Ajándék.

Tegnap, az ünnepek utáni első munkanapon - én még nem kezdtem el a munkát -, azzal töltöttem a reggeli órákat, hogy becsomagoltam és postáztam egy születésnapi ajándékot valakinek, aki kedves nekem. Neki készült az előző nap befejezett pár kötött zokni is, amit blokkolva, szárítva és szépen összehajtva piros masnival kötöttem át. Erre ráerősítettem egy cédulára a fonal leírását, s hogy lehet-e s hány fokon mosógéppel mosni. Egy nagyobb gyufás skatulyányi méretű dobozt bevontam csomagolópapírral és megtöltöttem saját készítésű fűszeres keksszel. Néhány tasak teát is tettem mellé, a legfinomabb fajtából - jázmintea -, ami volt itthon. Egy képeslapot is írtam. Hosszasan fogalmaztam a szöveget. Egészen pontosan kétszer írtam meg, mert csak másodjára sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Majd az egészet becsomagoltam újságpapírba. Odafigyeltem, hogy olyan cikkek legyenek rajta, amelyek a címzettet is érdekelhetik. Végül egy nagy borítékba tettem az egészet, megcímeztem és matricákat ragasztottam a neve mellé. Gyalog vittem el a postára. Ahogy kiléptem az ajtón, csodálatosan fehér táj fogadott és csak mosolyogtam, ahogy sétáltam a hóban.

Arra gondoltam, szeretem ezt a tulajdonságomat:

hogy szeretek ajándékozni, 

s bár nem tudok mindig ennyi időt és részletes figyelmességet szánni rá,

s messze nem annyi ember felé, mint szeretném vagy tervezem, 

de néha igen. 

Így fejezem ki a szeretetemet. 

Ilyenkor vagyok a leginkább önmagam és a legboldogabb.

 

Ma délután kezembe akadt az első osztályos koromban készült hivatalos iskolai fénykép. Egy nagyon igyekvő, mindenre elszánt, rendkívül komoly kicsi Márta nézett velem szembe. 

Hirtelen annyira meghatódtam. Könnybelábadt a szemem, de nem a szomorúságtól. Inkább attól, hogy kicsit kívűlről tudtam nézni magamra, mint egy szerethető személyre, mint arra a kislányra, aki voltam, s akinek tudok ugyanolyan gondossággal ajándékot készíteni, mint akárki másnak, akit szívből szeretek: egy hosszú sétát a havazásban, egy cserépben amarilliszt, egy espressot a kávézóban, időt nyugodtan elolvasni egy újságcikket, finom vacsorát, bátorítást, engedélyt a pihenésre.

 

Ha erre az új évre gondolok, 

szeretem úgy látni magam, 

mint aki hazafelé megy a hóesésben, 

a kezemben egy cserép virággal.