Sunday, September 22, 2024

A mai

istentiszteleten hallottam először a "Dájénu" című zsidó dalról, ami a pészáhi széder este egyik legkedveltebb dala. Lefordítva annyit jelent, mint: "már az is elég lenne nekünk..." A szöveg a zsidó nép hálájáról szól, többek között az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásért, a Tóra, a Szombat ajándékáért. Arról szól, ha ezek közül csak egyet kaptak volna, az is elégséges lenne.

Egy fárasztó munkahét után odafigyeltem rá, hogy kipihenjem magam a hétvégén. Hogy időt szánjak a lassú főzésre, a naplóírásra, az olvasásra, a hosszú sétákra. Péntek este pedig egy kis tábortűz mellett búcsúztattuk el a nyarat. 

Vasárnap este van, s még mindig nem szoktam meg, milyen gyorsan sötétedik. Úgy szerettem a balkonon tölteni a hosszú nyári estéket, egy-egy könyv társaságában. (Valamikor május végén, amikor körülbelül a negyvenediknél tartottam, abbahagytam - mert hirtelen rájöttem, vannak dolgok, amiket nem érdemes számszerűsíteni, s mert nem versenyzek senkivel - az idén elolvasott könyvek számolását.) Most néhány sor után már be kell jönnöm a asztali lámpa fényéhez. 

Szép volt a nyár. Szép volt az elmúlt hét, a hétvége. 

S a mai nap? A lehető legszebb volt.

Ha csak a hajnali derengés fényét láthattam volna az ég alján, semmit mást, az is elég lenne. Ha csak a reggeli párát, ahogy a dombok fölött lebegett, az is elég lenne.
Ha csak a kenyér és bor ízét vihetném magammal a mai napból, vagy a harangszó hangját, az is elég lenne. 
Ha csak a sárguló levelek aláhullását, a tócsák tükröződését, egyetlen kis makk tökéletes formáját, az első gesztenye simaságát, ahogy felemelem és a zsebembe teszem, az őszi égbolt tágasságát, a párolt répa, tök és cékla színét a tányéromon, a cicáim puhaságát, ahogy dorombolva az ölembe ugranak, ha csak egy-egy kijegyzetelt Dosztojevszkij mondat szépségét kaptam volna, ezekből egyetlenegy is elég lenne, hogy csordultig legyen a szívem. Hogy újra és újra megköszönjek mindent.
 

6 comments:

Kósa Márta said...

"Szépséggyűjtést" tartottam én is tegnap... érezve és látva a kegyelem megannyi apró jelét.

Katalin said...

Rendkívül nyomasztó és kudarcokkal zsúfolt hétvégém volt (sajog minden porcikám. és mentálisan is lenullázódtam, úgy érzem lelkileg megvakultam: a problémák hálóként csavarodnak rám) egyszerűen nem volt erőm látni semmi jót se szépet......és akkor írsz egy ilyen posztot♥...
mondtam már, hogy áldás a létezésed, és amit csinálsz

Kósa Márta said...

Szövevények nálunk is vannak, kibogozásukhoz porszem vagyok.

Katalin said...

nem olyan szövevényes internetes csalás áldozatává válni, törött bokával, nincs mit bogozni

márta said...

Gyógyulást kívánok, fájó szívnek, törött bokának!

Katalin said...