Ami a frissen darált

kávénak az illat, az édesburgonyának a sárga, a paradicsomnak a piros, az év első dinnyéjének a zamat, a reggeli fűnek a harmat, a száradó ruhának a lebbenés, az aranygyűrűnek a csillogás, a sónak az íz - az az életnek a kedv, a megfáradt szívnek az a szeretet.
Nélküle is lehet élni. Illat, íz, színek, zamat, csillogás és kedv nélkül. Lehet finom ételt főzni anélkül is, hogy dúdolgatnék közben. Odatehetem az asztalra a fazekat, átnyújthatom a pohár vizet mosoly nélkül is. Nem halna bele senki.
Néha mindent megteszek, amit csak emberileg megtenni lehetséges, az életkedv mégis elkerül. A szeretet mégsem elég.
Pedig írom a hálanaplót minden nap. Számolom évek óta a megköszönnivalókat, és megszámoltam azt is, hány apró, sárga bimbó van a rózsabokron - nyolcvannyolc! -, s némelyik keményebb időszakon olyan egyszerű, kézzelfogható dolgok segítenek át, mint egy-egy bonyolultabb kötésminta megfejtése, vagy hogy lelkiismeretesen kiszámolok és elvégzek mondjuk hatvan hasprést és harminc fekvőtámaszt, esetleg írok egy hosszú tennivaló-listát, melynek kipipálom egymás után szépen, ahogy a csillag megy az égen, az összes pontját.

De ha angyalok nyelvén szólalnék is meg, nem lenne elég. S ha én írnám a világ legszebb blogját, az sem, ha prófétálni tudnék, az sem, s ha minden bölcsességnek birtokában lennék, az sem, s ha hegyeket mozgathatnék a hitemmel, az sem, s szétosztanám minden vagyonom, s az összes könyvem, nem lenne elég, semmi sem lenne elég.
Mert az ember itt, bármennyire is igyekszik, önmagában és önmagának - mert hogy másnak nem az, arról nem érdemes beszélni sem -, nem elég.

Olyan ez, mint tegnap este a hirtelen feltámadó szél. Olyan, mint a távoli mennydörgés, a felfrissülés ígérete, az érkező eső illata. Olyan, mint a váratlan kegyelem, mint a meglepetés, mint a pünkösd, mint forró nyári napon enyhülést hozó lágy szellő. Meg lehet tenni érte mindent, de végső soron, mint minden az életben, ez is: ajándék. Nem tudom, lehet-e teljesen méltónak lenni rá. Én, a magam részéről, elégnek tartom, ha megmaradok, amíg csak élek annak, aki vagyok: üresnek, örökös keresőnek, éhesnek, szomjasnak, örökös hazavágyódónak.