ok, amiért
írom ezt a blogot, mégpedig nyilvánosan - sokat gondolkoztam rajta, miért folytatni, s miért így, ilyen védtelenül - az a remény.
Mert, legyek csak nyugodtan őszinte: millió nálam műveltebb, viccesebb, mélyebb, mittudomén milyenebb író van, s a képek, hát tessék csak egyetlen pillantást vetni mondjuk a Pinterest-re.
Az eltelt mennyi is? - hét, nyolc év óta rég túl vagyok már ráadásul minden lehetséges kommentvadászaton, függőségen és túlzáson is. Amúgy ezek mind fontos állomások az úton, amin járnunk adatik, bármilyen úton, melyet elkezdenünk s kitartóan végig is járnunk adatik.
De ebben a reménytelennek tűnő helyzetben, melyben a világ az utóbbi időben van, a remény minden apró mécsese fontos, hogy világítson. Akkor is, ha nem látja senki. A jó gondolatok, jó szavak, magányosan véghezvitt vitéz jó tettek akkor is fontosak, ha nem magasztal érte senki.
Amolyan elhívásféle.
Föld sójának s világ világosságának lenni elhívás, s a legtöbbször borzasztó magányos is.
Nem értik néha még a legközelebbiek sem.
De akkor is. Menni kell, égni kell, ízesíteni kell.
Míg világ a világ, s még két nap.
10 comments:
gyönyörű az az üveged, és sokatmondó a ráírt szöveg, és gyönyörűek a képeid
de nem csak a képeid miatt jövök hozzád olyan szívesen (és kiabálok még több írásért)
hanem mert (szinte) egyedül vagy a blogismerőseim között, akik úgy írnak, hogy nem kuncsorognak olvasóért, hanem ADNAK,
és nekem olyan sokat
minden kis lámpafényed tanít, és okosan mond valamit
igazad lehet abban is, hogy minden blognak van gyerekbetegsége, át kell élni azokat is, hogy megérjen valami, hogy a türelemben felfényljen ami fontos
Ezek a képek nekem nyugalmat, derűt, békességet sugároznak - amire egyfolytában szükségem van. Ilyet nem találok a pinteresten; ott beállított képek vannak. Úgyhogy én személy szerint nagyon köszönöm. :)
Nekem nagyon kellesz, de biztosan a többiek nevében is írhatom. Egyszerűen napi szükséglet lenne, de beérem, amit kapok, és hálával tartozom minden egyes szóért és képért.
Minden egyes sorod, képed, írásod olyan a lelkemnek mint kenyér a testnek....
Hálás is vagyok mindig mindig ezért!!!
:)
Igen, gyönyörűek a képeid, ez a mai macska, csudaszép. Nyugalom van bennük, abban is, amit írsz. Ami nagyon kell. Nekem is, sokunknak.
Drága Márta, az írásaiddal erőt adsz sokunknak. Nagyon köszönöm a képeslapokat, megkaptuk. Az egyik képre azt mondta a beteg kislányom hogy szép . Pedig napok óta nem beszél. Köszönöm. Üdv.
Márta
Nem tudom pontosan, mióta olvasgatom az írásaidat, talán ha egyszer kommenteltem és rendszeresen visszatérek. :) Nagyon tetszenek a fotóid, ahogyan fogalmazol, a hangulatok, amiket megjelenítesz, a szomorúak is. A macskák meg külön. :)
Nem ismerjük egymást, nem tudom, hogyan találtam a blogodra, de nekem nagyon sokat nyújt. Csak gondoltam elmondom, milyen jókat adsz anélkül, hogy akár tudnál róla.
Szeretettel, Erika
Rába György : Remény
Mert ember Isten nem lehet
de kis csodát tehetne még
kifényesíthet egy napot
nyújtván a bőség tenyerét
nem feltétlenül adományt
szilárd támasztékul kezet
csupán egy szót súgva kiáltva
fennhangon fülébe „lehet”
felröppenthet postagalambként
a másik felé egy mosolyt
hogy tudja higgye a remény
jósorsába holnapot olt
a csüggedőnek lankadónak
az emlékezés vírusát
vigaszul egy hunyorítással
egy öleléssel adja át
hogy nincstelenül ne maradjon
a magános se egyedül
óráin kívül mégis élhet
ki tűnt jelenetbe merül
De szép...köszönöm.
Post a Comment