Édesek

nagyon az én kis unokahúgaim, s az elmúlt hét egyik abszolút ragyogása és fénypontja az a néhány óra volt, mikor én vigyázhattam rájuk - mert amúgy próbálom szerényen tudomásul venni a fontossági sorrendjük szerinti besorolásomat: nyilván szóba sem jöhetek, ha anya (apa, mama, stb.) is jelen van. Nagyon ritkán találkozunk. S mivel nem tudom, emlékeznek-e majd a gyerekek felnőttkorukban a másfél- illetve hároméves kori őszi sétájukra a nénikéjükkel, készítettem néhány gyors fényképet, emlékbe...