Az élet bizonyos területein semmi sem tud boldogtalanabbá és kétségbeesettebbé tenni, mint a mindent vagy semmit mentalitás. Valamilyen formában folyton erről írok, úgy látszik, ez a egyik legfőbb témám. Ugyanazt az egy gondolatot fogalmazzuk újra és újra, amit ránk bízott valahol valaki.
Néha találkozok egy-egy különleges emberrel, akit olyan szépnek, kedvesnek látok, hogy csak csodálni és szeretni tudom. S szeretném, ha a barátja lehetnék, ha rokonlelkek lehetnénk. Ez csak nagyon ritkán adatik meg egyébként, és akkor is csak egy-egy adott időre. Senki sem hibás, nem mindenki tart ugyanakkor, ugyanott. Mégis, a kapcsolat, akármilyen szinten, életet adó barátság tud lenni, ha nem sértődök meg, ha nem ragaszkodok a mindent vagy semmit tökéletességéhez.
Vagy. Még ha nem is én vagyok a legjobb szakács a világon, s az otthonunk sem a legelegánsabb, a vendéglátás szerényebb formáit még mindig gyakorolhatom.
Vagy, a másik kedvenc témám: a mindennapok szépsége. Az egyszerű dolgok. Ahogy öltözködöm, amit és ahogy étkezek, ahogy dolgozom. Még a legapróbb törődés és váloztatás is értékes, akkor is, ha fényévekre van a tökéletességtől.
A lustaságnál minden jobb. Coco Chanel mondta, hogy nincsenek csúnya nők, csak lusta nők vannak. Sokkal jobb, ha csak félig-meddig vagyok szép, mintha teljesen elhanyagolnám magamat. Ha örökre kezdő maradok mindenben, aminek nekifogok, mintha teljesen feladnám magamat és az álmaimat.
