Nem vágják be maguk után az ajtót, nem feleselnek, nem viszik fel a vérnyomásodat. Nincs telefonjuk, amit itthon felejthetnek, s amit iskolában úgysem szabad bekapcsolni, hogy ne lehessen se bocsánatot kérni, se bocsánatot adni az alkalomadtán elkeserítő reggelekért. Nem lehet egy-egy békés pillanatban elmondani nekik, - mert a növényeknek mindegy, - hogy szeretlek, hogy a megbocsátás az végtelen, s nincs semmi baj, mert ha messze is vagyok tőled, elég arra gondolnod és tudnod: már rég ott van, a tiéd. Vegyed-vigyed.
Tegnap gazdagabb lettem egy - szerény vagyok ám! - papírtálcányi botanikus kerttel. Még egy kis cserépnyi mimózám is lett. Bántódékonysága pont annyira megható, mint amennyire az enyém nem az.
Odakint mindenesetre gyönyörű van, és május, és aranyat érő eső.
3 comments:
Én pedig két sornyi, messze földről érkezett virágmaggal beültetett szeretettel. Éppen a tegnap. Mesélni fogok róla, megérdemled :)
Szeretettel üdvözöllek, és újraolvasom majd a bejegyzés elején , a gyermeknevelésről írt soraidat.
Köszönöm!
Jaj - az én lányom még csak 3 éves, de máris hasonlóktól "szenvedek". Sejtettem, hogy még egy darabig el fog tartani a küzdelem, de ez most kicsit szíven ütött. :) Aztán mindig újra megnyugszom ha látom, hogy másnál is zajlik az élet. :)
Post a Comment