Nyolcadik éve próbálkozom, maradjunk annyiban: nem tudok fantasztikus bejegyzéseket írni, csak olyanokat, amilyeneket. A múlt esti mozi után beszélgettünk: hogy lehet másfél órába annyi poént és helyzetet belesűríteni, amennyit egy hozzánk hasonló átlagos ember egy életen át nem tud se megélni, se kigondolni? És hosszú éveken át kit érdekel, hogy - néhány más könyv mellett - éppen Thomas Mann: Doktor Faustus -át olvasom, hogy igyekszem pótolni kissé az idő hiányában elmaradt ujjgyakorlatokat - Tonči Huljić: Cubana Cubana (annyi, hogy körülöttem nem táncolnak szép balerinák...), - hogy szépen kitakarítottam a házat és rendet raktam a szekrényekben, s hogy hol bizakodom, hol nem - mindig új utakat s lehetőségeket kigondolva - az elutasított vagy válaszra sem méltatott pályázásaim nyomán körülöttem kialakult térben. Ez az én világom, - ez annyira átlagos. Csak annyira nevezhető különlegesnek, amennyire mégis szeretni tudok minden eseménytelenséget, ami benne történik.
Két hete, vagy tán már három is, nekem kellett készülni valamilyen témával, hogy egy csésze tea mellett legyen miről beszélgetni az én édes-drága imacsoportommal - van köztünk: szószátyár, hallgatag, hadarós, melankólikus, későkása, bőgőmasina, idealista - gyanítom, extra fejezetet írhatna rólunk naplójában a kegyes kétbalkezes. Arról a bizonyos második mérföldről* beszéltem végül, s hogy mennyire nehéz ezt megtenni. Annyira nehéz, hogy örüljünk, ha - gondosan kicentizve, nehogy kicsit több legyen - a felénk irányuló elvárások első mérföldjével megbirkózunk. Pedig mindennek az értelme, az öröme, a színessége ott lehet valahol a szabad elhatározásból megtett második mérföldben. S mi van, ha még csak elvárások sincsenek? Mert egyáltalán nincs is szükség arra, amit szívesen adnánk? Munkát, barátságot, valamit, amit csekély ugyan, de annyira szívből jön, amennyire csak tőlünk telik? Nem tudom.
De tudom, hogy boldogok a szelídek, boldogok, akik sírnak, boldogok a tiszta szívűek.
Kurt Vonnegut A hazátlan ember-ében olvasom: Ha azonban Krisztus nem mondta volna el a Hegyi beszédet, a könyörületről és megbocsátásról szóló üzenetével, akkor nem akarnék emberi lény lenni. Inkább lennék csörgőkígyó.
* "...ha valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre..." (Máté evangéliuma 5:41)
17 comments:
:))szeretem az életkép-eidet:)
Ez a későkása nagyon kedves, még nem hallottam soha.
Az ilyen keresés és pályázgatás pokolian nehéz tud lenni, jó olvasni, hogy meg tudsz közben maradni magadnak. Drukkolok, Márta!
Az imacsoportban németül beszélsz, a zongorán nem is akármit tudsz játszani, komoly műveket olvasol,tanulsz, szeretetet adsz,látod és teremted a szépet, és összeszedett is vagy, még ha nem is ismered mindig el.Még sorolhatnám...
Szerintem a második mérföld keresztényekre vonatkozik...igazi keresztényekre, akik szeretik a másikat, mint önmagukat...és így nem teher a plusz mérföld :o)
De teher. Egyikünk sem tudott kapásból olyan helyzetet említeni a saját életéből, amikor dalolva megtettük volna azt a második mérföldet, és ha igen, bárki is megdicsért volna érte. Engem tényleg az érdekelt, hogy tudunk-e így működni a mindennapokban. Nem olyan könnyű, de - az idealista én vagyok! - én hiszem, hogy jó uton járunk, csak nem azzal foglalkozunk, mennyire vagyunk ügyesek. Jó, ha nem is vagyunk ügyesek, őszinték azért mindenképpen, és én ezt nagyon értékelem. A vége amúgy sírás lett, mert egyik barátnőmnek eszébe jutott, hogy egész életében mindent megtett - az első és második mérföldet is, kéretlenül - azért, hogy az anyja szeresse, de nem és nem szereti...és ez összetöri a szívét. Eddig azt hitte, hogy ezt senki sem értékeli, de most eszébe jutott, hogy talán ezért kapta ajándékba ezt a csoportot, akire számíthat, mint egy igazi családra. Hát itt már én is majdnem sírtam. Attól még nagyon nehéz ez, és nem is tudok erről semmit, hiába ismerem a szöveget annyi éve...
Köszönöm, hogy hozzá(m)szóltok, nagyon örülök minden egyes kommentnek!
Idő. Várni. Ráhagyatkozni a gondviselésre. A rossz átlényegülése jóvá. CSak vele lehetséges.
szeretek ide járni hozzád felüdülni, elgondolkodni az életen... áldás vagy te, rengeteg embernek. Hála listámon rajta vagy. :)
szeretek ide járni hozzád felüdülni, elgondolkodni az életen... áldás vagy te, rengeteg embernek. Hála listámon rajta vagy. :)
Áldás vagy te...
Kedves Márta! 8 éve minden egyes bejegyzésed szívhez, lélekhez szólnak! Bátorítást, erőt adsz nekünk, olvasóknak a mindennapokhoz. Hozzád mindig feltőltődni jövünk! Remélem nem sértek meg senkit, hogy többesszámban beszélek!
Köszönet Márta, minden egyes bejegyzésedért, külön-külön!
Piroska! Nagyon is jogos szerintem a többes szám!
Amikor nem kényszerítenek az első mérföldre, akkor talán könnyebb megtenni a másodikat is (ugyanis lehet hogy már az elsőt is te ajánlottad fel). De itt az áll hogy ha valaki "kényszerít" - szerintem is ilyenkor általában nehéz megtenni a második mérföldet ...de tanulunk, s lehet egyre gyakrabban fog sikerülni :)
napok óta gondolkozom én is ezen, sokmindent találtam a neten is , ez is tetszett:http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=614
de jó volna erről beszélgetni
kicsit nekem olyasmire rímel, hogy tartsam oda a másik orcámat is...
nincs értelmes indoka, látható eredménye, talán csak saját belső rendemben, nem attól jön a hála és köszönet, akivel megyek még kettőt, hanem másoknak, mint a szavaid hatására itt annyian megállunk
Köszönöm, Éva :)
Engem, enge például nagyon is érdekel! ;-)
Nem is az a fontos, hogy mit - hát végülis mindannyian élünk így-úgy, átlagos keterek és történések között, nem ez az érdekes, hanem a hogyan, hogy belevegyül a szereteted és a gyöngédséged a hétköznapokba, és ez annyira de annyira nem átlagos, és nem mindennapi - mindenki erre a tapasztalatra szomjazik. Általában azt hisszük, más kéne, mint ami van, pedig nem azzal van a baj, és pont elég lenne a boldogsághoz, ha másképp látnánk azt, ami van. Van egy Fodor Ákos haiku: "új szemmel nézni a régi képre: ez a mi alkotásunk" - és ezt segíti a blogod!
Ja és sok sikert a munkakereséshez!
Köszi!
Post a Comment