Sunday, February 26, 2012
A napsütötte tegnap
után ma újból egész nap havazott. De én már láttam a kertben az ősszel elültetett virághagymák apró hegyes zöldjét a hó alatt. Innen is tudom, hogy hamarosan megérkezik a tavasz. Meg onnan is, hogy bármennyire úgy tűnik néha, mintha szép lassan kárba vesznének azon dolgaim, melyekbe valaha igyekvést és szeretetet fektettem, - végül mindig életre kel, akár a semmiből is, egy icipici, rejtett életre utaló jel. Mind gyakrabban gondolok a remény ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan jelenlétére, mint ajándékra az életemben. Nem sok, nem kevés, a mostani hideg napokban épp elég ahhoz, hogy életben tartson.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
7 comments:
Először itt is ragyogó tavasz lett, amolyan bimbófakasztó, napsütéses,
de most újra ígérték a havat, fagyot.
Úgy örülök, hogy írtál, már nagyon hiányoztál
Valahogy, ez fogalmazódott bennem is meg, csak hó nélkül, tavaszias (szeles),közegben....
Hogy lehet benne az élet lényege pár mondatban? Valahogy így!
Kiírtam magamnak egy kis lapra az utolsó mondatodat, úgy fogom ma felsikálni a teraszt amit már tegnap reggel megtettem, de ma megint romokban hever.
itt olyan erővel tört be a 20fok a havazás után,hogy szegény rügyecskék azt se tudják, merre nőjenek hirtelen.
Ha számolná, hányan örülnek, amikor ír, akkor soraim is jól fognának-jelzem, vagyunk, akik vártuk.
Én azt gondolom, ha hull még hó, ha késlelteti a tavaszt- talán nekünk ad időt...reményt. Nekem azt mondja- igen, ha el is csüggedtem utóbb elég gyakran, megvár a tavasz, időben jön majd, s én talán méltó leszek rá.
Márta! Ha módja, ideje, gondolata van, írjon böjtjéről...kíváncsi vagyok, örömmel fogadnám.
Ugyanazzal a tisztelettel,
VRJúlia
Köszönök mindent. :)
Júlia, vannak gondolataim a böjtről, talán majd írok erről is...
Köszönöm
:)Júlia
Post a Comment