Esik az eső. Fúj a szél. Ma elindultunk csak úgy, a környező falvakba, egyszerűen csak nézelődni. Láttam szélvédőn apró patakokká képződő esőcseppeket, kis téglaházakat, takaros kerteket, elsuhanó pipacsmezőket. Láttam templomtornyokat s a gyakori széltől féloldalasra nőtt magányos fákat. Láttam csupa olyasmit, amit akár otthon is láthattam volna, ha nem lenne ott bennem a kíváncsiság, a folytonos fernweh. Mi is vidéken élünk, otthon sem történik - a gyerekek szerint legalábbis - soha semmi érdekes, de ilyen nyugalmat mint itt, sehol nem láttam még. Egyetlen kicsi múzeumot találtunk nyitva. Szinte csak egyetlen festő - Jens Sondergaard, soha életemben nem hallottam róla. - művei voltak kiállítva. Némelyik nagyon szép volt, szerintem. Az épület ablakait kitartóan verdeste az eső, a kertben orgonabokrok virágoztak. A múzeum konyhájában aprópénzért lehetett kávét, teát venni. Mielőtt eljöttünk volna, már csak azért is kérdezgettem mindenféléről a jegyárusító hölgyet, mert hihetetlenül vonzott a nyugodt beszédmódja, a szerénysége, a kedvessége. Majdhogynem bocsánatot kért a esőért, annyira sajnálta a rossz időt, mintha az ő hibája lenne. De én szeretek utazni, szeretem az esőt, szeretek idegen konyhákban bundás kenyeret sütni, szeretem ezt az országot, mert legyek otthon vagy máshol, nézzek valami egészen hétköznapit vagy rendkívülit: a szerető szemek fénye széppé, különlegessé tehet mindent.
1 comment:
Egyyszer voltam csak Dániában, Bornholm szigetén, kállítottak ott egy jerámiámat egy nemzetközi kerámia kiállításon, es a jó dánok minden resztvevőt meghivtak, fizettek repülőt, negycsillagos hotelt, mindent. Sosem gondoltam, hogy ez a vidék nem rideg- hideg, hanem legfeljebb cool :-) és stilusos és zöld, és ragyogó, és üde... elkepesztő esztétikai élmény volt benne minden, a régi es az új is, az eső, a tenger, a fénytörés...
Post a Comment