11.

Azon gondolkodom, mi az, ami az összes elengedés között, amit az élet érzésem szerint mind inkább kér, néha követel, mégis megmarad. Mi az, ami hűségesen, újra és újra, talán más formában, de visszatér. 

A válasz, inkább sejtem, mint tudom, ott van valahol a harmadik adventi gyertya - az öröm gyertyája - meggyújtásában egy havas téli reggelen. 

Rátalálok a postaládában, egy piros tollal megírt karácsonyi képeslapon. 

Ott van az angyali üzenetben a német posta frissen kiadott csodálatos bélyegén: íme, hirdetek nektek nagy örömet.  

Aláhullik rám az égből késő este, amint séta közben megállok egy utcalámpa mellett, s nézem: a fény aranyszínűre festi a hópelyheket. 

Az öröm az, ami megmarad. 

Olyan sérülékeny, mint egy apró madár a hideg télben. S olyan erős is.

Foglyul ejtve, jogot formálva vagy vadászva rá megbántódik. Kialszik a fénye.

Szabadon engedve visszajön. Beragyogja a sötétséget. Meglátogat a legnagyobb szükségben. S ha eltévedek, mutatja az utat.