Nem is mondtam,

hogy csatlakoztam egy házicsoporthoz. Hauskreis errefelé. Akinek ez kínai: néhányan összegyűlünk egy kis Bibliaolvasás, beszélgetés céljából. (Meg teázás céljából, de ez csak a ráadás.) Szóval meghívott valaki ebbe a csoportba. Nem is ismertem a házigazdát, a címet is csak nagyjából, csak azt tudtam biztosan, hogy innen a második faluban van. Ma este tehát elindultam...:) Nagyon vicces volt, mert szinte teljesen sötét volt a falu, de mindegy, mert én világosban is mindig eltévedek...szóval nem találtam a házat, de ha meg is találom, elképzeltem, ahogy kitűnő németemmel megkérdezem a házigazdát, hogy vajon őket keresem e? Nagy szerencsém volt, mert az ismerősöm, akit előzőleg biztosítottam, hogy natürlich simán oda fogok találni - hát késett, és találkoztunk az utcán, mert...nem is mondtam, az utcát azt majdnem eltaláltam, de nem tehetek róla, hogy a házszámok nem logikusan voltak elrendezve, és arról sem tehetek, hogy útközben elfelejtettem a házigazda nevét. Ezek a német nevek nekem mind egyre mennek.
Jól éreztem magam. Ugyan az elején viccelődtünk, hogy akkor mindenki legyen szíves rám való tekintettel LASSAN, és egy idősebb kissé nagyothalló hölgyre való tekintettel (aki meg a hallókészülékét otthonfelejtette) HANGOSAN beszélni - persze beszélt mindenki gyorsan, ahogy szokott, és én ennek nagyon örülök, mert még így is értettem kb. 60 %-át a dolgoknak, szóval a lényeg az átjött. Igazán nagyon kedves kis társaság...:)), de tényleg. Úgy befogadtak, és nem bánják, hogy meg sem szólalok. Én szeretem, ha úgy fogadnak el, amilyen vagyok. Majd még megyek. Kéthetente van, csütörtökön.
Visszafele jó volt hazavezetni a sötétben, egyedül. Ráadásul megint hull a hó. Igaz, hogy a szívem mélyén inkább már a tavaszt várom, de ha ez van, akkor ennek kell örülni. Szerintem.