"József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki..."* - olvasom.
Kora reggel van, az év utolsó, hosszú munkanapjának reggele. A laptop előtt ülök, adventi bejegyzést írok. Most vagy soha. Ha most nem, egész nap nem. A konyhában tálcákon karácsonyi kekszek. Három napja sütöm őket. Egyik nap összegyúrtam a tésztát, másik nap megsütöttem, tegnap este megtöltöttem, összeragasztottam őket málnalekvárral. Most már csak dobozokba rendezem őket.
Az óra csörgésénél valamennyivel hamarabb ébredtem. Egész éjjel ugyanannak az álomnak a különböző variációi: keresek valamit, a távolból látom a lehetséges helyét. Tudom, ott van az előttem levő, erdővel borított hegyen. De amikor elindulok, mindig eltévedek. Ide-odabolyongok a rengetegben. Ébredés után még sokáig úgy érzem, mindjárt megszakad a szívem.
Szeretnék inkább úgy ébredni, hogy álomban nekem is megmondják az angyalok, mit cselekedjek. Bizonyosságot szeretnék. Egy angyalt, aki irányít.
De az én álmaim inkább a keresésről szólnak.
Aztán rájövök, az éppen olvasott történet szépsége nem az angyal megjelenésében rejtőzik. Persze hogy ott vannak ma is. Mindenütt. Millió formában és módon szövik át jelenlétükkel - ha jól odafigyelünk - a mindennapi életet. Nem az a kérdés, hogy vannak, hanem hogy hallgatunk-e arra, amit a szívünkbe suttognak. Eugene Peterson írja, hogy a látó szemeknek minden bokor egy égő csipkebokor. "To eyes that see, every bush is a burning bush."
A csoda az "úgy cselekedett" kifejezésben van. Az emberben, aki álmodik valamit - s őszintén, ki merne erre építeni egy egész életet -, majd teljesen átadja magát annak, amit megértett.
Az élet millió apró döntés elé állít. A legrutinosabb,
berendezettebb, a legmegszokottabb is. Legalább két lehetséges út áll előttünk minden egyes
hétköznapi döntésnél. Az egyik mindig a szeretet, a bizalom útja.
Szabad bizonyosságra vágyódni. Álomban megjelenő angyalra.
De a legnagyobb kockázat és csoda még mindig az, ha egy ember reggelenként felébred és újból odaszánja magát a szeretetre.
* Máté evangéliuma 1:24
6 comments:
Áldott gondolatok!
Kedves Márta! Sok-sok km-el odébb, ugyanez a keresés, vágyódás a bizonyosság után. Újra szívemből szóltál! De jó lenne, ha megjelenne egy angyal nálam is, és megmondaná melyik a helyes út, hisz nagy döntés előtt állok ma.....Ölellek ismeretlenül, egy erdélyi édesanya, Enikő
"A csoda az "úgy cselekedett" kifejezésben van... a legnagyobb kockázat és csoda még mindig az, ha egy ember reggelenként felébred és újból odaszánja magát a szeretetre." Ez most nagyon szólt nekem, köszönöm!!! Szeretek "álmodozni"... de tanulom a felkelést és cselekvést... Hédi
Pál Feri most vasárnap pont ennek az evangélium résznek az alapján az "igaz ember álmá"-ról beszélt:
https://www.youtube.com/watch?v=edOXc6E0t_4
Nekem a zaklatott álmom az szokott lenni, hogy lemaradok a vonatról, csak az utolsó kocsi "átjáró" ajtójának a fényét látom eltávolodni.
Azért ez nagyon hősies, hogy ilyenkor véghajrá van a munkahelyeden, és így kell készülni Karácsonyra. Bár én se bírnám ki a hajtást, ha nem lehetne legalább néhány percre elrugaszkodni a robottól.
az a helyzet, hogy amikor elolvasom egy-egy gondolatodat - mintha ajándékot - , nem tudom szépen megköszönni, elismerő szavakkal méltatni nagyszerűségért és hátizsákba hátradobva/gyűjtögetve továbbmenni...hanem mindig leülök vele, kibontom, ölbeölelve nézegetem, ízlelgetem minden érzékszervemen átmelengetem, vizsgálgatom (úgy is mondhatni "továbbgondolom"...többnyire a következő bejegyzésedig - vagy tovább -, teszem az asztalra, nézem, a tenyeremen kiviszem az erdőbe, ott is nézem, a buszhoz, folyóhoz, piachoz...mindenhova illik, és mind ad valamit hozzá...emlékeket hív elő és új gondolatokat, válaszokat régi és jövőbeli kérdésekre
nagyon nehéz kérdés ez a szeretetre odaszánás, ...nagyon furcsa és bonyolultan nehéz helyzetben élünk - mindenki - és vágyunk arra, hogy biztos útmutatást kapjunk, amiben hinni lehet annyira, hogy érdemes legyen aznap is (minden aznapreggel) felkelni és dolgozni az ügyön, ...
...de sokszor nagyon kevésnek érzem magam, az örökös küzdésben, hogy ne egy celeb véleményére, hanem tudományosan megalapozott tényekre hallgassak, és ne is utáljon ki a közösségem ezért (az a közösség, mely megmutatja az utat, nekem csak jó ökör módjára követnem kéne őket...vagy kitűnök közülük, mert szeretnék az álmomra hallgatni (ami nem tudom már, jó-e vagy csak érzékcsalódás)
annyira nehéz minden adott helyzetben, minden adódó konkrét szituációban adekvátan jól dönteni, helyesen cselekedni (kinek helyes?)
Tegnap óta gondolkodom ezen a bejegyzésen.
Post a Comment