Szerbián és Bosznián át, nagyon lassú, kanyargós utakon tettük meg a kétnapos utat le a horvát tengerpartig.
Hogy én mennyire szeretem a lassú utakat!
Szinte az összes magammal vitt könyvet kiolvastam mire végére értünk minden utaznivalónak...
az Esti ködök kertjét Tan Twan Engtől, aztán Gary Chapman kamaszokra hangolt 5 szeretetnyelvét, aztán Anna Gavalda Ein geschenkter Tagját, aztán Aldous Huxley Szép új világját, s végül, az utolsó néhány száz kilométeren Franz Kafka Brief an den Vaterját.
Ezeket hoztam haza magammal szuvenírként, ezeket a olvasással töltött órákat.
Na jó, bevallom: mivel beleszerettem a kis csészébe s a kávéba, mit egy boszniai étteremben szolgáltak fel nekem, képtelen voltam hazajönni, míg be nem szereztem egy kétszemélyes készletet itthonra is.
Kétszemélyeset, hogy legközelebb, ha jösztök, abból igyuk a kávét.
Thursday, September 17, 2015
Travel diary 2.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
5 comments:
Oh, de kedves te Márta! Olyan szívmelengetően tudsz te írni!
Csodás helyeken jártatok!
Csodas!Azt a szivarvanyost el is loptam igy utolag adhatsz ra engedelyt :)
De szépek a részletek, és a kicsi csésze is! És de jó lehetett ENNYIT olvasni! :-) én is mindig viszek olvasnivalót, minden útra, de mert kötni vagy horgolnivalót is, így inkább csak szaporítom, mint falom a sorokat...
Márta, köszönöm a csodás képeket! Két éve én is jártam abban a csodás kisvárosban. Jó volt most újra látni :)
remélem semmi baj nem történt az úton
nem mindenki merte volna bevállalni azt a vidéket mostanság
♥
Post a Comment