Néha

olyan nagyon szép német szókapcsolatokra bukkanok olvasás közben. Például az, hogy atemberaubend schön annyira lélegzetelállítóan szép...és ahogy pontosan van neki magyar megfelelője, hát az nagyon jó. Ilyenektől válik otthonossá egy idegen nyelv.


Amúgy itt nagyon ősz van már, gyakran van köd, kevés a fény...nagyon szeretem.
Délután az jutott eszembe, hogy ez az év, az eddig eltelt része, az egyik legszebb évem. S ahányszor ilyen nagyon őszi tájba fogok kinézni, az kicsit olyan lesz, mint Madeleine teába mártott süteménye, amely felidézi az egész gyermekkort - időtlenné téve a nagyon fontos dolgokat az életben.

Arra

gondolok, elmesélem az estémet. Míg hűl egy kicsit a rooibos teám.
Hónapok óta nem voltam a kéthetente esedékes Hauskreis-ban, hol ezért nem, hol azért nem, hát ma este elmentem.
Végig azon gondolkoztam, vajon a Demut az szelídséget vagy alázatot jelent-e, ugyanis ez volt a téma. Aztán itthon megnéztem a szótárban. Alázatot jelent.
Attól függetlenül, hogy ugye végig azzal sem voltam tisztában, miről is beszélünk egyáltalán, sokat jelentett nekem. Nem nagyon szoktam hozzászólni a beszélgetésekhez, nem azért, mert nincs mondanivalóm, de mire összerakom egy mondat végét is, elfelejtem az elejét...és amúgy is inkább szeretem hallgatni mások gondolatait, mert hát ilyen is kell legyen valaki. Arra gondolok, másoknak is szükségük van olyanokra, akik szívesen végighallgatják őket, hát én megszerzem nekik ezt az örömet.
Ma este ott volt egy nyugalmazott evangélikus lelkésznő, Birgit a neve azt hiszem, picit eddig is ismertem...(végre egy olyan német, aki nem hadar )...annyira jó volt hallgatni, ahogy lassan, nyugodtan beszélt, mély gondolatokat fejtett ki, hát reggelig is elhallgatnám. Kihez is hasonlítsam. Mint Polcz Alaine, pont úgy beszél.
Ő mondta, hogy ahhoz is alázat kell, hogy elfogadjuk mások segítségét. Még akkor is, ha úgy gondoljuk, ezt vagy azt magunk is meg tudjuk csinálni, ráadásul jobban, fogadjuk el a felajánlott segítséget. Nyilván ehhez tényleg kell alázat. Én már sértettem meg halálosan embereket, mert nem fogadtam el nagy büszkén a segítségüket, hát nem lettem boldogabb, ez tény.
Ezenkívül nagyon finom volt a tea, és valaki hozott magával egy egész nagy kerek hagymatortát. Ó egek. Udvariasan kértem egy szeletet ugyan...és nem bántam meg, mert tényleg nagyon finom. Picit hasonlít a pizza ízéhez, de annyira mégsem, hát ezt jól körülírtam. Itt ez nagy specialitás, hát éppen ideje volt megkóstolni. Míg ettük a tortát, mindenki csevegett, receptet kért, szóval ilyen apró emberi dolgok, teakavargatás, ilyesmi, amivel eltelik a rendelkezésre álló idő fele, és arra gondoltam, nem is csak a téma a fontos, nem is csak az okosabbá lételünk a fontos, hanem talán pont ez a hagymatorta és pont ez a receptelkérés, ez az, ami legalább ugyanannyira fontos. De lehet, hogy tévedek.

Hát elkezdődött...

Mármint az iskola. Hétfőn a legkisebbik is csatlakozik amúgy, csak az elsősök kaptak még két nap szünidőt. Őszintén: soha nem fogom megszokni tán az ilyen iskolakezdéseket. Én szeretem, mikor itthon vannak és mindenfélét lehet jó ráérősen együtt csinálni. Most, hogy lerövidül ez az idő, szeretném, ha ugyancsak sokminden beleférne, de mondjuk itt az az elv vezet, hogy inkább keveset és jót. Szükség van a szabad játékra is, a csak-úgy-elvagyunk érzésre is. Két dolgot szeretnék kipróbálni a közeljövőben (ha lehet, már ma):
- Az egyik a merített papír készítés: ezt már nagyon rég szeretném, mert annyi sok papírhulladék felhalmozódik nálunk, hogy csuda. Igaz, hogy Anna mindig átnézi őket, de még ő sem tud mindent újrahasznosítani a kis fabrikálásaihoz. Szóval akkor merített papír, amire majd mindenféle szép, jó és hasznos dolgot lehet írni, rajzolni.
- A másik pedig az úgynevezett Art Journaling
elkezdése a gyerekekkel. Ez a naplóvezetésnek egy olyan formája, ami ötvözi az írást, a rajzolást, a ragasztást, mindent amit csak akarsz...az egyetlen szabály, hogy nincs szabály. Valami olyanra gondoltam, hogy minden nap csak egy szót vagy egy mondatot írna le mindenki a saját füzetébe (én is persze), vagy még annyit sem, tehát valamit, ami úgy jellemző arra a napra, vagy egy elhatározás, egy cél amit aznap kitűzünk magunk elé. És akkor ezen szavak köré mindenki azt rajzolhat vagy ragaszthat, amit akar. Ez egy jó befejezése (és kifejezése :) a napnak és egy idő múlva jó érzés lesz visszanézni a színes kis füzeteket.
Én fejben amúgy rég vezetek egy olyat, hogy minden napra egy jellemző szót húzok rá. Egy napot sem lehet csak egy szóval körülírni ugyan, de mikor sorozatosan csupa negatív szó jutott eszembe...hát elgondolkoztam meg rosszul is esett, mert mindenki maga alakítja a napját olyanra, amilyen.
Szóval ilyesmi. Tervezni könnyű, én nagyon jó vagyok tervezésben, a megvalósításhoz már több is kell persze. De ha betervezem és elfogadom azt is, hogy minden nap van olyan, amire nem vagyok büszke, amikor én vagyok a megtestesült nemjóanya például, akkor könnyebb az értékes dolgokra figyelni.
Avagy: "A mindennapok hordalékából kell kimosnunk életünk maroknyi aranyát." (Déry Tibor)