Mi a csoda?

Csoda az, - figyelembevéve feledékenységem, fáradékonyságom és túlterheltségem, valamint a klímaváltozást, a gazdasági élet bizonytalanságait, az autóbalesetek statisztikáját plusz a menekültváltságot - hogy azért még megvagyok.
Csoda, hogy ily okos, jó és világszép gyermekeim lettek. Nekem.
Csoda a könyv, a vers, a tanulás, s hogy elfér pár mondattani szerkezet a fejemben.
Csoda minden találkozás. Csak némelyik sokkal csodább, mint a többi.
Csoda, hogy van két lábam, s vannak mindenféle útak az erdőben. Lehet menni sétálni, biciklizni, futni. (Ha már nem szokott megnyílni kedvemért az ég, mikor szomorú vagyok. Vagy ha túl sok csokoládét ettem volna este 7 után.)
Csoda a változás, a megtérés és megbocsátás. A szépség és az ölelés. A két szép szemed.

Csoda, hogy ezzel együtt beleunok, belefásulok és keseredek, hogy mégis feladom vagy egyszerűen csak várok - piros, jó puha takaróba burkolódzva - a tapsra, a sült galambra, vagy valakire, aki megoldja, de az az igazság, hogy megvan az égvilágon mindenem. S ami mégsincs, attól vagyok a leggazdagabb. Valami egészen csodálatos módon kicsit a legeslegeslegboldogabb.