A mai

istentiszteleten hallottam először a "Dájénu" című zsidó dalról, ami a pészáhi széder este egyik legkedveltebb dala. Lefordítva annyit jelent, mint: "már az is elég lenne nekünk..." A szöveg a zsidó nép hálájáról szól, többek között az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásért, a Tóra, a Szombat ajándékáért. Arról szól, ha ezek közül csak egyet kaptak volna, az is elégséges lenne.

Egy fárasztó munkahét után odafigyeltem rá, hogy kipihenjem magam a hétvégén. Hogy időt szánjak a lassú főzésre, a naplóírásra, az olvasásra, a hosszú sétákra. Péntek este pedig egy kis tábortűz mellett búcsúztattuk el a nyarat. 

Vasárnap este van, s még mindig nem szoktam meg, milyen gyorsan sötétedik. Úgy szerettem a balkonon tölteni a hosszú nyári estéket, egy-egy könyv társaságában. (Valamikor május végén, amikor körülbelül a negyvenediknél tartottam, abbahagytam - mert hirtelen rájöttem, vannak dolgok, amiket nem érdemes számszerűsíteni, s mert nem versenyzek senkivel - az idén elolvasott könyvek számolását.) Most néhány sor után már be kell jönnöm a asztali lámpa fényéhez. 

Szép volt a nyár. Szép volt az elmúlt hét, a hétvége. 

S a mai nap? A lehető legszebb volt.

Ha csak a hajnali derengés fényét láthattam volna az ég alján, semmit mást, az is elég lenne. Ha csak a reggeli párát, ahogy a dombok fölött lebegett, az is elég lenne.

Ha csak a kenyér és bor ízét vihetném magammal a mai napból, vagy a harangszó hangját, az is elég lenne. 

Ha csak a sárguló levelek aláhullását, a tócsák tükröződését, egyetlen kis makk tökéletes formáját, az első gesztenye simaságát, ahogy felemelem és a zsebembe teszem, az őszi égbolt tágasságát, a párolt répa, tök és cékla színét a tányéromon, a cicáim puhaságát, ahogy dorombolva az ölembe ugranak, ha csak egy-egy kijegyzetelt Dosztojevszkij mondat szépségét kaptam volna, ezekből egyetlenegy is elég lenne, hogy csordultig legyen a szívem. Hogy újra és újra megköszönjek mindent.