Advent első vasárnapját azzal ünnepeltem, hogy - négylábú útitársammal együtt - hosszú autóútra indultam. A lányomat látogattuk meg a messzi távolban. Elkészítettem a kedvenc ételét, sütöttem mézeskalácsot s egy cipősdobozban összegyűjtöttem számára néhány téli tündérmesét. Az utazás izgalmaival járó kezdeti szorongást - hosszú utakon sosem én vezetek amúgy -, lassan felváltotta a bizakodás, s valami jóleső road movie feeling. Régi, el-elakadó cédékről karácsonyi dalokat hallgattam, s jól ismert történeteket. Útszéli parkolókban meg-megálltam kávézni, kutyát sétáltatni. Majd biztonságban odaértem, sőt, azóta már vissza is.
Advent első vasárnapját a lehető legszebben ünnepeltem. Azzal, hogy elindultam, találkozni valakivel, akit szeretek.
Minden kapcsolat, ami fontos, rajtam is múlik.
Minden apró lépés, amit a találkozás érdekében akármilyen aggódva, izgatottan is, de megteszek: ünnep.
7 comments:
Hős vagy, hogy vezetsz egyáltalán, az meg hihetetlen nekem, hogy ilyen hosszú utakon. Én nagyon félek, 20 éve van jogosítványom, 20 éve nem vezetek. Csodálok mindenkit, aki bátor hozzá!
Zsuzsa! Detto.
Márta, az a pályaduvar Drezda?
Mára hozok én is meglepetést (Nem, nem foglak naponta traktálni Benneteket kedves ismeretlen ismerősök.):
Márta kalendáriumán kívül
"Mire vágyunk adventben?
- hogy amikor elfáradunk,tudjunk megpihenni,
- hogy a zajban meghalljuk a csendet,
- hogy szükségünk legyen a lentre, éppúgy, mint a fentre,
- hogy a sötétben a fény is megjelenjen,
- hogy a betegségben ott legyen a gyógyulás hite,
- hogy a mélabúnak egy mosoly intsen búcsút,
- hogy áldás legyen az emberi élet,
- hogy a káoszban legyen menedék a lélek,
- a gonosz fölött győzzön az igaz,
- hogy vétkeinket a kegyelem áldja,
- hogy a nehézséget őrizze a remény,
- hogy sírás után legyen ott az örömnek könnye,
- hogy a szürke hétköznapokat színezze az igaz,
- hogy a tisztánlátás oldja fel a ködöt,
- hogy fölös beszéd helyett fohász kerüljön a szánkra,
- hogy szavak helyett szólhasson a lélek,
- hogy véleményzáporban a saját hang szóljon,
- hogy mások problémái mellet magunkra figyeljünk,
- hogy a "mit fognak szólni?" kételyt önbizalom vigye,
- hogy emelt fejjel nézzük le a szégyent,
- hogy a szánk nevetésre álljon,
- hogy a gyengeségen győzzön a megküzdő erő,
- hogy vétkeinket a kegyelem áldja,
- hogy a Jóisten keze mindig legyen rajtunk."
(Deverdics Éva)
naplómba került ajándék mondatod: "...a lehető legszebben ünnepeltem. Azzal, hogy elindultam, találkozni valakivel, akit szeretek. Minden kapcsolat, ami fontos, rajtam is múlik. Minden apró lépés, amit a találkozás érdekében akármilyen aggódva, izgatottan is, de megteszek: ünnep."...
mindig emlékezni akarok rá♥
f.klarcsi, nem gondolom, hogy traktálnál (vagy bárki is, aki ajándékot hoz ide) - már ha egymás üzeneteit is jó szívvel elolvassuk -, szívemnek kedves minden viszontajándék, a kizárólag Mártának szóló egyszavas "köszönöm"-ön kívül, ...olyan jó érzés, amikor közösség kovácsolódik össze, és merünk többet szólni ♥
legyen szép ADVENTünk...nálunk reggel esni kezdett a hó!!
(tegnap még nem esett, mikor a Könyvtárba mentem hangos - önkéntes - meseolvasónak...és csak itthon vettem észre, hogy a kicsiknek leterített szőnyeg védelmére felhúzott cipővédő zoknimba trappoltam hazáig)
Hálás vagyok, hogy ismét elindultál és írod minden nap a megtartó és felemelő gondolatokat.
Melinda
Nem Drezda, hanem Lipcse. Majdnem eltaláltad, Klári.:)
Köszönöm a kedves hozzászólásokat, nagyon örülök neki...
De jó! Olyan szépen leírtad ezt a meghitt találkozást is! ;)
Hasonlóan töltöttem én is Advent első vasárnapját, azokkal, akiket szeretek!
Lipcsében csak 1x szálltam át, akkor is csak egyik vágányról a szemköztire kellett átszaladni, mert lerobbant a mozdony, pedig ez csak pár évvel a járvány előtt volt. Drezdában gyakrabban vártam a csatlakozásra ... (Bár az az igazság a német pályaudvarok elég egyformák, pont ez a szép bennük.)
Post a Comment