csodásan ködös az idő, már csak egy Narnia lámpa hiányzik a hangulathoz, és egyébként, meg amúgy is jó kedvem van.

Wednesday, April 9, 2008

Tovaszálló napjaim, iskolabusz és szerelem.

Még mindig felolvasok esténként a gyerekeknek, illetve hát a költözködés alatt nem, de most megint, és biztos van értelme, bár volt már olyan, hogy az egy hónapig olvasott könyv végén azt mondták: ó, hát nem is történt végig semmi, csak eltörte a kisfiú a lábát, aztán meg a végére meggyógyult. Hát így vagyok én is, hogy alig történik valami, csak telnek a napok...Ma is, az egész délelőtt eltelt főzéssel, s mire észrevettem, már menni kellett a gyerekekért, akik aztán megették, amit főztem. Bezárult a kör. :)
Amúgy, ma iskolabusszal mentek a lányok suliba, mert az ingyenes nekik, illetve hát most kapták meg az erre feljogosító kártyájukat. Én is elkísértem őket (nekem nem volt ingyenes...), de holnaptól már magukban mennek, és én fehér zsebkendővel fogok integetni reggelenként a távozó busz után.:) Kell egy kis önállóság a gyerekeknek.
Közben meg nyelvtanfolyamot keresek magamnak, hogy a tökéletes nyelvtudásomat még tökéletesebbé tegyem, de azt már látom, hogy itt helyben nem lesz, talán majd a környező városokban.
Májustól Enikő is óvodás lesz. Az ovi itt nagyon drága, de rászánjuk az összeget, mert tőlem biztos nem fog megtanulni németül a kicsike. Szóval májustól jó lenne nyelvtanfolyamozni, csak nem tudom, bele fog-e ez férni a délelőttjeimbe, oda-vissza utazásokkal együtt...
Ennyi. (A "szerelem" szót csak azért tettem a cím végére, hogy izgalmasabb tűnjön a pószt. Bocsánat. Én is mástól lestem el ezt a trükköt.)

Tuesday, April 8, 2008

Itt valami

nagyon finom a fagyi. Az állandó kuncsorgást elkerülendő, kiegyeztünk egy fagyi/ hét-ben. Nem tudom, máshol hogy van, de itt nagyon bolondos az időjárás: egyik pillanatban hull a hó, aztán esik egy kicsit az eső, aztán süt egy kicsit a nap, aztán jön egy kis szélvihar...szóval, míg elérek az utca egyik végétől a másikig, mind a négy évszakot átélhetem. Így aztán nehéz a fagyizás is, merthogy mikor elindulnánk a kialkudott mennyiséget elfogyasztani, ha süt is a nap, mire odaérünk, már biztos hull a hó, vagy valami.
Na, és útközben a belvárosba mindig elmegyünk valami ortopédiai cipőbolt mellett, ahova egy fél csontvázat tettek a kirakatba, fogalmam nincs, milyen megfontolások végett. A lányokra ez akkora hatással van, hogy a napokban állandóan morbid dolgokról faggatnak: temetőkről és sírokról, és csontvázakról, és halottakról. Ezt már nem lehet tündérmesés módon megtárgyalni, bármennyire is szeretném, mert ahogy válaszolni kellett a "hogyan születik a baba, és hogyan kerül be/ki az anyuka hasába?" típusú kérdésekre, ezekre is kell, mert ez is az élet része, és nincs annál rosszabb válasz egy gyermeki kérdésre, hogy "Majd megérted, ha nagyobb leszel..." (Még jó, hogy van nekem Enikőm is, aki olyat is kérdez, hogy meg szabad-e simogatni a medvét, ha találkozunk vele, mert erre kapásból tudom a választ, és nekem is szükségem van sikerélményre néha.)

Monday, April 7, 2008

A hölgy,

akitől béreljük a lakást, pont fölöttünk lakik. (Szerencsére, hogy nem alattunk, ezt bizonyos okok miatt mondom, amelyekről kisgyerekes szülőknek azért lehet némi elképzelésük...) A múltkor becsöngetett, mert akart adni még egy kulcsot a lakáshoz, és ahhoz írt egy komplett szerződést, amit alá kellett írni. Így megy ez : egy plusz kulcs, egy plusz szerződés. Akkor ajánlotta, hogy hétfőnként vigyük el a gyerekeket egy általa tartott lány-fociedzésre. Ilyen ajánlatot az ember nem utasít el, főleg ha idegen, és nincsenek ismerősei, mert azért jó lenne, ha lennének. Ma el is vittem őket, el is késtünk kicsit, de csodák csodája!, megtaláltam a Sportplatz-ot. Végül is csak Sára vett részt az edzésen, mert Enikő eldöntötte, hogy ő aztán nem akar focizni, Anna pedig egyelőre tartózkodó álláspontot vett fel. Tehát mi az autóból néztük végig a dolgokat. A végén tökéletes nyelvtudásom segítségével megérdeklődtem, hogy jöhet-e Sára máskor is (mert láttam az orra hegyén, hogy mennyire élvezte az ugrabugrát), és hogy mennyibe kerül, meg ilyenek. Remélem, jövő hétfőre Annának is megjön a kedve a focizáshoz, mert...hm, fogalmam nincs, kitől örökölhette, de eléggé kényelmeske, és nem ártana, ha kevésbé lenne az. Szerintem.

Mit le nem művelek

ezzel a német nyelvvel!...Nem kellett volna olyan nagyon lustának lenni, mikor még tanár próbálta a fejembe gyömöszölni a tudást. Pedig én most sokat tanulok, tényleg, majdnem minden szabad időmben, és úgy néha azért szép kis mondatokat kreálok magamban, hogy aztán, mikor beszélnem kell valahol, összevissza mondjam a szavakat, keverve a németet az angollal, a szezont a fazonnal, és szinte mindig elnézést kérő hangon hozzátenni: Ich verstehe Deutsch nur ein bisschen... Mintha nem lenne épp eléggé nyilvánvaló. De. Lassan kezd lekopni a maximalizmusom,( vagyis ha őszinte akarok lenni, inkább szégyenlősségnek nevezném,) és kinyitom a számat, ha kell, márcsak azért is, mert nem várhatom el, hogy a német népek itt kitalálják a gondolataimat.

Sunday, April 6, 2008

Amúgy meg,





úgy általában, és egyébként is...:), az utóbbi napokban annyira, de annyira szépen játszanak a gyerekek ( kivéve persze, mikor veszekednek, vagy verekednek, vaaaaagy stb.), hogy kedvem lenne pici akármivé lenni a kis mesebirodalmukban...

Már második




vasárnapja, hogy elmentünk egy gyülibe Weimarba, lelki életünket ápolandó...Két istentisztelet van egymás után, és ma esett le, hogy a korábbi az inkább családosoknak szól, a második pedig azoknak, akik elalusszák reggel az időt, vagy nem tudom... Mi már mindkét variánst kipróbáltuk, ma például a későbbire értünk el, és olyan jó kis zenei kíséret volt, hogy valami győőőőnyörűség...Dobok, meg gitárok, meg hangerő is hozzá:)...nem nagymamáknak való, na. Pedig, jut eszembe, pont , hogy láttam egy nagyon szép idős hölgyet. Eddig még nem jutott eszembe egyazon személyre vonatkozóan, egyazon időben ez a két jelző.

Saturday, April 5, 2008

Nemhiába

mondjuk mi, átlagos előrelátással rendelkező emberek, hogy például: Ez bölcs döntés volt. Mert nem azt mondjuk, hogy ez bölcs döntés lesz. Mert a döntés, mikor előtte vagyunk, vagy benne, akkor inkább bátornak nevezhető. Az, hogy bölcs is volt-e vagy sem, az csak utólag derül ki.
Ilyenekről, s effélékről beszélgettünk ma, mikor Erfurtba mentünk vásárolni dolgokat. Vettünk is mindenségeket a fürdőbe, mert még mindig vannak felszerelnivalók. S ezzel el is telt a nap, de nem anélkül, hogy bemutatót tartottam volna Tibinek a mindenféle lisztjeimből, amiket összegyűjtöttem már a kis kamrámba. Merthogy ennyi nekem is jár, márminthogy megcsodálja a lisztjeimet, mert én is elmentem vele ilyen-olyan tartókat venni a Praktikerbe, pedig majd' elaludtam lábon járva közben.
Hm..igen. Azt hiszem, az ilyet nevezik úgy, hogy csodás napunk volt...

Friday, April 4, 2008

Végre sikerült







rávennem a lányaimat, hogy "önkéntesen" jöjjenek már el velem sétálni. Minden nap kértem őket, de nem és nem akartak jönni, igaz sokszor esett az eső, de akkor is. Az az igazság, hogy itt nincsen sok játszótér, és ami van, se nemtudommi, és szerintem ezért nem akartak jönni. Én pedig nagyon szeretek bóklászni, szép kis utcák vannak, parkok, és szeretném "bejárni" a városka térképét is, tájékozódási készségeimet javítandó. Remélem, egyszer ők is értékelni fogják a szép épületeket, ilyesmit, és nem attól teszik függővé egy séta sikerességét, vagymijét, hogy kapnak-e útközben fagyit van nem.
Azt hiszem, kicsit beleszerettem ebbe a helybe. Megkockáztatom, hogy még a nyelvet is meg fogom szeretni.
Amúgy meg nagyon tetszik, hogy itt odafigyelnek a szelektív szemétgyűjtésre. Ami tényleg az. Például ma a szomszédasszonyom adott nekem nagy német szóáradat közepette sárga zacsikat, amibe a műanyag, nylon cuccokat kell tenni, és amiket, ha jól értettem, a "Rathaus"-tól ( ez valami hivatalféle) lehet ingyen beszerezni. Mármint nem a szemetet, hanem a zacsikat. Egy külön zacseszbe gyűjtjük a papírféléket, amit kicsit messzebb kell vinni valami kék kukákba. A többi pedig fehér zacskóba gyűjtve megy a rendes kukába. Utóbbi időben amúgy is nagyon zavar, hogy annyi szemetet termelünk. Hogy minden ételféle annyira be van csomagolva, és azt a sok csomagolóanyagot csak úgy eldobjuk.
Meg az is tetszik, hogy a boltokban annyi lisztféle kapható, elérhető áron. Tiszta lisztrajongó lettem, mióta itt vagyok. Például ma tönkölylisztet vettem, hogy majd ezt is jól becsempésszem a kenyereimbe.
S közben eszembe jutott, hogy ideje utánanéznem, mi még történt Putyinnal, meg a nagyvilágban, mert azt tudom, hogy mik vannak a magyar politikában, de arról nagyon nincs kedvem írni.

Ezer bocsánat, hogy

állandóan a suliról írok, de hát napi négy vagy öt órában arrafelé járnak amúgy is a gondolataim, és sok újat látok itt. Említettem nemrég a Sára osztályában levő Down szindrómás kislányt...Ma megfigyeltem, hogy bánnak vele a többiek. Hát valami nagyon szépen. Mikor megérkeztünk, odajött hozzánk, pontosabban Enikőhöz, kezett fogott vele és azt mondta neki: "Halo, Sára!" A többiek odajöttek, és nagyon kedvesen odafordították Sárához, hogy hát ő lenne az igazi Sára. :) Akkor vele is kezet fogott, és köszönt neki, sőt felvette a földről a táskáját és becipelte azt az osztályterembe. Közben a többiek körülvették őt is, minket is, mintha éreznék, hogy valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek vagyunk, merthogy azok is vagyunk, és nem kiközösíteni, hanem annál jobban bevonni kell minket. Na, hát itt próbálom lenyelni a meghatódottságomat...

Thursday, April 3, 2008

Hiába

lakom itt ebben a lakásban már másfél hete, ahol összesen 3 szoba + 1 konyha + egy fürdőszoba van, még mindig állandóan eltévedek benne. Például reggel, ha a konyhába akarok menni, előtte még benyitok vagy két helységbe, míg eltalálok a célhoz...És nem direkt csinálom, hogy aztán legyen mit írni a blogba.

Tegnap


megtanítottam Sárát szótárazni. De még előtte elővettem Tibi megmaradt céges névjegykártyáit, szétosztottam hármójuk között, és az írás nélküli részre rajzolhattak egy-egy tárgyat. Aztán ki is színezték, és a két nagyobbik ráírta magyarul, hogy mi az. Például Sára ennél tovább is ment, mert a könyvnél nemcsak azt írta oda, hogy könyv, hanem odaírta rá azt is, hogy Csili-csali Csalavári Csalavér. Merthogy ezt olvassa most. Na, és utána kikerestük a szótárból a szavak német megfelelőjét, és azt is odaírták. Szóval, így kártyázunk mi, remélem, tartós lesz a lelkesedésük. Igaz, Enikő már öt perc múlva elhagyta a terepet "Ez olyan uncsiiii!" felkiáltással, merthogy őt jobban érdeklik még a labdák, és most is, egész délelőtt azt játszodtuk, hogy egy kisautóra rátettünk valahogy egy labdát, és azt küldözgettük egymásnak. Nagggyon "igzi", ugye....

Wednesday, April 2, 2008

Nagyon belemelegedtem, de

ha már volt itt szó az iskoláról, akkor még el kell mondjam, hogy a gyerekeket több tanár is tanítja. Van egy állandó tanító nénijük is ( Frau X. és Frau Y. :)), de ezenkívül más tartja a mateket, más a hittant, a zenét , a művészeteket ( Kunst) és a sportot. Van egy érdekes tantárgy, a Schulgarten, ami lefordítva valami Iskolakert lenne. Ma esett az eső, és Sáráék ezért nem kint voltak, hanem bent a virágcserepeket rendezték: földet cseréltek, nyesegettek, ültetgettek, ilyesmi. Annáéknak is volt ma, de ők csak színezgettek virágokat meg növényeket, és éppen ezért egyelőre nem szereti ezt a tantárgyat, mert "túl uncsi." :) Azért kíváncsi vagyok, mit fognak szép időben csinálni, mert végül is a kertészkedéshez, és a természet megfigyeléséhez ideális az iskola fekvése, lévén, hogy egy fenyőerdő mellett vannak, és az udvar is tágas és szép.

Azt hiszem,


nem is érdemes kenyérsütő gépet venni. Hogy ilyenekre én mér' mindig utólag jövök rá... Mert a kenyereim mind olyan horpadtak lesznek benne. És mivelhogy kísérletezek a lisztekkel, hogy miből mennyi jó, hát a tegnap a gép valami sete-suta kenyeret készített az én kreációmból, ami csak az ő hibája, nátürlih. Felmérgelődvén, ma saját kézzel gyúrtam egy fehér + teljes kiőrlésű + rozsliszt + búzadarából készült kenyeret, és ilyen szép lett. A tortaformában sütöttem. Már csak egy malmot kell szerezzek valahol, hogy saját kezüleg őröljem meg azt a kis lisztecskét...

Egyik kicsi, másik pici, a harmadik icipici...

Mivelhogy engem felkértek arra, ( jajde jól hangzik!), hogy írjam le tapasztalataimat a fenti témában, most ez fog következni.
Az úgy volt, hogy esküvőnk előtt tervezgettük az életünket, s benne a gyerekeket is persze, akiket úgy kb. 5 év utánra gondoltunk ki magunknak, lévén, hogy én akkor voltam elsőéves az egyetemen, meg úgy egyáltalán, elég fiatalkák voltunk.
Persze, semmise úgy lett, ahogy gondoltuk, hanem sokkal jobban. Sára megszületett a második évben, Anna a harmadikban ( akkor halasztottam egy évet), és Enikő a negyedikben. Szépen sorban, egymás után. S majd' a falra másztam az olyan kérdésektől, hogy "terveztétek őket?" Nem tudom más hogy van vele, de mi végülis nem ültünk le papírral vonalzóval megtervezni őket, és az első sokkhatás után szívből örültünk mindegyiknek.
Szóval az úgy volt, hogy én kb. 5 évig vagy áldott állapotban voltam, vagy szoptattam. El lehet engem képzelni, ahogy araszolok egy tipegővel, meg egy babakocsiban ülővel, plusz nagy hassal. Így utólag még én is sajnálom magam, de akkor ez természetes állapot volt, és úgy oldottam meg, ahogy tudtam. Mondjuk, nem kívánom annyira vissza azokat az időket, mikor fel kellett bűvészkedni a buszra három kisgyereket, amiből egyik babakocsiban trónolt, de általában azért mégsem, mert ölben akart lenni, és akkor a csomagjaimat toltam valahogy a kocsiban. Régi szép idők!
Életem legkétségbeesettebb pillanata (én boldog ember!) akkor volt, mikor picivel Enikő születése után egyedül voltam velük otthon, mind a három bömbizett, és letettem őket a földre, mert onnan már egyik se tudott leesni sehovase, majd én is rázendítettem. Mert annyira nagy feladatnak tűnt az egész, és én annyira nem éreztem alkalmasnak magamat rá.
DE. Ezeket már el is felejtettem.
1. Mert az öröm, ami velük együtt költözött a családba, sokkal nagyobb.
2. Mert most már van egy elég jól kezelhető kis csapatom.
3. És annyit gyönyörködöm bennük.
4. Vigyáznak egymásra, játszanak egymással, vihorásznak, sutyorognak, ( mikor éppen nem veszekednek, verekednek, karmolják vagy csípik egymást...:)
5. Elöröklik egymástól a ruhákat ( még jó, hogy mind lányok!).
6. Három gyerek után már van egy kis kedvezmény a tankönyveknél, meg az ebédnél suliban-oviban.
7. Három gyerekülés pont befér a hátsó ülésre.
8. Az ember megtanul a két szemével háromfele figyelni. (Arról most ne tegyünk említést, hogy egyszer elvesztettem az egyik gyerekemet...;)
Nem igazán voltak valami nagy nevelési elveim. Mindent ösztönösen tettem, aztán később meg olvastam, hogy az úgy pont jó volt. Nagyon szeretem Vekerdy Tamás írásait, na tőle viszont rengeteget tanultam, általában beváltak-nak a tanácsai. Amúgy meg elég lazán vettem a dolgokat. Például a szoptatás: az orvos mondta, hogy szigorúan háromóránként legyen, hogy tanuljon rendet az a gyerek, én meg akkor szoptattam őket, amikor éppen nekik jólesett. (Aztán orvost váltottunk.)
Szóval így valahogy, magam se tudom pontosan, hogy, de több, mint nyolc éve gyakorló anya vagyok, tulajdonképpen főállásban, és örülök, hogy ezt megengedhetjük magunknak, mert ez a mai világban szerintem luxus. Tibi nélkül nem mennék semmire. Igaz, ő se nélkülem :).
Na, nem hiszem, hogy nagyon okosabbak lettek volna a (most még) kétgyerekes anyukák :), de hát mindent úgy kell csinálni, ahogy eddig. Meg ilyenek.
(Amúgy, képzeljétek, ez lett volna az első előre kigondolt pósztom, mégse sikerült előre kigondoltnak, annak ellenére, hogy tulajdonképpen előre kigondoltam, csak az a baj, hogy elfelejtettem, persze, nem előre kigondoltan, és végül ez is hirtelensült lett, és biztos vagyok benne, hogy akkor fog eszembe jutni egy csomó jó tanács, mikor már publisolom ezt az egészet...)

Tuesday, April 1, 2008

Van itt egy kis

írószerbolt a belvárosban...Képzeljétek, ott az ebédidő déltől du. háromig tart! :) (Valakik nagyon tudják, mi is az a dolce vita...) Na, és oda vonultam be ma a három gyerekkel és a tökéletes nyelvtudásommal. Mutatom a listát, hogy mi kéne, meg magyarázok is, de aztán azonnal rájöttek, hogy mi a helyzet velem. :) Mikor aztán számlázgatták a dolgokat, az intelligenciahányadosom segítségével rájöttem, hogy nem lesz elég a pénzem, mert "csak" 40 euróval indultam el iskolai cuccokat venni, de én sose mondtam, hogy nem vagyok naiv. És mutattam is, hogy nekem csak ennyi van...Naszóval, nincs semmi poén, nem is kell hogy mindig legyen, attól még lehet pósztot írni, nem? Egyszerűen összeadogatták 40 euróig, a többit félretették, és mikor visszamentem érte, azt mondták: Schülerkinder sind teuer...

Szeretem ezt a

sulit...Úgy van, hogy a városka általános iskolája szét van osztva. Az első és másodikosok járnak egyik helyre, a harmadik-negyedikesek egy másikra, és így tovább. Minden osztályból négy darab van, tehát a mi iskolánkba jár 8 osztálynyi elsős és másodikos. Sára osztályában van egy Down-szindrómás kislány, aki azon kivül, hogy renkivül aranyos, ugyanúgy részt vesz az órákon, de állandóan mellette van egy fejlesztő pedagógus-féle hölgy, szinte, mintha az árnyéka lenne. Gondolom, vigyáz rá, és magyaráz neki. És ma mondták nekem, legalábbis úgy értettem, hogy a mi lányaink is kaptak egy "saját" tanárnőt, aki nem tudom már, hogy heti vagy napi két órában tanítja nekik a nyelvet. Szerintem napi két óráról volt szó, de az én tökéletes nyelvtudásommal nem lehetek biztos benne...Mesélték is a kicsik, hogy jött egy kedves néni, aki oly módon tanította nekik a szavakat, hogy például hintázni mentek, és akkor a hinta szót tanulták, meg ilyenek. Nagyon élvezték. És végre Anna is mosolygott. Állítólag van már barátja, de náluk a barát jelentheti akár azt is, hogy valaki rájuk mosolygott. :)
Amúgy erről az iskoláról van szó, és ma láttam egy mókust az udvarán...

Érdekes,


mennyire kifejezi az életemet a reggelim. Ma reggel elszállítottam kiscsaládom tagjait munkába, iskolába, aztán Enikővel hazajőve megreggeliztem. Összeszedegettem a maradék szendvicseket egy tányérra, összeöntögettem a maradék teákat egy bögrébe, és jóízüen megettem. :) Régen sok ételt eldobtam, de aztán megtanultam vigyázni, meg aztán az ember nem szívesen dobja el a saját maga által készített kenyeret, ilyesmit. Ezzel a reggelis hasonlattal nem azt akarom mondani, hogy nekem nincs is saját reggelim, vagyis életem, de ahogy egy barátom mondta valamikor: van aki arra született, hogy mások boldogulását segítse elő. Ez pillanatnyilag kitölti az életemet. És úgy érzem, nekem van a legkönnyebb dolgom, a többiekhez viszonyítva. Amúgy, végre találtam itt is búzadarát, annyit mind kerestem...Vásárlás előtt szótárazok, mert a termékeken általában csak német felirat van.
A suliban a fráukkal elég jól értekezünk, legalábbis eddig még mindent megértettem, (vagy ki tudja?!) igaz, néha szinte Activity-be mennek át a dolgok, és abban soha nem voltam valami jó.