Jó reggelt!

Köszönöm minden játékos kedvű olvasómnak az időt, az ötleteket, a visszajelzést. Köszönöm a rendszeres műhelylátogatást - mert számomra a blog elsősorban egy nyitott műhely -, és szívből örülök, ha a jegyzeteim rajtam kívűl mást is segítenek élni. A kérdéseket, témákat felírtam, alkalomadtán válaszolni fogok rájuk, felhasználom őket az írásokhoz. Nem úgy, mint ahogy azt az egyik kedvenc írómmal, Ferdinand von Schirach-al készült interjúban olvastam: minden második kérdésre azt válaszolta, erről nem szeretne beszélni.

(A sorsolást cseniko nyerte, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot az oldalsávban levő e-mail-címen. Köszönöm!)

Játék és nosztalgia.

Ma reggel, ahogy egy csésze kávéval a kezemben körbejártam az udvart, eszembe jutott, hogy mikor tizenhárom éve ideköltöztünk, azt hiszem, az első fotók akkor is száradó ruhákról készültek. Emlékszem, egy macska is idekeveredett, a szomszéd cicája, aki a mai napig él. Úgy értem, a macska. De a szomszéd is, persze. Őszintén szólva a régimódi eszközökhöz való ragaszkodásom ellenére nem vagyok egy nosztalgikus alkat, a múltnál sokkal jobban érdekel a jelen és a jövő, de azért a száradó ruhák látványa, ahogy ugyanúgy lebegnek a szélben, mint sok évvel ezelőtt, s én ugyanúgy lefotózom, blogbejegyzést írok köréje - ez azért még mindig kedves. 

Múlt héten, míg a lányom végigaludta a hosszú utat Amszterdamba, én le sem tudtam hunyni a szememet - utána persze estem össze a fáradtságtól -, annyira örültem, hogy elől ülhettünk a buszon, s hogy egy olyan országba mehetek, ahol még soha nem jártam. Még akkor is, ha az autópályán egyelőre nem sok érdekeset lehetett látni belőle.

Ezeket a dolgokat nem lehet erőltetni. De lehet gyakorolni. Vigyázni rájuk. Ha szükséges, néha pihentetni. Mindig boldoggá tesz, mikor érzem, hogy még mindig megvan bennem ez a gyermeki rész, még nem tettem tönkre. Mert sokféleképpen tönkre lehet tenni az egyszerű, jól bevált dolgok iránt érzett örömet.

Arra gondoltam, szeretnék újból szervezni egy szerény nyereményjátékot, melynek keretében egy kérdésemre adott válaszért cserébe minden, a jelen bejegyzés alatt kommentelőnek esélye lesz megnyerni egy általam összeállított ajándékcsomagot. Az ajándék a Felettem az ég című könyvem egy példánya lesz, amit igény esetén szívesen dedikálok is. ( S még néhány apróság, de olyan friss az ötlet, hogy ezek számomra is meglepetések egyelőre.) 

Kérdésem a következő: milyen témák érdekelnek, miről szeretnél olvasni a blogon? Ha esetleg újból készítenék egy zine-t, mi lenne az a hétköznapjaidat segítő témakör, amiről szívesen olvasnál, amit egy kézzel készített újság formájában szívesen hordoznál a táskádban? 

(A válaszokat vasárnap éjfélig várom (augusztus 11, 24 óra). Hétfőn reggel pedig sorsolok.)

Mademoiselle

kedvéért - hadd legyen neki olyan takarója, amilyenre a szíve vágyik!- tettem ki már jó ideje egy logót az oldalsávra, majd ennek jegyében horgoltam jómagam is két, még eztán elküldendő koczkát, s ami a játék utolsó feltételét illeti: közben Annácskával éppen matematikát tanultunk, némi sikerrel igyekezvén megcáfolni ama városi legendát, hogy nem jó korrepetítora a szülő saját gyermekének. De jó.
( Szeretem az emberek játékossága mögötti életkedvet - ezért is támogatom, általában egy-egy titkos lájkkal a mindenféle pályázat-, nyaklánc-, rajzverseny, koncertjegy-, fonal-, wellness-belépő-nyerési iparkodásokat.
Amélie-nek lenni annyira könnyű manapság.)

Ugyan

talán leginkább Szerb Antal Századvég-beli mondatával pendül egy húron a magam ki sem gondolt blog ars poetica-ja, mikor én is azt szeretném, ha "az én hetilapomban csak nagyon finom és nagyon előkelő irodalom" lehessen, "csak szimbolizmus és más ilyen francia dolgok, amiknek nincs értelmük", - most mégis: kedves barátnőim,  Piroska és Éva kedvéért megpróbálok öt, érthető, szerény személyemet illető mondatot kigondolni.
1.(...)
 Figyelembe véve, hogy hosszú percek óta nem jut eszembe semmi,  - újfent az a rendíthetetlen elméletem igazolódik, hogy teljesen átlagos vagyok: nem tűnök ki a tömegből sem az eszemmel, sem a szépségemmel, ezt kompenzálandó igyekszem egyszerűen csak jó lenni, mindhalálig.
2. Jól érzem magam a bőrömben, nem szeretnék valahol máshol, valaki más lenni.
3. Kigondoltam, hogy így, 35 évesen, különösebb zenei tehetség híján (lsd. 1. pont) is  megtanulhatok esetleg zongorázni. ( Íme a jövő heti házifeladatom.)
4. Elég jó humorérzékem van.
5. Én úgy tudom, hogy van örök barátság, hogy az elrontott dolgokat jóvá lehet tenni, hogy a jó legyőzi a közönyt, s ha nekem nem sikerül, akkor talán majd valaki másnak - mert nem állítom, hogy nem vagyok önző, az vagyok, mégis nagyon tudok örülni, ha valaki mással is történik valami jó.
6. Ennyi.

Egy szobát

másképp berendezni, újféle dolgok készítésének nekiállni mindig nagyon izgalmas. Tegnap egyedül szétszedtem egy ágyat, helyébe felállítottam a varróasztalomat, majd reménytelen tekintettel nézegettem egy ideig a rá kiteregetett félkész munkáimat: egy kötött takaró, három készülőfélben levő baba és egy hímzés, amit talán pont négy éve varrok. Régi, viharvert barátságok hangulata van szegény, gyűrött kis tárgyaimban.
Pedig, nagy öröm van, csak kevésbé látványos, a folyamatos rendbentartásban, az elkezdett dolgok befejezésében is. Néha nincs is nap végén egyebem, csak a jól elvégzett munka öröme. Arra gondolok, ha végre befejezem, mert be fogom fejezni a takarót is, a hímzést, a babákat is, - olyan érzés lesz, mint egy rég várt barát érkezése. Az pedig nagyon szép lehet.

Millió köszönet, hogy játszodtatok velem. Elolvastam és örültem minden egyes kommentnek, ma reggel pedig behunyt szemmel húztam egy nevet a harmincból. Kedves Éva, remélem, ugyanolyan örömmel fogod viselni a fehér kesztyűt, mint amilyennel én készítettem.

Legkedvesebb

színem a szürke, ezért még tavasszal horgoltam magamnak egy őszre való szürke ujjatlan kesztyűt. Mert én tavasszal őszre készülök, ősszel pedig a tavasz útját egyengetem, ez is egyfajta összhangban való létezés a természettel. S bár mind jobban hozzáedződöm az itteni hűvös éghajlathoz, mégis nagyon szeretem, ha nem fázik a kezem, de azért szabadon tudom mozgatni az ujjaimat is.
Horgoltam egy fehér kesztyűt is, meg egy pirosat, meg egy zöldet... de a fehéret szívesen odaadom annak a személynek, aki ugyancsak szívesen hordaná. S ha egynél több személy hordaná szívesen, sorsolni fogok azok között, akik szeptemben 30. éjfélig kommentben egy gondolatot, egy idézetet, vagy akármit írnak abból a könyvből, amit éppen olvasnak - lett légyen az akár kertészkedős vagy szakácskönyv.
Mindig kíváncsi vagyok, mit és miért olvasnak mások, és mi tetszett benne a legjobban.
Odakint napok óta esik a hideg eső, a köd pedig teljesen befedi a tájat. Az idebentre is ilyen-olyan okból örökösen lerakódni akaró ködféleség ellen azzal védekezem, amivel tudok.