van.
Valamelyik este - blue hour volt éppen - kimentem az udvar végébe, épp hogy csak megetetni a nyulakat, de aztán...
Lehet-e ellenállni a hidegnek, a hónak, a hajamat cibáló süvítő szélnek?
Lehet-e ellenállni a zordon szépségnek?
Nem lehet. Nekem egyenesen tilos.
Visszamentem hát a kapukulcsért, a kamerámért és elindultam a kedvenc helyemre az erdőben.
Ennyi.
S tán még csak annyit tennék hozzá:
rég voltam ennyire, de ennyire boldog.
Sunday, January 17, 2016
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
7 comments:
Gyönyörűűűűűűűűű.............
Legyél is boldog! Mindegyik képe tetszik, de a másodikon ahogy a kivilágított templom átlátszik a fák közül, az különösen.
Ó Istenem,mennyire rokonlelkek vagyunk. Mindig olvasom a bejegyzéseidet,mert olyan,mintha én írnám,helyettem írnád. A mostani lelki vívódásaid a vendégvárással..! Sokaknak adós bagyok a visszahívással,de nincs most eröm lelkemet is beletenni. De sokan ne, csinálnak ebböl olyan nagy ügyet,h mindenben megakarjanak felelni. Talán nem is kellene annyira akarni.
Bocsánat az elütésekért,de a tabletemet még mindig nem szoktam meg.
A képek gyönyörűek, hívogatóak!
Kedves Márti!
Ezek a képek valami csodálatosak! <3
az az utolsó kép olyan, hogy órákig tudnám bámulni
Post a Comment