A tenger csupán néhány percnyire volt a szállásunktól. Az ott töltött idő alatt embert nem láttam, se közel, se távol, csak messziről egy macskát. Harmadik nap kettévált bátor kis csapatunk, a nagyobbak kirándulni mentek édes egy apjukkal, én, egy folyamatos köhögés miatti kimerítő éjszaka után otthon maradtam a beteg kicsivel. Rövidebb sétákra le-lementem a partra, majd vissza, végül jól bebugyoláltam a gyengélkedőt, s őt is levittem. Mélységesen élveztem a napot; a csendet, hogy végre nem hajszol semmi és senki, hogy fotózhattam, amennyit csak szerettem volna, anélkül, hogy sietni kelljen, s estére még a rengeteg társasjáték és felolvasás mellett is befejeztem a saját olvasnivalómat: életem második Merton-könyvét.
(Adjatok minden megfáradt anyának csak néha egy-egy szabadnapot, de elég egy szabad délután is, az sem baj, ha nem a tenger partján: mert ez a kevés idő - mint az öt kenyér s két hal annak idején - megtöretik, megáldatik, megsokasodik, a maradék pedig megíratik majd a blogra.)
Monday, February 23, 2015
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
12 comments:
Megint gyönyörűt alkottál,úgy szóban mint képekben.
Nekünk elég ez a "maradék",ami ide a blogra kerül!
Ezt is szívből köszönjük!
(ezt már románul nem tudnám így leírni)
Judith von Plattensee
:) Köszönjük az útinaplót. Olyan jó téged olvasni, s látni is titeket a képeken!
hihetetlenül csodás képeket csináltál, az elsőtől nem is tudok elszakadni, pazar
hogy van a kis beteg most?
Legyen meg itt (is) ez a vers
Győrffy Ákos
ISOLA
Hogy meg kéne rendülnie, a megrendülés kényszerét
érezte csak. A móló kőfalán ülve igyekezett megrendülni
a látványtól. Elnézett a víz fölött, próbált a végtelenre
gondolni, de ettől inkább mosolyognia kellett. Inkább az,
hogy nagy, gondolta, ez itt valami nagyon nagy, de hogy
végtelen-e, nem.
Nem a látvány, hanem a súly inkább, azt esetleg érezhetné.
De nem, azt sem. Talán nem is jelent semmit ez az egész itt
mindenfelé, körülötte. Nincs jelentése, nem ad hírt, nem üzen.
Vagy benne lenne a hiba. Vagy ő maga a hiba.
A sirályok közül némelyik óriásira nőtt. Teherhajók, messze,
bent. Alig látszanak. Lassan mintha mozdulnának, de nincs
mihez viszonyítani az elmozdulásukat. Honnan hová.
Egy kikötőre néző öreg ház, csukott spalettáival, sóette
angyalszoborral és márványcímerrel homlokzatán.
Egy ötszáz éve a tengerre néző ablak, ez esetleg
mondhat valamit. Talán ez lehet a legpontosabb
hasonlat. Egy csukott ablak nézi a tengert.
Gyönyörű képek! Köszönöm, hogy megosztottad. Üdv., Márta Budapestről
Gyönyörű! Nem tudok betelni velük! A szavak, a ke
... a képek, minden úgy egyben!!!!
Köszönöm!
Mit is írjak? Olyan jó itt nálad!
De jó a Győrffy Ákos idézet! Szeretem Győrffy Ákost. A Haza c. művét sokszor olvastam.
A maradék is csodálatos, jo eltenni szürkébb napokra!
Mennyi komment! Köszönöm.
Post a Comment