A hóvihar nem hirtelen érkezett. Délután hat óra körülre jelezték a jöttét. Először csak a szél süvítése hallatszott. Majd néhány órával később megjelentek az első apró, kavargó hópelyhek. Mire késő este még kimentem a kutyával megtenni az elmaradhatatlan, szokásos köröket, éppen átlépte a falu határát. Az elején igyekeztem úgy menni az utcákon, hogy ne szemtől-szembe érjen. A buszmegálló előtti téren viszont nem volt más választásom, s ha lett volna sem kerültem volna el végül a találkozást ezzel a vad, tündöklő jelenséggel. Az arcomba csapódó hópelyhek - mint megannyi ezernyi apró üvegszilánk. A kutyus fülei - mint két mindenre elszánt, apró, lebegő elefántfül.
Az utcalámpák fénye körül tomboló forgatagról csak később, a vaktában készített fotón láttam - mert látni akartam, feltétlenül! -, mennyire gyönyörű. Ott és akkor lehetetlen volt nyitva tartani a szemeimet.
