Stockholmot

csak holnap fogjuk felfedezni, mert felreertettem a dolgokat, ami nem is csoda, mert itt annyira mas a levego, szoval tisztabb es erosebb, hogy en egesz nap annyira almos vagyok, mint egy idos nenike.
Szoval ma Eskilstunaban es kornyeken nezelodtunk. Lattam kiralyi eskuvos etkeszletet, sok-sok edes piros fahazat, hallgattam sved fuvos zenet, mit meg csinaltam...Ejfelkor meg vilagos van, hajnalban mar vilagos van, nem kell kabatban jarni, mert itt is nyar van Lea draga :), es mivel mar megint alszom el egyultomben, megint nem fogom tudni meglesni azt a pillanatot, mikor itt is sotet van es ejszaka.
Holnap mar tenyleg Stockholmrol is fogok meselni, vagy hat ki tudja...

Hej!

Nagy ölelest kuldök mindenkinek innen a titokzatos Eszakrol, ahova egesz eletemben vagytam eljönni. A rantotta illata, a kave ize itt is finom. :) Ma Stockholmba megyunk delutan, aztan majd meselek, jo?

Útközben

Próbálom

kevés helyre, kevés ruhadarabot kiválasztva összecsomagolni mindazt, ami feltétlenül szükséges. A színeket, melyeket szívesen hordok. Lila, fekete, sötétzöld, szürke, és persze, farmer nélkül nem megyek sehova. Egy napló, egy kis tanulnivaló.
Holnap elutazunk, hosszú útra, így hát nem jövök egy ideig, bár ez sem biztos, ha nagyon szeretnék mesélni, egészen bizonyosan megtalálom a módját, hogy meséljek. Készüljetek fel a legrosszabbra. :)

Jól van. Csomagolni nem szeretek, de utazni igen, útközben lenni is szeretek, ablakon kinézni, beszélgetni és nagyokat hallgatni, képeslapot küldeni valakinek, szóval élni. Igazából nincs is útközben (vagyishát mindig csak útközben van), nincs készülődés valamire, mindig maga az élet zajlik.

Márai ilyesmit ír erről: "Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
(Arról, hogy mindig útközben élsz)

Minden nap

hálát adok a virágokért. Néha nem is tudok mást mondani a jó Istennek, de ezt minden nap elmondom neki, mert egyszerűen lenyűgöz a szépségük, a sokféleségük, a különböző igényeik és - ha lehet ilyet mondani egy virágra vonatkozóan - az életörömük.

Néhány nap múlva elutazunk, ezért ma annyi virágot hoztam haza a kertből, amennyit csak elfért az ölemben. Hogy most hetekre előre beteljek velük. A gyerekek még kint bicikliznek a ház előtt, én pedig virágszirmos fürdővizet készítettem nekik.
Időnként megengedhetünk magunknak egy kis pazarlást, szerintem.

"Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelül
ezért-azért; egyszóval mindenért."
(Pilinszky J. : Az ember itt)

"Ó, ha

költő lennék, legszebb versemet a rántott leveshez írnám." - írja Hamvas Béla a Gyümölcsóra c. írásában. Tetszik ez a mondat. Hamvas Bélát nemrég fedeztem fel magamnak, örülök hogy feltették a netre néhány írását. Egy kis Hamvas Béla, közben nyelvtanteszteket oldok és Michael Jacksont hallgatok, ez utóbbira nincs mentségem.

Van az a

rejtett pillanat a reggelekben, mikor végérvényesen eldől, morgolódós házisárkány lesz-e belőlem vagy nem. Ójaj.
Próbálom most mégis szeretni valahogy ezt a szégyenkező kis hétfejűt bennem...
Ha tökéletes lennék, sose érteném, pedig a megértés nagyon fontos:
a sárkányok is, ők is!, ők is! szeretnének mindig csak világszép tündérkirálylányok lenni.
(Miután férjhez mennek és gyerekeik születnek, azután is.)

Enyhén

zaklatott lelkiállapotban enyhén zaklatott lelkiállapotú gyerekekkel kimentem tegnap estefelé a kertbe, zsákomban vagy három verseskötettel, nem tudom miért pont hárommal és miért pont verseskötettel, aztán az lett a vége, hogy órákig csak nézegettem a virágaimat, nézegettem a felhőket, a magasra nőtt bambuszt a levendulabokor mellett s ha csak rajtam múlna, ott várnám meg a földön ücsörögve étlen-szomjan életem első saját paradicsomának megérését, egyszerűen már több mint harminc éve nem bírom megunni ezt az állandó szemlélődést, hát mi lesz ennek a vége, csinálni is kéne már valamit.

Virágzik a

gesztenyefa a szomszéd utcában. Telistele van minden áldott reggel friss fehér virággal az út. Virágot szórtak elénk a hódolóink , viccelődünk egymás között az iskolabuszhoz menet, miközben lobogó copfokkal, égnek álló hajjal rohanunk, mint mindig. Rohanunk, rohangálunk nagy vígan, sose bánjuk, hogy épp csak hogy kinézünk valahogy. Édes lányom, szedd a lábad. Sose javulunk meg, szerencsére.

Épp hallgatom

Polcz Alaine hangját, amint felolvassa az Ideje az öregségnek című írását. A nem túlságosan szívderítő téma passzol az időtlen idők óta tartó szürke, esős időjáráshoz meg a fájós fejemhez. Bár én tényleg szeretem az esőt. Múlt este is hogy örültem, mikor pont séta közben ért el a zuhé. Jaj, nagyon.

Szappant főztem megint, narancsosat. Olyan finom az illata. Ma pedig kimentem a jó sáros kertbe, citromfüvet és virágot szedni. Egyrészt szépségterápia a lelkemnek, másrészt a citromfüvet megszárítom és holnap mákos-citromos kertészszappant főzök.

Amúgy meg. Kacagnom kell. A gyerekek piros szegfűcsokrot vettek nekem, mert én olyan kedves vagyok, állítják. Egyrészt irulok-pirulok, mert épp hogy nem vagyok valami kedves (inkább morcos, de a szeretet, úgy látszik, megszépíti a dolgokat), másrészt meg tényleg szépek a piros szegfűk, mától fogva igérem, szeretni fogom őket. Volt fehér is, de nekik jobban tetszett a piros.

Illat és ízterápiaként csokis és almás és kókuszos süteményt sütöttem a Kaffee-hoz.
Csak úgy mondom. Egyes napokat szerintem csak csokis süteménnyel lehet túlélni.

Épp azt mondja Polcz Alaine, hogy képeslap az élet. Az. Sok-sok képeslap. Én is gyűjtöm őket. A nem túl szépeket is.

Ui. Az oldalsávba tettem egy újabb képet, rákattintva egy kötős blogra juttok, melynek elvileg én is tagja vagyok, de gyakorlatilag még nem annyira. Olvassátok, szeressétek!