bútordarabunkhoz ragaszkodom, talán csak a konyhaasztalhoz. Itt van a lakás lelke ugyanis. Még úgy is simán odaférünk mind az öten hozzá, hogy egyik felét muszáj volt a falhoz tolni, annyira keskeny a konyha, de kicsit összehúzódva heten is meg nyolcan is ebédeltünk már körülötte. Ide jönnek a gyerekek leckét írni, mikor melyik, néha mindegyik, de akkor káosz van. Pedig van saját asztaluk. És nekem is van saját asztalom, de én is itt főzök, olvasok és írogatok, és már megint javíthatatlan vagyok, mert a vadonatúj Herta Müller könyvön máris mindenféle folt van, ugyanis nem tudok vigyázni a könyvekre, én használom őket és néha velük reggelizek, sajnos. Így használódik az asztal is, vigyázunk is rá persze, de nem túlságosan, csak módjával. Ha vendégem jön, csak ritkán megyünk a nappaliba, a szépszobába, mert itt valamiért sokkal jobban érzi magát mindenki, nem mintha olyan sok vendégem jönne.
Na mindegy, csak úgy eszembe jutott.
5 comments:
Olyan szépen leírtad ezt a :na,csak úgy eszembejutottat!!Úgyis tudod te is,hogy a konyha a lakás lelke,ahogy írtad! Ez így van! Ezért volt a régi magyar házakban is lekókonyha,csak ezt lüke módon most amerikai konyhának hívják,pedig nekünk nem az.Én nagyon szeretem,hogy együtt van a konyhánk a nappalival,bár vigyázni kell jobban a rendre,illetve,ha vendég jön.Már ha jön...:)
Lakókonyha....már írni se tudok...:)
Na ujbol,milyen rangra emeltel egy banalis egyszeru dolgot.Valossaggal megszemelyesitetted!
Jó, hogy csak úgy eszedbe jutott, mert valóban nagyon fontos, ahogy Mammka is írta. Én nyolc év után sem találom meg az étkezőasztal helyét, ahol mindenki kényelmesen elférne, de el is lehetne menni mellette, és a gyerekem ugyanilyen befele fordított manccsal tudná megírni a leckéjét...
Nekem 11 év alatt még mindig keskeny konyhához volt szerencsém, ezért is örülök ennyire ennek az asztalnak, megérdemli, hogy ódákat zengjek róla. :)
Post a Comment