Az igazi szépségről.

Nem mintha az ellenkezője lenne a legfőbb cél, de - mikor szép csendben rájövök, gondtalan nem leszek én már soha, akkor, én úgy hiszem és úgy tudom: elkezdek felnőni ahhoz a valakihez, aki lehetek. S nézem a tíz éves diplomaosztó találkozó - amire újfent nem tudtam elmenni - fotóit, de nem hiszem el, mindenkinek mennyire fáradt az arca. Tükörbe nézek, hát látom, az enyém is az. A fáradtságon túl azért merem  hinni, hogy ragyogunk, hogy szépek és erősek vagyunk, sokkal szebbek mint gondolnánk, mert az igazi szépséget ki kell érdemelni, - s aki nem fél szeretettel odaállni a neki szánt drága teher hordozásához, az már kiérdemelte, vagy már elkezdte kiérdemelni.

Befejező rész (6)

Nice olyan forgalmas, hogy egyáltalán nem vagyunk feltűnőek, ha rozsdamarta kipufogóval átberregünk a városon. Palota palota hátán. Pálmafák. Tenger. Innen indulunk, aztán fel a kilátóba, onnan át a városon vissza a tengerhez, ameddig a lábunk bírja, s ránk nem sötétedik, s el nem ered újfent az eső, s véget nem ér a nyaralás.

River of life (5)

Az utolsó nap reggelén gyermekeim apja közölte a kicsikkel: szeretne engem elvinni egy rövid sétára, meglepetés-helyre - aki akar, jöhet. Rajtam kivül senki sem akart jönni, mondván: ha az a hely az én boldogságomat szolgálja, nyilván valami elhagyatott erdő közepén van.
Soha életemben ilyen szépet nem láttam. Egy út volt a folyó mentén, a folyó pedig: gyönyörű. Még lebegett felette a reggeli köd. Minden nedves, zöld és élettel teli volt.
Egy ősrégi hídat kerestünk, de nem találtuk. De az út! És a csend! És a folyó!
Ez a folyó olyan volt, mint amiről néha álmodni szoktam. Ahol elmúlik minden bánat, begyógyul minden seb - az élet folyója.

Souriez, vous êtes à Cannes! (4)

Hogy milyen Cannes, nem tudom - a tervezett sétát elmosta az eső, elfújta a vihar, - engedtük, hadd mossa, hadd fújja. Húztuk még volna az időt, utolsó percig maradva a parton, még egy kicsit nézve a tengert - de aztán menni kellett. Egy utcai árusnál hot dogot és meleg szendvicset vettünk, majd egy part menti sétány napernyője alá bújva fogyasztottuk el szerény ebédünket a mind jobban eleredő esőben, Cannes-ban, ahol időnként hollywoodi sztárok vörös szőnyegen vonulnak fel s alá.

(Aznap este a Die Losungen-ben ezt olvastam: Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra. Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte. -Énekek éneke 8:6,7- ...Ehhez nincs mit hozzátennem, ebből nincs mit elvennem. Kicsit kevésbé érzem magam  kallódó falevélnek, kit oda sodor a víz, ahova akar.)   

Provence, mon amour (3)

Egy teljes napot a hegyekből kis kanyargós utakon leereszkedő, majd a Provence-i tájon keresztül-kasul való autózással töltöttünk, itt-ott megállva. A híres levendula-földeket jelentem, láttam. Még nem virágoznak. Egyetlenegyet kivéve, mely mellett az útpadkán egy másik kedves férj is megállt az autóval, míg felesége bevágtatott fényképezőgépével a mező közepére, közben odakiáltva nekem: Doch haben wir eins gefunden! Mégis csak találtunk egyet. Én csak távolról kattintottam egyet, és nem, nem pózoltam levendulával, de hozzáképzeltem a többi millió táblát, amint lilán illatozik a forró francia tájban, ehhez az egyhez, és ez így nekem elég volt és szép. Nagyon szép.

Dél-Franciaország (2)

 A harmadik nap estéjén lassan beértük saját magunkat. Dél-Franciaország kicsiny Nyons nevű városában átvettünk egy kulcsot, majd megkerestük éjjeli szállásunkat valahol kint a messzeségben, a hegyek tetején, ahol még a madár sem jár. Igazi jurtában aludni - jó. S a nagyvárosok forgataga után a végtelen csendben végre békére lelni - jó.

Az útinaplóból: Az elmúlt napok majdhogynem gyötrelme után kimondhatatlanul jól esik itt lenni ezen a gyönyörű helyen, baguette-en, sajton, paradicsomon, na meg némi pezsgőn élni. Csend van és világ teteje, s csak nézünk, nézünk lefelé a francia tájra, a végtelen zöldre. Mindenki alszik, csak én vagyok ébren s a felkelő Nap. Nem tudok most ennél jobbat, mint itt lenni, s egyszerűen csak végignézni amint előbukkan a hegyek közül Keleten, s lassan, ahogy eltelik a nap, elnyugszik Nyugaton. Találtam a könyvek között - kitűnő ízléssel összeállított könyvtár egyébként! - egy fekete-fehér fotóalbumot, ezt nézem újra és újra, s olvasom a képekhez csatolt verseket, s nem baj, hogy nem tudok franciául, Pablo Neruda néhány verséhez nekem egyébként sem kell nagy nyelvismeret.

"Je t'aime sans savoir comment, ni quand, ni d'où,
je t'aime sans détour, sans orgueil, sans problèmes:
 je t'aime ainsi, je ne sais aimer autrement..."
(Pablo Neruda, La centaine d'amour)