Egy-egy ilyen reggelen, mint a mai, amikor itthon lehetek, először is körülnézek a hűtőszekrényben, a konyhapulton, s kitalálom, mit főzzek a maradékokból. A gyerekek ugyan már közölték, mikor tegnap délután hazaértem a munkából, hogy nincs itthon semmi, de tapasztalatom szerint abból a semmiből még össze lehet azért hozni egy szerény ebédet. Így lesz a mai menü: krumplileves, szilvás gombóc és a két puha, barna banánból a gyümölcsös kosár aljáról sütök majd banánkenyeret.
Múlt héten, mikor néhány napot együtt tölthettünk az összes gyermekünkkel, egyszer megkérdeztem tőlük, visszatekintve hogyan látják, milyen anya voltam, megbántottam-e őket valamikor, hordoznak-e szomorúságot miattam a szívükben. A válasz hadd maradjon az én titkom, de tény, már előtte is tudatában voltam, hányféle módon vallok kudarcot az összes lehetséges kapcsolatban, melyben bátorkodok elköteleződni, felelősséget vállalni. A társammal, a gyermekeimmel, a szüleimmel, az egyházzal, a barátaimmal szemben legjobb esetben is úgy nézek ki, mint az a kis kedves levél, amit az erdőben találtam: telis-tele lyukakkal, melyeken a nap felé fordítva átragyog a fény.
Mondhatnám úgy is: nincs itthon semmi.
Aztán kiderül, ebből a semmiből kiindulva mégis felnőnek csodálatos gyerekek, épül az egyház, a támasz, a vigasz, virágba borul időnként a szép.
4 comments:
Végre együtt voltatok mindnyájan. De vártam már ezt a mondatot. Igen, a semmiből is tudsz teremteni.
Ezt nagyon szépen leírtad!Már megint gazdagitottal!
Nekem is az jutott eszembe,amikor elolvastam ezt a bejegyzésedet,hogy kevéske szóból már megint csodálatosat alkottál!!!!Művészlélek vagy,a szónak igazi és legnemesebb értelmében.
:) Ismerős: én is megkérdeztem ezt már a felnőtt gyerekeimtől néhányszor és bocsánatot is kértem azért,amit elrontottam.:)
Post a Comment