Még soha nem volt ilyen szép az adventem, mint idén - mondta egy barátnőm, akivel egymás mellett ültünk ma délelőtt egy szépen megterített ünnepi asztalnál. Néhány hete, már a kiégés határán, vagy kicsit már azon túl is, felmondta az ápolónői állását, hogy kipihenje magát és végiggondolja, mit szeretne az életben.
Széppé tenni egy időszakot azt (is) jelenti, hogy időt szabadítunk fel arra, ami nem látványos, de fontos. Csendben lenni. Lenni. Elvégezetlen dolgokat elvégezetlenül hagyni. Elviselni, hogy nem veszünk részt minden rendezvényen. Bizalomban élni. Percekig nézni, ahogy a madarak lakmároznak a bokorra aggatott cinkegolyókból. Hosszasan örülni egy váratlanul érkező kedves szónak.
A világnak valóban nagy szüksége van az energikus emberekre. Akik folyton szerveznek, terveznek, megvalósítanak valamit. Akik, például, négy-öt gyerek mellett dolgoznak, vállalkoznak, vendégeket hívnak és méghozzá nagyszerű süteményeket is sütnek. De a világnak azokra is szüksége van, akik délben néha alszanak egyet. Akik egyszerűen csak otthon vannak, a gyermekeikkel. Vagy nélkülük. Akik nem sietnek. Van idejük egy spontán találkozásra. Ráérnek. Akik - mint én nemrég, miközben tudtam, hogy ez azért elég furcsa indok - azért mondtam le meghatározatlan ideig egy csoportban a közreműködésemet, mert úgy éreztem, nem marad időm gondolkodni.
Nem akarom színültig telezsúfolni az életemet.
Szabadon hagyok egy kis teret.
Egyszerűen csak lenni.
Gondolkodni.
S időnként napközben aludni egyet-egyet.
7 comments:
Szívemből szóltál kedves Márta! Én is most, negyven után, kezdem tanulni, hogy nemet mondjak valamire, vagy valaki kérésére, csakazért, mert érzem, hogy a sok igenek után fuldoklok…
Köszönöm, hogy leírtad!
🧡
P.
❤️
Igen, és igen. Én valahol kettő között vagyok, mert munka és 2 kicsi mellett az élet nem tétlen. De! Valójában meg szemlélődő és emberi léptékű, épp a gyerekek miatt. Ugyan világ életemben utáltam nappal aludni, képtelen vagyok is rá (meg a gyerwkeim is ilyenek :-)))), de nagyobb tempóra, pörgésre én sosem vágytam. Nem nekem való.
"Elvégezetlen dolgokat elvégezetlenül hagyni." - ezt gyakorlom egy ideje. Azt hiszem változik is az ember, talán nem mondanám, hogy az évek előrehaladtával, csak hol ilyen, hol olyan. Én nagyon pörgős voltam, de egy ideje direkt lassítok, mert valahogy úgy éreztem elszalad melettem az élet.
Én sem tudok napközban aludni.
Hozok mára (is) ajándékot:
https://www.youtube.com/watch?v=3tO6z3231M4
gyönyörű önismereti úton megyek az Adventi-utadon veled az idén is, ...most is naponta lepődök meg, mennyire fontos időt adni, odafigyelve megszemlélni a bennem megszülető hatás-ellenhatás ajándékokat..., hogy mi karcol meg, és hol, és mi gyógyít, és miért..., (kevésbé rébuszosan: miért jó időt adni megérteni, és nem automatikusan kikapni bármire is egy sablonválaszt, közhelyet odadobni és továbbszaladni)...."BIZALOMBAN ÉLNI" ez a legszebb dolog a világon, bízni abban, hogy megért a barátom, bízni abban, hogy így is értékes vagyok, bízni, hogy fontos, amit mondok annyira, hogy megálljanak hozzám, időt adjanak érteni
♥
most olvastam SzámKati írását, arról, kell néha bevárni, hogy a lelkünk utolérjen: https://kepmas.hu/hu/szam-kati-hajnali-randevu?fbclid=IwAR35Jucl8VRa7y0NmZ9Eacg4VsDYteTdJW5bPNLjk7BZJ4zH5ZeKqgXzr80
„De a világnak azokra is szüksége van, akik…” - akiknek marad idejük gondolkodni… akiknek szükségük van arra, hogy hagyjanak egy kis teret szabadon… Ez vagyok én. Köszönöm, hogy leírtad. Számomra bátorítás :) Hédi
Post a Comment