éjféli zsoltár

csendes már a ház és benne a lakók, ki mit vacsorázott, sajnos
nem tudom. nem is voltam itthon, nem is magyarázom, s köszönöm, hogy
egyáltalán nem is kérdezed, inkább csak tegyünk az asztalra még
néhány már félig leégett gyertyát.

vacsorám szerény: ebédről maradt fél csészényi leves, hozzá néhány
vers s e hiány, mit nem értek. ne is kérdezd kérlek, legyen elég az, hogy
ez van: e perc, e csend, e havazás, s hogy szelíd fény világítja be
az éjszakát - igen, jól értetted, tényleg havazik!

nem kérek semmit. elüldögélek itt, nem soká, csak míg
kiöntöm e kockátlan papírra lelkem. de közben, most látom, ma lett már a holnap,
no, nem baj - eszembe juttatnád majd, ne is törődjek a kevés alvás miatti
karikákkal a szemeim alatt?
  
#hétköznapok #azéletem #éncsakúgyírogatokígyéjféltájt #jóéjszakát

női logika

...
írtam ma egy levelet,
kockás papír hátoldalára
mégpedig
odabent az irodában,
nem is tudom már,
mi volt az elején,
elrontott bérelszámolás, gondolom így utólag,
nos, újraírtam vagy hatszor,
ha még kétszer újraírom,
gondoltam magamban,
lehetne vers is belőle akár,
újraírtam hát még kétszer,
p e d i g
tudtam előre,
tudtam én azt nagyon jól,
hogy útban a parkolóhoz
apró darabokra tépve
fogom majd bedobni
a lépcsőlejárat után
máris jobbra található
sárga szemetesládába
úgyis
úgyis
úgyis
...

azt ugyan

sehogysem tudtam megoldani, hogy ne kelljen pont ma túlóráznom, és azt sem, hogy kilátás legyen egy akármilyen késői közös ebédre, de azt igen, hogy valamikor éjfél és reggel háromnegyed hat között elkészüljön egy születésnapi reggeli s az az igazság, vagyishát elképzelhető, hogy életemben semmilyen teljesítményemre ilyen büszke én még nem voltam
#boldogszületésnapotKicsi #haAlbertSchweitzernekelégvoltháromórányialvásegynapnekemiseléglesz

Mi a csoda?

Csoda az, - figyelembevéve feledékenységem, fáradékonyságom és túlterheltségem, valamint a klímaváltozást, a gazdasági élet bizonytalanságait, az autóbalesetek statisztikáját plusz a menekültváltságot - hogy azért még megvagyok.
Csoda, hogy ily okos, jó és világszép gyermekeim lettek. Nekem.
Csoda a könyv, a vers, a tanulás, s hogy elfér pár mondattani szerkezet a fejemben.
Csoda minden találkozás. Csak némelyik sokkal csodább, mint a többi.
Csoda, hogy van két lábam, s vannak mindenféle útak az erdőben. Lehet menni sétálni, biciklizni, futni. (Ha már nem szokott megnyílni kedvemért az ég, mikor szomorú vagyok. Vagy ha túl sok csokoládét ettem volna este 7 után.)
Csoda a változás, a megtérés és megbocsátás. A szépség és az ölelés. A két szép szemed.

Csoda, hogy ezzel együtt beleunok, belefásulok és keseredek, hogy mégis feladom vagy egyszerűen csak várok - piros, jó puha takaróba burkolódzva - a tapsra, a sült galambra, vagy valakire, aki megoldja, de az az igazság, hogy megvan az égvilágon mindenem. S ami mégsincs, attól vagyok a leggazdagabb. Valami egészen csodálatos módon kicsit a legeslegeslegboldogabb.

A virághagymákat,

miket még múlt ősszel vettem volt, elfelejtettem elültetni. Hogy egészen őszinte legyek: azt is elfelejtettem, hova raktam el őket. Az elmúlt évek munkájából él a kicsi kert a ház előtt. A néhány szálat, mit van szívem leszedni, oda teszem, hol hétköznapias küzdelmeim legádázabbja zajlik: a mosogatókagyló mellé. De tehetném a fürdőszoba padlójára is akár, a ledobott koszos ruhák mellé. Vagy a konyhaasztalra, mit képtelenség üresre takarítani. Vagy a gyerekek által hazahozott bizonyítványok mellé. Vagy az irodába. Legalább egy szálat az autómba, ha már ott töltöm az életem felét. Vagy a határidőnaplóm közelébe. Vagy ki tudja. Soha ennyi esélyem a kudarcra még nem volt.

Két szóban az élet:
Mosatlan és virágok. Koszos ruhák és gyerekek. Sírás és nevetés. Sok-sok veszteség - sosemlátott gazdagság. S ha rohanó vonatút az életem épp, akkor hozzáteszem, az igazság kedvéért, azt is: örök útitársam az öröm.

Nemrég egy tengerparton állva visszadobtam a vízbe a legszebb kicsi követ*, mit találtam.
Mint aki megértette végre: ami az enyém, nem tarthatom meg.
Ami az enyém, nem veszíthetem el.

* az mit jelent vajon, hogy mostanában mindenről eszembe jut egy-egy Pilinszky-vers?

József

Attila születésnapját tűzhelyre kifuttatott tejjel s ezzel egyidejüleg legszebb versének homályos folyosónk falának nekitámaszkodva való olvasásával ünnepeltem.  
(2011)

Ezt kereken öt éve írtam volt, de - s milyen jó, hogy van, mi nem változik - én ma is és mindörökké pont így valahogy...
Boldog magyar költészet napját!

a nagyobb

köveket egy ausztriai folyóból cipeltük haza, a kisebbek egy részét a horvát tengerpartról, másik részét - a Krisztus sírjának bejáratától elhengerített követ szimbolizálandó s ünneplő ruháinkat fehéres porral összepiszkolandó - a húsvéti istentiszteletről, a kövirózsákat három éve kaptam egy jóbaráttól.
szeretek mindenféle kicsi világot létrehozni, ha már a nagy olyan, amilyen...
élő naplót, afféle betűtlen feljegyzést itt-ott, amerre járok, kelek.
adj nekem egy növényt, s ígérem: nem foglak elfelejteni
soha, soha, soha, soha, soha...

helymeghatározás

bal szemem belső sarka miniatür Holt-tenger
helye elalvás előtt az egyetlen cseppnek
mit engedélyezek kicsordulásra
titkos, sós pici terület reggel a fürdőszoba tükrében
a belső szemöldökhatártól kissé dél-nyugati irányban
közvetlenül a tekintet mellett, mely úgy néz vissza rám
ahogy volt alkalmam azt megszeretni ennyi év alatt:
kedvesen, bátran, gyönyörűszép barnán