A hétköznapi

füzetemben, - ahol bevásárlólisták, kávéfoltok, rádióhallgatás közben felfirkált német szavak, receptek, ötletek, hatodikos matematikaleckéhez elvégzett saját számolgatások s más efféle női praktikák élnek békességben egymás mellett, - visszatérő motívumként, hovatovább megtett utat jelző oszlopként bukkan fel itt-ott egy ide nem illő szó, s hozzá az oly szűkszavú magyarázataim, hogy tán már magam sem tudom, mire gondolhattam.

Pusztaság. Ahol megpróbáltatunk, ahonnan lehetne gyorsan is szabadulni, de milyen áron...
Pusztaság. Itt csak a valóság van, semmi illúzió, semmi remény. Várakozás arra, aki nem jön el.
Pusztaság. Sivárság helye, de a visszavonulásé, imádságé is.
Pusztaság. A hely, ahol a szívemre beszélnek.
The beauty of the desert. A puszta(ság) szépsége...Van ám ilyen.

Holnapután már Advent, s én úgy szeretem.
Mert szép, jó és igaz, s mert akire várok, egészen biztosan eljön.

My personal November.

A köd, a kopár, a szép, a csípős, a hideg, a forró, a természet szótlansága, az én szótlanságom,  a csöndek, a válaszok,  - mindez november, az én személyes novemberem.
Most nagyon kevéssel is köszönettel beérem, keveset eszem, keveset alszom, kevés szóból is értek.
Egyetlen hajnali fejsimogatás melegségét beosztom szépen napestig.
Az egész a hiánnyal együtt teljes.*

* Pál Feri
   Rebekka Karijold, "remember that your strenght is also built on what you lost"

Örömömben is,

bánatomban is szeretek felkapaszkodni a hátsó udvar és a templom között elterülő domb tetejére.
Korán sötétedik, ilyenkor lámpást gyújtok, úgy megyek, kicsit félősen, mégis a tőlem telhető legnagyobb bátorsággal, csak hogy közelebb legyek
az Éghez,
a Földhöz,
önmagamhoz.

Nem hétköznapi

 hősökről olvasok megrendítő, elgondolkodtató könyveket, közben lelki egyensúlyom fenntartása érdekében próbálom magamban leutánozni Mici reggeli rituáléját: amint kiengedem az udvarra, bukfencezik egyet, majd, ha úgy ítéli meg, ma különösen szép az élet, bukfencezik még egy másodikat is.

Minden

elmondásra érdemes, ámde magamnak megtartott gondolat megannyi elásott tálentum, nem lesz valami több, jobb se másban, se bennem. De úgy van talán ez is, mint az almákkal. Amiből nem készítettem semmit, vagy nem ettük meg, s másnak sem adtam ajándékba oda, az elromlott. Talán lesz belőle mégis jó kis bevetnivaló föld tavaszra. Szeretném hinni, hogy semmi sem veszik kárba.
Szeretném hinni, hogy elég, ha azt az egy elfáradt madarat megmentem, ami az én ajtóm elé esik le.
A reggeli köd - szívemen a gond. Ha picit rásüt a nap, abbahagyom a köhögést, a fejfájást, leteszem a forró mentateát a konyhapultra, sálat tekerek a nyakamba, s felszaladok a domb tetejére, megnézni, hogyan lesz lassan tiszta és ragyogó a világ.