Szerdánként megosztok egy listát arról, amit az elmúlt napokban láttam, ami tetszett, amit olvasok, amin gondolkodom. Ez lesz az én heti hirdetőtáblám. Mert azt vettem észre, még akkor is, amikor egyáltalán nem tudom éppen szeretni az életemet, mindig találok valamit, ami mégis tetszik. És ezek a dolgok érdemesek a megemlítésre.
- Napló. A szülői ház padlásán volt egy nagy doboz, amelyikben a mindenféle tankönyvek és iskolai füzetek között megtaláltam, azt hiszem, a legelső naplómat. 1992 április végén kezdtem el írni, tehát pontosan 34 évvel ezelőtt. Tizenöt éves voltam. Akkor is töltőtollal írtam. Este, mikor végére értünk a napi munkának, végigolvastam az ágyban elalvás előtt. Nem tudom szavakban kifejezni, mit éreztem. Olyan volt, mint egy váratlan találkozás. Olyan tiszta voltam, annyira igyekvő, mindenkinek megfelelni akaró. Olyan kedves. A füzet végére Tolsztoj idézeteket másoltam. 34 év múlva, ha megadatik, talán ugyanilyen meghatottsággal fogom olvasni a mostani naplókat. Eddig nem gondoltam volna, hogy a saját magunkkal való találkozás ilyen fontos lehet és ennyire szép.
- Boldogság. Péntekre beteg lettem, szombaton indultam vissza, vasárnap megérkeztem, hétfőn reggel már dolgoztam. A férjem gondoskodása nélkül nem sikerült volna. Várt éjszaka közepén a busznál, vett nekem vitamint, gyógyszert, főzte a teát, s mikor hétfő este képtelen voltam felkelni az ágyból, darabokra vágva szolgálta fel nekem vacsorára a kenyeret, sajtot, paradicsomot. Kedd reggel éreztem, hogy túl vagyok a nehezén. El sem tudom mondani, milyen örömöt jelentett újból képesnek lenni elvégezni néhány egyszerű házimunkát. Letörölni a konyhapultot. Hajat mosni. Kiteregetni a ruhákat az udvaron. Élni, nem csak túlélni. A boldogság általában nagyon hétköznapi, egyszerű és nagyon emberi.
- Kert. Csak egy hétig nem voltam itthon, de közben a kert táncra perdült. Virágba borultak a fák, az orgonabokrok és a gyöngyvirágok a kínai lonc tövében. Minden egyes fűt, fát, bokrot személyesen köszöntöttem. A legelső muskátlibimbók is piroslanak már.
- Test és lélek. Két héttel ezelőtt elmentem végre egy első beszélgetésre a fitneszstúdióba. Igen, pont abba itt a faluban, ahova azt mondtam, mikor esténként néha végigsétáltam mellette és láttam a kigyúrt testű személyeket, hogy én oda soha. De a születésnapom előtt megfogalmaztam magamnak három célt erre az életévemre nézve. Az egyik közülük az, hogy próbáljam meg a lehető legjobb formába hozni a testemet. Értem a forma alatt nem annyira a kinézetet - bár számít! -, hanem az erőt. Erős testet szeretnék. Aztán eltelt egy hónap és a szokásos itthoni tornán kívűl semmi. Ma volt az első igazi edzés. Az első időszakban személyes trénerrel, aki megmutatta nekem az eszközöket és aki a saját erőmhöz, képességemhez szabott saját tervet készít nekem. Igazi bátorságpróba volt jelentkezni, hosszú távú szerződést kötni és egyszerűen csak elkezdeni. A legjobb befektetés és felkészülés az előttem álló évekre. Jót tesz a testnek, léleknek.
- Megszakítások. A célkitűzésekkel az a probléma, hogy mindig közbejön valami. Sürgős tennivalók, utazások, betegségek. És bosszankodom, hogy nem haladok a számomra fontos dolgokkal. De most arra gondolok: lehet, pont a megszakításokban van az igazi élet. Nem szeretnék egy olyan világot létrehozni körülöttem, ahol csak én vagyok és az énidőm és a szép céljaim. Még a fitneszprogramom sem olyan fontos. Minden megszakítás után visszatérek és folytatom ott, ahol abbahagyom. Reális életre vágyom. Akármilyen káosszal jár. Az élet hív. És én válaszolok. Nem mindig azt, ami helyes, nem mindig úgy, ahogy elvárják, nem mindig azt, amit illene, nem mindig olyan gyorsan, ahogy kellene - de válaszolok. Nem vonom ki magam a feladatok alól.
- Emlékek. A szülői ház eladása sok régi emléket idézett fel bennem. Ez szép. És nagyon nehéz is. Szükséges az életem megértéséhez. S hogy teljes szívvel a jövő felé tudjak fordulni. De az élet, a reális élet mindig a jelenben történik. Olyan, mint a zene, amit éppen hallgatok a fülhallgatón keresztül, amíg írok. Nem tudom megérinteni. Sem lefagyasztani. Vagy megtartani. Csak átélni tudom, itt és most, majd minden egyes hangot és másodpercet útjára engedni.
