De mind közül ott voltam, azt hiszem, a legboldogabb, fent a csúcson:
lakhelyén magának a Zordon Szépségnek, hol szanaszét fújja hajamat s gondjaimat a fagyos szél.
Vigyen bármerre is a sorsom, hadd maradhassak ugyanaz a hegyi lány,
ki újra és újra nekiindul, felejtve lehetetlent, múló éveket, félelmeket, mindent.
Nem kell palota, csak egy sátor,
nem kell étterem, csak kenyér, hozzá esetleg sajt és paprika,
útitársból is elég néhány hűséges, írásaimnak olvasói nem baj, ha nem lesznek többen.
Igazából tudom: a legvégére úgyis egyvalaki marad,
egyetlen útitárs, mondandómnak
egyetlen drága hallgatója.
10 comments:
Ó, de vártalak már! :)
...én is vártalak! :)
Köszönöm hogy írtál, már vártalak. Hűséges olvasód vagyok :) Hédi
Én is örülök, hogy újra jelentkeztél.Szinte minden nap benéztem.
Szépek a képek, te is az vagy, és mivel az 1-es számot viseli az írásod, nagyon várom a többit.
fantasztikus fotók!:)))de mind közül a 6. kedvencem,
talán a táj lélegzetelállító szépsége? ,is, de méginkább az ember önmaga mindenféle arca felvállalása miatt :)))))))))))
Kedves Márta! Míg várakoztam, újraolvastam néhány (nagyon sok ) írásodat. Most pedig várom az újakat, akár minden nap. ♥
Milyen magasra felmásztatok!!! Gyönyörűek lettek a fotók!
Örülök, hogy újra itt! Várom a többi úti szösszenetet! :)
Csodás!!! Örülök, hogy ennyire jól érezted magad :) várom a többi beszámolót :)
Nagyon vártam hogy írj! De szép ez a vidék! Húsz éve vágyom oda menni, de az utóbbi években kedtek nagyon vonzani ezek a zord, magas, sziklás tájak, ott valahogy nyilvánvaló lesz, ami van: az ember egzisztenciális lecsupaszítottsága... Gyönyörűek a képeid!
Post a Comment