Wednesday, September 23, 2015

Travel diary 3.

Mintha ezer éve lett volna, alig emlékszem már a nyárra. Halogatom az útinapló folytatását a végtelenségig, de hát csak befejezem már valahogy. 
A jelenben élek, itt és most, azokkal, akikkel. Sehol máshol, senki mással.
S mert fontos megélni mindent, nem csak a jót, nem csak a szépet...
engedtessék meg, hogy szeressem lépcsőházunk hideg derengését hajnalok hajnalán, mikor megyek ébreszteni a gyerekeket, meg-megbotolva a folyton szerteszét dobált cipőkben, boldogan mégis, hogy egyáltalán vannak cipők és egyáltalán vannak gyerekek,
hadd viseljem nyugalommal, ha nincs harmónia éppen, és nem értjük egymást, és nem alszunk jól, és nem enyhül meg a szív csak reggelre esetleg, és
hadd legyen ideje a szomorúságnak is, mikor velünk együtt épp megtölti a szürke kis autó légterét, míg kanyargunk a zuhogó esőben iskolába, munkába, ki hová, hol
náthától zúgó fejjel és fájó torokkal épp csak hadd bírjuk ki, míg hazajöhetünk...
A gesztenyefa mellett aztán lehajolok s felszedem az első gesztenyét. Szép.
Az állomásnál összeterelem az összes gyermekem, plusz valaki másét is. Hazaérkezvén forró levest főzök  és teát. Összehajtogatom a ruhákat. Rendet rakok a konyhában. Mittudomén.
Mint valami videóklipp visszafele forgatott, lassított felvételén, hétköznapi gesztusok végtelen sorozata révén rakódom össze én is.
A blog folytatódik. S minden egyes bejegyzés hulló falevelekről, rendberakott konyháról, időnként egy-egy sétáról szól majd ugyanabban az erdőben, minek mindenki ismeri már minden fáját. Én szóltam. Boldog Őszt! 

7 comments:

Katalin said...

ugyanaz, és mégis más...
:)
hadd legyen nekem meg ajándék, hogy a (szerinted) monoton ismétlődő életeseményeitekben gyönyörködjek...vagy talán nem is abban, ami történik, hanem ahogy elraktározod,ahogy emlékben itthagyod a nyomait a blogodban, amit annyira, annyira szeretek olvasni
hogy büszke vagyok arra, hogy vannak ilyen gondolatok is, és ismerhetem, és hihetetlen sok szépséget ad nekem, bátorít, és vigasztal

Katalin said...

igen
Boldog Őszt,
mindannyiunknak :)

Timi said...

Én nagyon szeretem az erdei képeidet, no meg a beszámolóidat!!! :o)))
Neked is nagyon vidám őszt kívánok!!!

L. M. Zsuzsi said...

<3

Gál Edith said...

Nektek is boldog őszt kívánok! :)

kovtama said...

Egyre jobban szeretem az őszt. Azt hiszem az ilyen írások miatt is. Szép napokat! :)

Kati said...

ez olyan szép, hogy muszáj sírni...szeretném ezt megtanulni tőled