Van ez a tíz perc,

ez a kis bögre teányi idő-rés a reggelben, amit akár arra is felhasználhatok, hogy kitekintsek az ablakon és lássam: odakint esik az eső, fűre-fára, száradó ruhákra. Kedvem lenne magamnak is kiállni, és ki is fogok, hogy rám is, rám is essen.
Hogy miket olvasok: még mindig a József és testvérei-t, lassan haladok, mert lassú olvasásra méltó könyv ez, s mert tavasz van, odakint is milliónyi nézni, olvasnivaló van. A veremben c. rész amúgy nagyon megérintett. "A verem mély volt és gondolni sem lehetett visszamenekülésre abba az életbe, melyet a mélységbe zuhanás előtt élt; oly lehetetlen gondolat volt ez, mint ahogy az esti csillag sem térhet vissza a mélységből, melybe aláhanyatlott, és árnyékot sem lehet elvonni a fekete hold elől, hogy ismét kikerekedjék. De a csillaghalálnak, a holdfogyatkozásnak és a fiú lezuhanásának elképzelése, kinek lakása az alvilág lesz, magában foglalta a csillaghajnal, az újhold és a feltámadás gondolatát is; és József természetes életreménye ebben igazult hitté. Nem jelentette a visszatérést a veremből az előbbi életbe, és a verem mégis legyőzetett benne." (Thomas Mann, József és testvérei)
Sohasem szerettem volna még ennyire megköszönni a vermeket az életemben...Mi lenne velem, milyen lennék nélkülük? ( Több, mint valószínű: egy beképzelt kis liba.)
Hogy miket nézek: Eugéne Atget Paris c. albumát, századjára is. Hogy ne felejtsem el, fényképezni jó, Párizsba vágyni jó, akár egyedül is, és száz év után ugyanezeket a helyeket megkeresni, az is jó lesz,  majd egyszer.
Hogy miket főzök: most éppen teát és kávét. A vendégszobában Thüringen-i barátnőm alszik éppen, a kislányával.  S ha lehetne válogatni a házimunkák között, én örökösen csak teát és kávét főznék vendégszobában alvó barátnőknek, a reggeli csöndben, esős reggeleken, miközben fél zsebkendőnyi konyhakertemben nagyot nő odakint a borsó.