Hogy annyi helyen laktam már életem során, abban az a rossz, hogy nincs honvágyam.
Az otthon mindig ott van, ahol éppen vagyok. Otthon érzem magam, ha magamban vagyok, otthon a zsúfolt városi tömegben, otthon az erdőkben s a hegyeken, melyek tetejére templomot építettek.
Otthon vagyok minden vidéken, melyekre gondolva a keserű számban édessé ízesül.
Otthon vagyok itt legbelül.
Szeretek utazni. Ilyenkor főleg az egyszerű szállások kicsi, egyszerű konyháiban érzem jól magam. Körülnézek, s könnyen el tudom képzelni, milyen lenne ott berendezkedni, valaki kedvessel ott egy csésze kávét reggel meginni. Mindig kíváncsi vagyok, milyenek máshol az emberek, a kertek, a növények, milyen a tenger, a forróság, s még arra is, milyen egy társasház balkonjáról hallgatva reggel egy igazi olasz veszekedés. Útinaplót is mindig írok, de ezek inkább csak nekem érdekesek. Képeslapokat, múzeumi belépõket, városi parkban gyűjtött virágmagvakat, ötleteket, a telefonomon fotókat, utcazene részleteket szoktam hazahozni.
És szeretek hazajönni. Legyen akár éjfélkor az érkezés, még megnézem sötétben is, hány új virág nyílt a rózsabokron, átnézem a postát, teát főzök. Érdemes csak azért elmenni, hogy legyen hova visszajönni, otthon érezni magam azonnal itthon, otthon mindig ott, ahol éppen vagyok.
2 comments:
én is igy gondolom... és néha a te irásaidban is otthon érzem magam:)
Ahogy Aliz is írta, az írásaidban az ember - majdnem minden esetben - otthon érezheti magát. És mindig megkapjuk a legvégén a megnyugvás érzését.
Vannak blogjaim, amelyekre minden nap azzal az érzéssel "kattintok", hogy ma találok ott pár megnyugtató mondatot, esetleg még képet is.
Bármit hozol, várom és szeretem.
Köszönöm, köszönjük, hogy ezt a nyugalmat itt mindig megtaláljuk.
(Kaposi Tiborné) Kelemen Éva
Post a Comment