Színekről, vándorokról, Annáról, rólam.

"Az út felén vándorokkal találkoztam,
fűszálat rágcsáltak,
poros lábukat egy nagy kövön pihentették,
tarisznyájukban kincset őriztek,
szórták, szórták,
úgy őrizték,
két marokkal
és nevettek,
szikrázott köröttük a homok."
(Molnár Krisztina Rita: Az út felén - Domb alatt )

Fáradt eszmefuttatás egy mackóról s még valami másról is.

Nekik még játék az élet, s az anyukáknak is még játék az élet, ahol adott esetben nincs fontosabb a mackó szülinapjánál...s ha már így, akkor hát almás pitét sütünk, eperpudingot főzünk, gyertyát gyújtunk, és mondjukhogy ez egy igazi szülinap, és elfelejtjük: néhány perce még örökharag volt és lányos perpatvartól zengett a ház. A széljárás nálunk percenként változik, de hát nehéz gyereknek lenni, s titokban néha anyának is az, nálunk csak mackónak lenni nagyon könnyű, mert neki mondjukhogy-szülinapja szokott lenni évente többször is és szemmel láthatóan mindig csak mosolyog.

Gyermekvilág :)

Nehezen

tudok elszakadni a reggeltől, meg a túl hamar kiürült a kávéscsészétől ...ezért keresgéltem kicsit a képeim között (nem mondom, jó ok )...azt hiszem, ezt nem mutattam még, pedig szerintem nagyon vicces, mert van rajta mindenféle bonyolult tükröződés és mindenféle agyonhordott lila kardigán.

Mivel a

régi varrógéppel nem boldogultam, kaptam egy másikat. Használtan vettük, és úgy tűnik, neki nincs allergiája a mártákra.


Friss lelkesedésemben ilyen kis haszontalanság varrásával töltöttem a délutánt...Higgyétek el, nem akarjátok látni, milyen rendetlenség van mindenfelé. Ha az ember nincs résen és a gyerekek azt látják, anya nagyon belemerült valamibe, kihasználják a lakás adta lehetőségeket.:)
Mindenféle kinőtt ruhadarabokból állítottam össze a házikót és virágokat tervezek hímezni köré. Egy könyvben láttam ilyesmit. Még nincs készen és perszehogy nagyon girbegurba lett, de pont az tetszik benne, hogy egy magamfajta kezdőnek is jó érzés varrni, és ha akarom, azt mondhatom a hibákra, mint a pipiske: Én is így akartam!

Drea-

ming.


Dancing.


Knitting.


(Having mood for some english. )

Éppen

ideje volt már, hogy legyen egy ilyen piros cipőm.

Ami

a legújabb életembe beiktatott dolgot - a futást - illeti...erről még feltétlenül akarok írni egysmást. Remélem, mindig lesznek ilyen új dolgok az életemben, amiket kipróbálok, beépítek a mindennapjaimba, mert az nagyon jó. Addig úgy érzem, hogy fiatal vagyok s csöppet sem leszek idősebb.
Könnyen lelkesedem, könnyen belevágok számomra érdekes dolgokba - eltekintve azoktól az esetektől, amikor nem, mert például a síelésért nem és nem vagyok hajlandó lelkesedni - néha túl sokat és meggondolatlanul beszélek, néha előre iszom a medve bőrére...szóval csupa ilyen naaagyon szerethető tulajdonságaim vannak.
Ez a cirkalmas bevezető titokban azt a célt szolgálja amúgy, hogy minél méltóságteljesebben mondjam el azt a tényt, hogy visszamondtam a 10 km-es futóversenyt.
Viszont azt is hadd mondjam el, miért örülök mégis, hogy bolondot csináltam így ország-világ előtt magamból:
- egyrészt ebből kiindulva kezdtem el utánaolvasni ennek a témának és mindenféle edzésterveket végigtanulmányozni, egyiknek neki is kezdeni és azóta is örömmel csinálni
- másrészt, ha csak egyetlen ember is kedvet kapott ennek kapcsán a dologhoz, szerintem bőven megérte
- harmadrészt, meg vagyok győződve arról, hogy semmi sincs hiába, a kudarcok, az értelmetlennek tűnő dolgok is a tanulási folyamat része, s addig jó, míg tanulni vágyunk valamit
- negyedrészt úgy gondolom, sokkal jobb beszélni, s ha szükséges, aztán bocsánatot kérni, vagy próbálkozni, s ha kell, feladni, mint hallgatni és meg sem próbálni semmit...mert az ugyan nem árt, de nem is használ senkinek
De.
Nem a mindenféle elméleti eszmefuttatás a lényeg. Az a lényeg, hogy végre rendszeresen futok, és bár még nagyon szenvedek tőle, de óriási öröm, ha végig tudom csinálni azt az (egyelőre még) 18-20 percet és az is óriási öröm, hogy felfedeztem, milyen jó esőben vagy akár sötétben ezt tenni. Az már nem volt olyan óriási öröm, mikor eltévedtem az erdőben, de az igen, mikor mégis kikeveredtem valahogy a jó útra. :)
Szóval, így valahogy. Ez volt, ( és remélem, még sokáig tartani fog) sportosmárta mindannyiunk számára tanulságos története.

Ui. Ja. A 10 km verseny végigfutása persze közben felkerült a képzeletbeli bakancslistámra. Csak idő, sok-sok idő kérdése az egész. :)

Próbáltam

megörökíteni a gloxéniám nyílását...nagy öröm nekem ez a virág. Már vagy fél éve vettem, azóta mind várom, hogy nyíljon. Szép.

Annak

örömére, hogy végre előbújt a nap és felszállt a köd, felteszek egy fotót a gyerekek mai fociedzéséről.

Míg ők a labdát rugták, én futottam egy erdei ösvényen. Tizennyolc percet, kétpercenként plusz egy perc gyaloglást beiktatva. Nem olyan könnyű megcsinálni ám, mint leírni...( Valamelyik általatok javasolt edzéstervet kezdtem el követni, hálás köszönet érte. )
A napok óta kínzó izomláz pedig, nem jön hogy elhiggyem, de elmúlt. Juhé!

Muszáj

feltennem pár képet ide, már csak azért is, mert a fényképezőgépem az én harmadik szemem és már nagyon rég nem használtam, ó már legalább három napja nem, merthogy mindenféle kifogásom volt, de legjobban azt kifogásoltam, hogy egyszerűen nincs fény. Csak köd és borongás. Épp csak a szembeházakat lehet látni, de nem baj, így legalább tágabb tere nyílik a képzeletnek, hogy vajon mi is lehet azon túl. Meg hát meguntam végrevalahára a hideg és nyirkosság miatti vacogást is, ezért mindenféle színeket kezdtem keresgélni.

Itt mondjuk még csak elképzelem, milyen szép is lesz ez a hogyishívják virág, és reménykedem benne, hátha elkapom a kinyílás pillanatát. Végül is, ha egy napig csak ezt nézném, biztosan sikerülne.


Ez a színes zokni Sárának készül. Remélem, a másik párja is hasonlóra sikerül majd.


Eddig ezeket a terméseket gyűjtöttük össze. És nagyon várjuk már, hogy a gesztenyeszezon is igazából itt legyen.


De a legszívderítőbb látvány mindenesetre a kis elsősöm, aki hosszas ...


...anyai könyörgés hatására végül megengedte, hogy ilyen beállós képet is készítsek arról az édes kis arcáról.

Szerintem

egyetértünk abban, hogy kissé hűbelemárta lépés volt a futásra való jelentkezés. Gyalogolni nagyon tudok, de futni nagyon nem. Szóval, miután mindenféle utólagos kétségbeesésen túl vagyok, s miután azt az -igaz vagy nem igaz- bölcsességet gondoltam ki, hogy biztosan nem véletlenül vagyok olyan, amilyen - jelen esetre relevánsak a kényelmes de azért vakmerő egymásnak teljesen ellentmondó jellemzőim - természetesen megteszem, amit csak tudok. Egy Michael Johnson, egy Emile Zatopek, egy Abebe Bikila :)... nekik igen, nekik semmit sem jelentene ezt a távot lefutni. De ha nekem sikerülne, az már azért jelentene valamit. Nem sokat, de valamit.

Kezdtem azzal, hogy megnéztem és megkönnyeztem ezt a kis filmrészletet. Fontos a lelkesültség, mert például én lelkesedés nélkül semmit sem tudok jól csinálni. S józanul nézve tényleg nincs értelme összevissza futkosni, de mégis van egy olyan meggyőződésem, hogy mindennek van értelme, csak nem mindig jövünk rá, hogy mi is az. De azért általában rájövünk vagy kigondolunk valamit.



S persze minden nap megyek futni. Nem sokat, mert nem bírom. És fáj minden egyes porcikám, ugyanis lázuk van a nemlétező izmaimnak. Igaz, itt tegnap dél óta esik az eső, de ma reggel arra gondoltam: ha esik, hát esik. Baseball sapkát húztam a fejemre, betettem egy kis zenét, kiautóztam a tavakig, és futottam. Jobban mondva: kicsit futottam, kicsit gyalogoltam, aztán mind így. Igyekszem. Mint pipiske is tette, mikor próbálta kihúzni azt a nagy-nagy fűszálat...

Három

napja rendszeresen futok. Ez nagy szó. Eddigi életemben ugyanis egy nap volt a rendszeres futás terén elért kitartásom maximális időtartama.
Ma pedig jelentkeztem erre. Lefordítom: október 10.-én a 19. weimari városi futáson fogok én is részt venni (ami a 356. Hagymavásár keretén belül lesz.)
(Normális, Margit?)
Bizony hogy nemnormális.
De legalább annyi eszem még van, hogy a 10 km-es távot, és nem a félmaratont ikszeltem be.
Szóval márta-fél-félmaratont-fog-futni címkét avatok ma. Ó, egek.

Mondjuk

tisztában vagyok vele, hogy ezt a rettenetes hosszú bejegyzést látva, talán sokan hozzá sem fognak elolvasni, de ha időtök van, mégis olvassátok el Molnár Krisztina Rita szerintem nagyon szép írását, olyan szép, hogy én ilyet nem is tudok, ezért az övét szúrom be ide. Gyakran olvasgatok a Litera irodalmi portálon. A következő szösszenet a múlt év októberében került fel oda, de most eszembe jutott és mivel holnap vasárnap, ma meg szombat, szerintem még aktuális is. Ezeket a dombokat pedig ma fényképeztem, mert nagyon szeretem, hogy ilyen kis sárgák és szelídek.



"Vasárnap kulcsa

Az Úr napját szenteld meg!
Így hangzik az erre a napra vonatkozó parancsolat. Szenteld meg, vagyis: különítsd el Isten számára, hiszen az övé. Egyszerűen azért, mert ő ezen a napon úgy érezte, megpihen, ha már ennyi mindent tett a többi hat napon. Annyi mindent teremtett, hogy csak na, szüksége van a nyugalomra is.
Akárcsak nekünk. Mivel különben hamarabb kapunk szívinfarktust, agyvérzést, neurózist, pánikbetegséget, és még rengeteg a lehetőség az önkinyiffantásra.
Megpihenni nem is olyan könnyű manapság. Hiszen nem csupán a templomok kapuja van nyitva vasárnaponként, hanem az éjjel-nappali ABC-k, a plázák, a bútorboltok, a barkácsáruházak is. Megpihenni persze sokféleképpen lehet, például bútornézegetéssel, barkácsolással is, egy szabad országban erre megvan az ember lehetősége, jól is néznénk ki, ha azért kéne tüntetni, hogy lehessen füvet nyírni vasárnap is. De szerencsére nem kell, mert lehet. Élnek is ezzel a szabadsággal sokan. Hiába mondogatja Pál, a zsémbes öregember a hátuk mögött morgolódva: Minden szabad nekem, de nem minden használ! – ezek a szabadok csak nyírják a füvet feszt, a nyugodalom napján is. Ami nem csupán azért baj, mert nekünk nincs csöndességünk, hanem mert nekik sincs, a füvet nyírók békesége pedig szintúgy fontos. Izraelben járva meglepett, hogy szombat napját megelőző péntek délután négy órától nem járnak a távolsági buszok. Egyszerűen megáll a tömegközlekedés. Bezárnak az üzletek, a hivatalok. Mint nálunk Karácsonykor. Nem a személyes lelkiismeret döntése szabja meg, hogy utazgathat-e az országban élő polgár, hanem a törvény. Nem kívánom ezt, de szépek a Sábát megállásra figyelmeztető, fellobbanó gyertyái, és olyan jó lenne, ha mindenki el tudná választani magától is az ünnep, az öröm napját a hétköznapoktól.
Ha lennének még tyúkhúsleveses, rántotthúsos, zserbószeletes vasárnapok. Persze szép ruhában. Nem a legeslegszebb ruhában, de nem is a mindennaposban. Az uzsonna előtt bridzs vagy römi. Feketekávé porcelánból. Séta a parkban. Nem kell sokat várni, egy nap hamar eltelik, és máris léphetünk vissza a hétfő kapuján át a hangyalétbe.

A nap megszentelése nem csupán szakrális tevékenységgel telhet, pontosabban szakrálissal, csak tán nem a hagyományos értelemben. A csönd, a továbbalvás, a lelassult mozdulatok, a kényelmesebb kávézás, a gyerek sürgetés nélküli megszólítása, a délután szuszogó békéje, a ráérős lapozgatás a festészeti albumokban – találni kéne néhány illusztrációt Orpheus és Eurydiké mítoszához –, a nyárról itt maradt levendulametszés, mind elmélkedésre való odaadott idők.
Talán ez a vasárnap kulcsa, ez az odaszánt idő. A nem fukarsággal, aggodalommal elspórolt pillanatok. Az elvesztegetett percek miatti rettegés hiánya. A bizalom, hogy nem történhet semmi baj, megengedhetjük magunknak, hogy ne tartsuk eszünkben az órák múlását, hiszen a nyugodalom napja akkor tökéletes, ha nem megkülönböztethetők benne órák és percek, az idő lényegtelenné válik, ha nem egzakt, ha feloldódik Madeleine süteményének illatában.

Azt gondoltam, a mai naplóba még a vasárnapot megtisztelő csiga történetét fogom idemásolni, akiről Kamarás István írt Csigamesét gyerekeknek és felnőtteknek. Vendégszöveggel dolgozni manapság nem szentségtörés, és a szerző is biztosan megbocsátja nekem a rövidített változatot.
Tehát elöljáróban annyit, hogy Csiga a szöveg tanúsága szerint valószínűleg római katolikus, mint kiderül, nem a bigott fajtából és a szöveg szabadon behelyettesíthető bármely vallás liturgiájának szövegével:

Csiga szombat reggeltől hétfő estéig rendre eltűnt a kertből, ahol barátaival élt. Nem merték faggatni,
„…pedig Csiga szívesen elmondta volna, hova. Mint ahogy el is mondta egyik vasárnap reggel az első harangozáskor az imádkozó sáskának, aki szintén a misére sietett, de megállt egy pillanatra egy útszéli kereszt előtt, amelynek árnyékában ott pihent a Csiga.
– Dicsértessék a Jézus Krisztus! – köszöntötte Imádkozó Sáska.
– Szervusz! – köszönt vissza a Csiga.
Az Imádkozó Sáska igyekezett nagyon barátságos lenni, miközben próbálta megemészteni, hogy Csiga egyszerűen „szervusszal” válaszolt a „dicsértessékre”. „Persze, lehetséges, hogy valami liberális ateista”, gondolta szomorúan.
– Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezősködött az Imádkozó Sáska.
– Misére igyekszem – felelte a Csiga.
– Te szegény, egy hét alatt sem érnél oda – sajnálkozott az Imádkozó Sáska.
– Tudom.
– És mégis minden vasárnap elindulsz?
– Vasárnap már késő lenne. Már szombat reggel elindulok,
mert a templom messze van. – magyarázta a Csiga.
– És félóra múlva kezdődik a mise.
– Tudom, amikor majd harmadikat harangoznak.
– És ha harmadikat harangoznak, akkor majd mit csinálsz?
– Megállok, s hallgatom a misét.
– És mindig ott állsz meg, ameddig elérsz a harmadik harangozásra?
– Hát persze, látom, már kapisgálod.
– És akkor neked ott lesz a mise?
– Akkor és ott.
– És gondolod, hogy a miséd érvényes lesz?
– Ezt a kérdést nem értem – felelte a Csiga. – Hogyan lehet érvényes egy mise?
– Úgy, hogy odaérsz időben, és rendesen viselkedsz.
– Ó, hát akkor az én misém is érvényes, mert mindig odaérek időben, és mindig rendesen viselkedem.
– De az Isten szerelmére, hova oda?
– Hát oda, ahova.
– Könyörögve kérlek, beszélj világosabban!
– Mit van ezen mit nem érteni? Ahol éppen meghallom a harmadik harangszót, hallod, ott lesz nekem a mise.
– Neked?
– Hát még ki másnak? De most kivételesen neked is.
– A harmadik harangszó. Uram, irgalmazz! – jajongott az Imádkozó Sáska, aki még soha életében nem késett el miséről.
– Dicsőség a mennyben az Istennek, és a földön békesség a jóakaratú élőlényeknek! – imádkozott az Imádkozó Sáska.
– Ezek vagyunk mi – súgta a Csiga. – És most hunyd be a szemed és fordítsd a nap felé.”

Hát, valahogy így.
Most, ahogy átolvastam, kicsit emelkedettre sikerült ez a mai bejegyzés, nem is éreztem közben, hogy ennyire, de nem írom át. Ez így alakult. Ma sikerült elemelkednem. Pedig általában olyan nehéz ellenállni a gravitációnak. "
Molnár Krisztina Rita

Kaptam

kölcsön egy könyvet a gyógynövényekről, ezt szoktam nézegetni néha. Nem is teljesen haszontalanul, hiszen ma este sötétedés előtt kivittem a gyerekeket egy kis sétára a dombokra, na és ott máris felismertem, hogy ez a szerény fehér növényke nem más, mint a cickafark. Vagy Achillea millefolium. Többet mondok: a wikipédia közönséges cickafarknak nevezi, de én ezzel nem értek egyet, mert miért lenne közönséges, én sem szeretném ha azt írná rólam a wikipédia, hogy én egy közönséges márta vagyok.
Mellesleg nem csak szép ez a kis cickafark, de nagyon hasznos is. Egyetlenegy kis levélkéje képes egy egész talicska komposzt bomlását felgyorsítani. Más növények mellé ültetve, távol tartja tőlük a betegségeket. A szárított levelekből főzött tea pedig mindenféle emésztési problémákra jó. De van neki állítólag fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, vérzéscsillapító és köhögéscsillapító hatása is.
Én odavagyok érte. :)

Igazából

nehezemre esik néha bármit is ideírni, sőt az írás nem is nagyon megy, de (jobb vagy rosszabb minőségű) képekben soha nem szenvedek hiányt, és azért úgy is sok mindent el lehet mondani. Például azt, hogy milyen jó is nekünk felnőtteknek, hogy vannak gyerekek. A mieink vagy a másoké, de vannak. Beszivárognak a lakásba "Milyen jó illat van itt, Fráu Prodan! " :), felkiáltással...( éppen frissen sült a szilvás pite)... és elkérik a fonalas kosaramat, mert sárkányt akarnak fabrikálni maguknak. És nem ülnek meg egyhelyben, hogy ne legyen elmosódott a kép. :)


És az sem fog soha kiderülni, ugyan hogyan került az ágyamra ez kis kő és fagyűjtemény. :)


És milyen jó, hogy mindig van szerteszéjjel építőkocka és sárga, kopott focilabda...


...meg vidám, színes zoknik a szárítón.


És még az is olyan nagyon jó, hogy az én csálén horgolt teázóskészletem nem csak dísz, hanem mindenféle kislányok elmélyült játékának a kelléke.



Szóval nem is tudom...csak körülnézek, és mindenütt ott van a nyomuk, és létezhetetlen rendet tartani tőlük, és csak úgy ledobálják az iskolástáskájukat, és állandóan fagyiért könyörögnek, és milyen egyensúlytalan is lenne ez a világ, ha nem éppen így lenne.

Anna

a barátnőm kislánya, egyidejűleg Sára osztálytársa. Ebben az évben volt az elsőáldozása (remélem, jól mondom), akkor horgoltam neki egy pici, fehér keresztet. Cserébe kaptam tőle egy fényképet, amit azóta a kincseim között tartok és mindig magamnál hordok. Mikor lefotóztam a két kislányt, éppen áldozatul esik Sára tanítási hajlamának. (Nem mindig könnyű egy jövendő tanító néni barátjának lenni.:)

Őszi szépség

Tájékozottság

- Anna, ez a Májkül Dzsekszon egy színésznő volt, igaz hogy már meg is halt.

Már

múlt évben is el akartam menni a weimari Töpfermarkt - ba, de ez olyasmi program nálunk, ami jobbára csak engem érdekel, ezért elmaradt. Ma viszont sikerült elmenni és sikerült semmit sem venni, de nézni azért szabad és fotózni is szabad, és nektek is megmutatni persze hogy szabad...
Nincs is szükségem szerintem ilyen szép dolgokra, elég ha jól megnézegetem őket. Már így is épp elég gazdagnak érzem magam.
Albert Camus Közöny-ében egy halálraítélt emberről van szó, aki hosszú hónapokat tölt a börtönben a tárgyalás előtt. (S ezzel jól elmeséltem a könyv végét is, bocs.) Közben azzal szórakozik, hogy minden áldott nap visszaemlékezik a lakásában levő dolgokra. "Akkor végre megértettem, hogy egy ember, aki csak egyetlenegy napig élt, száz évig is élhetne, s nem unatkoznék a börtönében. Elegendő emléke lenne, hogy legyen mivel elmulatnia."
Hát nem tudom. A modern, ezernyi hírhez és újdonsághoz szokott ember nehezen hisz el ilyesmit, de ennyi szép tárgy végigszemlélése után én majdnemhogy elhiszem.
Akkor most egy rakat fotó következik, mert képtelen voltam csak egyet-kettőt kiválasztani.

A bennem

élő gyermek ma felébresztette a bennem élő felnőttet. A gyerekek szokták ugyanis hétvégén és szünidőben ébreszteni a hajnalt és kedves szüleiket, mert olyan jó Harisnyás Pippiként teljesen mást és fordítva akarni, mint a felnőttek. (Az én gyermekeim sokszor fekszenek le úgy, hogy például a lábuk van a párnán...:)
Alvásügyileg szombat reggel a hét fénypontja. Mert végre lehet aludni. Mert olyan nagyon szeretek (szeretnék) aludni reggelenként. Persze ma reggel háromnegyed hatkor már tágranyílt szemmel bámultam a plafont és csöppet sem voltam álmos, pedig hétközben ugyanebben az időpontban majd' belepusztulok a felkelésekbe. Egy idő után kimentem a konyhába és idén ősszel először mécsest gyújtottam, néztem, hogy világosodik lassan odakint...Szép volt. Arra gondoltam, ez olyannyira egyszerű történet, hogy biztosan nem teszek róla említést senkinek. Aztán persze megintcsak mindenkinek említést teszek róla.

Esti szöszmötölés...:)

Nem sok

minden termett ez évben a kertben - kissé ügyetlen volt a kertész - de nem vagyok szomorú, mert egyrészt lesz még tavasz és nyár jövőre is, másrészt pedig azért csak lett egy kis ez, meg egy kis az. Ribizli, eper, pici málna, pici szeder és most szedjük a szilvát. Minden nap érik valamennyi. Ésésés, lesz kb. tíz darab birsalma is később. Ami az általam ültetett zöldségeket illeti: lett egy kis zöldhagyma és egy maréknyi borsó. Sok tervem volt pedig, sokmindent vetettem... de azt mondta nekem nemrég valaki, sok célt kell magunk elé kitűzni, mondjuk legalább tízet, és akkor abból kettő-három biztosan megvalósul...nem is tudom, de a zöldségeimet illetően ez igazán bejött. És aminek még nagyon örülök mindig, az a sok virág. Bár most már kevés van, csak néhány rózsa virágzik még.

A legszebbet hazahoztam, hogy széppé tegye az ablakunkat.


A szilvafaágak annyira alacsonyan vannak, hogy a gyerekek maguk szedhetik a gyümölcsöt.


Igaz, hogy fonottkosárrajongó vagyok, de ezt nem azért vettem, hanem mert feltétlenül kellett egy külön kosár az ősz színeinek összegyűjtésére. Eddig ezeket találtuk.