Nyári vakáció.

 

Az utóbbi időben nem sikerült írni ide. 

Nem azért, mert bármi rossz történt volna,

nem azért, mert valami elképesztően jó történt volna,

hanem mert valahogy most jól esik egyszerűen csak magamnak megélni a napokat. 

Csak magamnak jegyzetelni. 

Nagyon remélem, hogy visszatér még az idő,

amikor örömmel és magától értetődően tudok írni ide.

Most valahogy nem megy. 

Remélem, nyár végén vagy ősz elején friss kedvvel tudom folytatni. 

Addig is, szép nyarat kívánok mindenkinek!

Szeretettel,

Márta 

Mindent vagy semmit?

Az élet bizonyos területein semmi sem tud boldogtalanabbá és kétségbeesettebbé tenni, mint a mindent vagy semmit mentalitás. Valamilyen formában folyton erről írok, úgy látszik, ez a egyik legfőbb témám. Ugyanazt az egy gondolatot fogalmazzuk újra és újra, amit ránk bízott valahol valaki.

Néha találkozok egy-egy különleges emberrel, akit olyan szépnek, kedvesnek látok, hogy csak csodálni és szeretni tudom. S szeretném, ha a barátja lehetnék, ha rokonlelkek lehetnénk. Ez csak nagyon ritkán adatik meg egyébként, és akkor is csak egy-egy adott időre. Senki sem hibás, nem mindenki tart ugyanakkor, ugyanott. Mégis, a kapcsolat, akármilyen szinten, életet adó barátság tud lenni, ha nem sértődök meg, ha nem ragaszkodok a mindent vagy semmit tökéletességéhez.   

Vagy. Még ha nem is én vagyok a legjobb szakács a világon, s az otthonunk sem a legelegánsabb, a vendéglátás szerényebb formáit még mindig gyakorolhatom. 

Vagy, a másik kedvenc témám: a mindennapok szépsége. Az egyszerű dolgok. Ahogy öltözködöm, amit és ahogy étkezek, ahogy dolgozom. Még a legapróbb törődés és váloztatás is értékes, akkor is, ha fényévekre van a tökéletességtől.

A lustaságnál minden jobb. Coco Chanel mondta, hogy nincsenek csúnya nők, csak lusta nők vannak. Sokkal jobb, ha csak félig-meddig vagyok szép, mintha teljesen elhanyagolnám magamat. Ha örökre kezdő maradok mindenben, aminek nekifogok, mintha teljesen feladnám magamat és az álmaimat.

Időnként előveszem a régi kottákat, melyekre tekinthetnék úgy is, mint többé-kevésbé kudarcba fulladt próbálkozásra, amikor már felnőtt fejjel azt hittem, még megtanulhatok zongorázni. A you can do it szlogennek már nem dőlök be. Nem tudunk mindent megcsinálni, nem fog minden sikerülni. De a semmihez képest még mindig óriási a szint, amit elértem, és a macskáim nagy bánatára, akik utálják a zenét, még mindig nagy örömmel zongorázom a szonátákat. Nincs semmi haszna azon kívűl, hogy meglehetősen boldoggá tesz. 

 

A tökéletlensége ellenére tesz boldoggá.

Vagy éppen amiatt.

 

Mert így nem szűnik meg emlékeztetni arra, hogy a semmi és a minden között milyen szép lehet az élet, s mennyi lehetőséget kínál.