Jó reggelt.

 

Hajlamos vagyok túlcsordulni. 

Ez a gyengeségem, ez az erősségem. 

A gyermekem mondta, mikor hazajött egy-két napra, hogy anya, te olyan vagy, mint a tűz.  

Én vagyok az, akit szembenevetett a minap egy barátnője, mikor azt próbáltam neki elmagyarázni, hogyan kell szépen, kedvesen nemet mondani. 

Ha olyasvalaki kell, aki éjfélkor még nekifog kenyeret sütni, vagy reggel nyolckor úgy áll fel az asztaltól, hogy már dolgozott aznap négy órát: itt vagyok. Hajat mosok, kiszellőztetek, beadom a kutyának a gyógyszereket s főzök egy második csésze kávét. Kezdődhet a nap.  

Persze. Tudom. Fontosak a határok. Elengedhetetlen az egyensúly, a self-care. 

De a világnak olyanokra is szüksége van, akik túlcsordulnak. Akik égnek. Akik időnként az erejüket meghaladva dolgoznak, a határaikat túlszárnyalva szeretnek.