legkedvesebb fellépések kis gospel kórusunkkal nem az esküvők, nem az ünnepségek, hanem mikor csak úgy egyszerűen meghívnak valamelyik falu kis templomába - egy "Isten fizesse meg"-ért cserébe - szombat esti misére. A fárasztó, munkás nap végén ki-ki feketébe öltözik, zöld sálat tesz a nyakába, összeszedi a kottákat és autóba ül. Kanyargós kis csendes utak vezetnek a hullámzó tájon át. Összeszokott csapat lévén - az egyetlen állandó férfitagot leszámítva mind nők vagyunk - elég egy negyed óra, hogy becipeljük, összeszereljük, kipróbáljuk a mikrofonokat, hangerősítést, miegymást. Fél óra alatt még egyszer elpróbáljuk a dalokat, - életemben először éneklek, egy oktávval magasabban, basszust...Minden hang számít, minden hang tudja a helyét, a leghalkabb is, a legjelentéktelenebb is, - ha lenne olyan, hogy legjelentéktelenebb, de nincs.
Én nem szoktam törődni azzal, hogy ez szereplés, mert szerepelni nem szeretek, nem tudok, - egyszerűen csak részei vagyunk Isten tiszteletének, miközben a lemenő Nap sugarai besütnek szemben az ablakon. Belülről, közelről személem a számomra még mindig kissé ismeretlen szertartást - mindig rácsodálkozva, hogy mennyi szimbólum! mennyi gazdagság! mennyi illat! mennyi szépség!
Az egész héten át tartó hiábavalóság(om) érzését lassan feloldja bennem s egészen személyes módon vigasztal meg szomorúságomban az Ige. Nincs mit hozzátenni, nincs mit elvenni, - csak élni kell vele, kimenni minden áldott nap, s szórni, vetni a magot, ha eltapossák, akkor is, mert van jó föld, jó mag, és lesz termés, ha nem is érem meg, ha nem is fogok tudni róla, akkor is lesz: kinek harmincszoros, kinek hatvanszoros, kinek százszoros.
Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.*
* Lukács evangéliuma 8: 5-8
5 comments:
Nálunk is a magvető példabeszéde volt ma, engem is feltőltött, elhalmozott sok jóval mai Ige! Milyen érdekes, hogy el vagyunk egymástól legalább 1000 km-re és ugyanaz az Ige ad nekünk lelkierőt, és még hány és hány embernek rajtunk kívül!
Kívánok egy szép, gyümőlcsöző, " termést hozó" hetet!
(Olyan, rég akarok neked írni, egyik-másik, sok bejegyzéshez... )
Ma ez az ige volt nálunk az evangélium (valószínűleg azon a szombat esti misén is, amiről írsz). Annyira vigasztaló volt, amit Joe testvér mondott róla: hogy Istennél nincs teljesítménykényszer. Van, aki százszoros termést tud hozni, de van, aki csak hatvanszorosat, vagy harmincszorosat, sőt, az úr az egészen csekély termésnek is úgy örül, ha ennyi telt tőlünk... akár magvetők vagyunk, anyaként... akár anyaföld.
... és a kép pedig megint egészen gyönyörű!
Ide járok tanulni, megbékélni, gyönyörködni, elmélkedni, lazítani...
Fontos vagy nekünk!
Köszönöm!
Post a Comment