Minden nap írsz a blogodba? - kérdezte kíváncsian valaki, aki egyébként nem is olvassa. Csak néha minden nap. Általában adventben. De néha máskor is, mint például most, ha kihívom saját magamat. S nem bánod meg? Az efféle kihívásokat? Persze hogy megbánom. Általában már a második nap.
Előre tudom, hogy utólag majd még sokszor, sokszor megbánom.
Mint ahogy az összes többi kalandot is, aminek valahol valaha nekivágtam.
Hit, család, házasság, tanulmányok, feladatok, álmok, haza, otthon, otthonok, országok, házak, lakások, nyelvek, barátságok - nekem mindegyik nehéz. Mindegyik nagyon fontos.
Meg-megbánom az elindulás merészségét, mikor reggelenként ott állok üresen, érzésem szerint érdemtelenül, mert az élet eme hihetetlen gazdagságát egyszerűen nem lehet kiérdemelni.
A szent dolgokhoz nem lehet, nem szabad magától értetődöttséggel nyúlni.
Szeretnék minden reggel a szívem mélyéig megrendülni.
Ha úgy tetszik, rendszeresen megbánni az elindulást, majd mégis továbbmenni.
Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy könnyű.
Mert semmi sem könnyű, aminek tétje és értéke van.
Ha nem is mindig tudom, merre, azt tudom, hogyan: mindig szeretettel.
8 comments:
Én is gyakran rettegtem,hogy vajon meg bíród,minden nap kipréselni magadból a mondanivalót,s felek nehogy abba hagyd mert nagyon szegény lenne minden napunk ha nem nézünk bele abba a tükörbe amit elénk allitsz,tükör melyben felismerjük önmagunk. Még ha nehéz is csak így tovább ,bevallom ilyen szempontból elég önző vágyok!
Németül olvasol Bibliát, magyarul blogolsz, könyvet írsz, instagramon angolul is szoktál írni, hihetetlen vagy!
Egyébként már akartam kérdezni, hogy könyveket milyen nyelven olvasol?
Örökös vándorlók vagyunk ezen a bolygón… elindulunk és megérkezünk, aztán újra elindulunk…
P.
én nem érzem, hogy présben lennél...olyan ez, mint amikor minden nap találkoznánk munkatársak, barátok, és mindennap beszélgetnénk, ott sem kell feszengeni, hogy mit is mondjunk ma, meg holnap is meg azután is, hogy kedvük legyen velem beszélgetni, hanem MINDIG jut eszünkbe valami valamiről apropóként vagy mert jó elmondani , beszélni róla...van, hogy aki hallgatja, mélyen megérinti egy egy mondat másik meg "csak" jókedvre deríti, de minden mondatból azt érzem, hogy - bármennyi is a dolgod, ezt érdemes elmondani, mert találkozunk, és kíváncsiak vagyunk egymásra...
én így érzem
és bocsánat, de képtelen vagyok - mint szentkép előtt - megilletődötten köszöngetni neked a szavaidat, vagy azt, hogy létezel, ...EMBER vagy, olyan mint bármelyikünk, és jó veled beszélgetni, meg is mutatom sokszor neked, mit indítottál el a mondataiddal bennem (azt hiszem ez a párbeszéd)
de ha nincs kedved szólni, akkor is örülök neked, (csak szeretem tudni, hogy nincs baj, és pl. dolgod van, ha hosszabb ideig elhallgatsz), de NAGYON nem szeretném, ha miattam kellene "préselned", vagy bármi elvárásomnak "megfelelned"
Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy sokszor megbánod, hogy elkezdted, mégis írsz minden nap.Sokat jelent számomra, mindig várom, hogy olvashassam.
Csak azt akartam kifejezni, hogy bárminek is fogunk neki, ami naponkénti jelenlétet, munkát, odafigyelést igényel - ez a 100 nap inkább játék, apropója egy fontosabb gondolatnak, nem kell halálosan komolyan venni -, nem tudjuk előre, lesz-e minden nap erő, kedv, nem apad-e el a forrás...nem másoknak, elsősorban magunknak akarunk "megfelelni"...jó előre tudni, hogy érdemes elindulni s hinni a forrás gazdagságában...hogy a mindennapi kirendelődik...
Könyveket többnyire németül és angolul olvasok. De ez nem azt jelenti, hogy nagyon jól beszélnem ezeket a nyelveket. Ezekhez jutok hozzá könnyebben, és amit csak lehet, eredetiben szeretem olvasni, még ha nem is értem tökéletesen. :)
Mindennap egy kiváltság hogy olvashatlak. Köszönöm.
Post a Comment