Sunday, November 6, 2022

Az első gyermekem

a kiírt dátumnál két héttel korábban, december legvégén született, ezért a születésnapi meglepetései mindig kicsit másodlagos fontossággal bírtak a néhány nappal korábbra kigondolt karácsonyi ajándékokhoz képest. Soha nem az ajándék értéke volt kevesebb például a testvéreiéhez viszonyítva, akik voltak szívesek az év más, ünnepekben kevésbé bővelkedő időszakában megszületni. Időm nem volt annyi, amennyit szerettem volna. Amennyit megérdemelt volna. Az igazán egyedi ajándékokhoz szükséges kreativitásból és gondosságból jutott valahogy érzésem szerint pont neki kevesebb. 
Az idei születésnapi ajándék - egy kötött, mintás kendő - nem az ötlet eredetisége, nem az értéke miatt különleges. Nem a rászánt idő, a gondosan kiválasztott, drága fonal vagy kötésminta miatt az. Hanem mert soha nem látott módon már most, november elején elkészült. Piros masnival átkötve várakozik a ruhásszekrény polcán. Kimosva, szárítva, a legutolsó apró hibákat is a legjobb tudásom szerint kijavítva. 
 
Tegnap bolhapiacon jártam. Néhány régi kötőtűt leszámítva nem vettem semmit. S egy apró gombolyag fehér fonalat leszámítva. (Ez egy ilyen mesebeli, ihletett időszak.)
A kézimunkáknál, csipkéknél, hímzett terítőknél el-elidőztem. Egyiket-másikat kiteregettem, megcsodáltam. Tanulmányoztam a mintát, felmértem a rengeteg tudást, s saját friss élményemnek köszönhetően szinte éreztem az örömet, amivel valamikor valaki elkészítette őket. Kicsit, mielőtt óvatosan összehajtogatva visszatettem, mint megannyi törékeny kincset, egyenként a fénybe tartottam őket.

8 comments:

Zsuzsa said...

A kis címkék fantasztikus kedvesek!

Van egy nagy takaróm, amit anya kötött nekem még bőven "lánykoromban", már akkor is imádtam, a filmezős plédem volt. Most meg az "altatós", abba kucorodva ülök a kisebbik kisember ágya mellett, míg el nem alszik.

Anonymous said...

Na így kell egy ajándékot elkésziteni! Le a kalappal előtted! Csodálatos!😇

Betti said...

Nagyon szép lett a kendő!

Anonyma said...

A szeretet legtovább ható materiális manifesztálódása. Készültekor belekötjük minden szeretetünket, jó akaratunkat, örömünket, gondoskodásunkat... elképzelve, hogy milyen örömmel fogja viselni a megajándékozott. A viselőjének meg, még az anyag elhasználódása után is melengetni fogja a lelkét. Ezért nem tudunk kidobni ilyen ajándékokat, javítgatjuk és őrizzük míg a világ és még két nap! Mert összeköt ( átvitt értelemben is, -csodálatos a magyar nyelvünk!) a szerettünkkel! :) Gyönyörű lett Márta!

N. said...

Gyönyörű lett!

Adona said...

Nagyon szép! A színe is! :)

Anonymous said...

Csodálatos a kezed és a lelked munkája🧡💛💙💚🤎
Piroska

Anikó said...

Gyönyörű ajándék, benne van minden, mi csodálatos (szeretet,idő,türelem,kitartás)!