Igazából

nehezemre esik néha bármit is ideírni, sőt az írás nem is nagyon megy, de (jobb vagy rosszabb minőségű) képekben soha nem szenvedek hiányt, és azért úgy is sok mindent el lehet mondani. Például azt, hogy milyen jó is nekünk felnőtteknek, hogy vannak gyerekek. A mieink vagy a másoké, de vannak. Beszivárognak a lakásba "Milyen jó illat van itt, Fráu Prodan! " :), felkiáltással...( éppen frissen sült a szilvás pite)... és elkérik a fonalas kosaramat, mert sárkányt akarnak fabrikálni maguknak. És nem ülnek meg egyhelyben, hogy ne legyen elmosódott a kép. :)


És az sem fog soha kiderülni, ugyan hogyan került az ágyamra ez kis kő és fagyűjtemény. :)


És milyen jó, hogy mindig van szerteszéjjel építőkocka és sárga, kopott focilabda...


...meg vidám, színes zoknik a szárítón.


És még az is olyan nagyon jó, hogy az én csálén horgolt teázóskészletem nem csak dísz, hanem mindenféle kislányok elmélyült játékának a kelléke.



Szóval nem is tudom...csak körülnézek, és mindenütt ott van a nyomuk, és létezhetetlen rendet tartani tőlük, és csak úgy ledobálják az iskolástáskájukat, és állandóan fagyiért könyörögnek, és milyen egyensúlytalan is lenne ez a világ, ha nem éppen így lenne.