Múlt héten

új helyre tettem a madáretetőt, mert annyira nagy sikere volt, hogy ahogy kapkodták ki a magvakat a verebek meg a cinkék, fele lepotyogott a szomszéd területére és akkor baj ne legyen belőle, inkább új helyre tettem, az ablakpárkányra. Nem vették észre egy ideig vagy nem tudom, de most, ahogy itt ültem az asztalnál és olvastam valamit, megfigyelhettem, ahogy egy kékcinke végre felfedezte az új helyet és ahogy pillanatokon belül idecsődítette egy nagy csapat társát. Nem mondom, jó nagy hűhót tudnak csapni, és állandóan takarítani kell utánuk, pont olyanok mint a gyerekek, én pedig nem bánom sem a hűhót, sem a rendetlenséget illetve hát legyünk teljesen őszinték, néha szívesen világgá mennék, de mivel a világ kerek, úgyis mindig ide érnék vissza.