Mikor néhány hete elromlott a kazán s egy ideig nem volt itthon meleg víz, kénytelen voltam megtanulni, hogy egy vízforralónyi forró vízzel vegyített hideg víz éppen elég az esti mosakodáshoz. Hasznos tudás. Hajmosáshoz, igaz, két kancsónyi forró víz kell.
Körülbelül egy hónapja eldöntöttem, egy évig nem vásárolok magamnak új ruhákat. Nem mintha olyan gyakran tenném amúgy. Vagy rossznak tartanám, vagy sajnálnám magamtól - másoktól meg főleg nem sajnálom - a szép dolgok okozta örömet. De így új szépséget látok meg a kicsit régebbi ruhadarabokban, új öröm tölt el, mikor mosás után összehajtogatom s a szekrénybe teszem őket.
Mikor nemrég egy buszra várva mindenki tülekedett és számítgatott, hova kellene állni, hogy a busz ajtaja pont előtte nyíljon ki, nem kevés önuralmamba került, hogy én csak álljak nyugodtan. Ne tülekedjek, ne számítgassak. Végül a busz pont úgy állt meg, hogy az ajtaja előttem volt. Amint kinyílt, csak be kellett lépjek.
Ez is mind-mind szívgyakorlat, gyakorlása annak, amit amúgy tudok, csak megélni nehéz mégis, hogy van itt helyem, s hogy van mindenből elég: ruha, étel, pénz, munka, olvasnivaló, szabadidő, másoktól kapott figyelem, elismerés, komment, dicséret, barátság, hit, remény, szeretet. Egyszerűen csak elég az, ami van, s ha mégsem, akkor gyakoroltatom egy kicsit a szívemet.
Olyan nehéz úgy írni bármiről is, ami foglalkoztat s ami nekem fontos, hogy ne tűnjön közhelynek vagy olyasminek, amit mindenki már rég tud. Folyton evvel küszködöm. Pedig jól emlékszem még, milyen óriási örömet éreztem, mikor hetedik osztályos koromban magamtól rájöttem és bebizonyítottam, hogy egy körbe rajzolt háromszög szögeinek összege mindig 180 fok. Olyan öröm volt ez, amit az se tudott elhomályosítani, hogy a következő mértanórán a tanár teljesen közömbösen felírta a táblára azt, amiről azt hittem, én találtam ki. Nem mondtam el se akkor, se később senkinek. Nem azért, mert úgy gondoltam, úgysem értenék. De az öröm, az igazság, a szívből jövő megelégedettség mindig annyira személyes. Elmesélhetetlen. Bebizonyíthatatlan. Mégis hűségesnek lenni hozzájuk egy életen át tartó szép feladat: naponkénti szívgyakorlat.
12 comments:
titkon folyamatosan szorítok azért, hogy ebben, amit most leírtál, soha ne változzon meg a véleményed, és ÖRÖKRE olvashassam a mindennapi gondolataidat...
nem hiszem, hogy közhely az, ami a cselekedeteidből sugároz (bárki bármit olvas ki belőle), azok annyira szépek, és olyan emberiek, és megunhatatlanok,
velem ellentétben :)))soha nem okoskodások, hanem konkrét események, valódi történések, életed morzsái, amik annyi fontos (és nagyon szép) dolgot megmutatnak nekem...(amit én tanulságoknak, vagy téziseknek összegzek, te egyszerűen csak megéled, ÉLED, szerényen ,
és annyira szépen
belepottyant a bogár a fülembe, és ezt találtam:))))))))
https://www.youtube.com/watch?v=SYqdx95izSc
♥
bocsánat, lehetek még kicsit szószátyár? épp most hallgattam meg egy hanganyagot: https://www.palferi.hu/hanganyagok/2016-2017/2016-12-06/
csak eszembe jutottál róla:
Tulajdonképpen azt szeretem legjobban benned (blogodban, blogodban írtakban), hogy nem hősi nagy, elérhetetlen megoldásokat hozol, hanem az egyensúlynak a lehetőségeit. Hogy mi ad neked elégtételt abban, amikor azt éled meg, hogy mondjuk valami igazságtalanság történik, vagy „nincs igazság a Földön”-dolgok történnek, tényleg történnek, vagy a sérelmeinkkel, a fájdalmainkkal kapcsolatban egy csomószor nem válik nyilvánvalóvá az igazság. Azt hiszem a legtöbbünk úgymond „kívülről” kérünk elégtételt, „rehabilitáljanak engem”, „valaki mondja el, hogy igazam volt, vagy hogy én ott ártatlan voltam, jöjjön a testvérem, álljon a szüleim elé, és mondja azt, hogy „Én törtem el.” Ugye, ez akkor kívülről van. De te sokszor (többször, mint én) a belső megoldásokat ismered. Amikor nem dicsérnek meg azért, amiért megérdemelnéd, nem rehabilitálnak, nem mondják ki, hogy „igazságtalanok voltunk veled” (ez sosem fog megtörténni). De ha nem is történik meg, mi ad neked elégtételt? Mitől leszel „egyensúlyba?” Attól, hogy belenézel a tükörbe, és TUDOD, és ki is mondod, azt mondod „Rendben vagy Márta, jól van.”
szép, jó!
úgy szégyellem, hogy ilyen sokat írtam ide,
bocsánat
Pedig ugy orultem neki :)...bocsanat, hogy nem valaszoltam.
azt nem tudtam, csak azt látom, hogy mások nem így tesznek, és annyira nem szeretek kilógni a sorból, zavarba jöttem, hogy mit gondolhatnak...de ha téged nem zavar, akkor megnyugodtam, köszönöm, Márta
:)))
Kedves Márta,
én is sokszor találok Nálad olyan gondolatokat, amik megfordultak a fejemben, de soha nem fogalmazódnak meg ennyire tisztán, egyszerűen, frissen, élvezetesen olvashatóan. Pld. a meleg víz története, és sok más is. Már többen kérték, de szerintem is szívesen olvasnák többen, nyomtatva...Lehet , akkor mégsem lenne ennyire személyes vetülete. Mintha direkt nekem írnád. Amit még nagyon csodálok, hogy ennyire bátor vagy, ennyire vállalod magadat. S mivel én is külföldön élek sok olyan dolgot is kiolvasok a képekből, amiről nem írsz, vagy amikről indirekt írsz. Néha találok közös használati tárgyakat, egy egy terítőt....vagy amikor valahol valami pirospöttyöset látok Rád gondolok,pedighát, tényleg csak innen ismerlek. Közben néha drukkolok, hogy elég magyar könyved van-e, harcolod-e a nyelvért a harcodat?...persze, mert én igen, A gyerekeimmel is. Eddig még jól viselik. Ami vicces még, amikor olyan tájakról írsz, ahol magam is megfordultam ...és ott is sok sok új gondolattal gazdagítasz. Na, ez a bejegyzés sem lett valami eredeti. Hm. Talán inkább valami hálairat lenne ez, hogy olvashatunk Szívesen megírnám Neked a teljes nevemet is. Ide nem szeretném kiírni...Sokszor, úgy ni, útközben is gondolva Rád, szeretettel üdvözölve Téged, Erzsébet.
Koszonom a visszajelzest, Erzsebet! Nagyon orulok neki. Az ember csak ir es ir, mintha postapalackot dobna az oceanba. Mikor ilyen visszajelzest kapok, akkor tudom, valaki megtalalta a palackot. Van kapcsolat. Ha szivesen megirnad a nevedet, en nem akadalyozlak meg benne.:) Az oldalsavban ott van az emailcimem.
Nagyon nagyon leegyszerűsítve,nekem pont az a legfőbb jó abban,hogy írsz,hogy még mindig írsz,és még mindig ugyanazt:-)pont ez,,,elég.
Olyan sokszor írtam már itt is, instagramon is, hogy nekem lélekbonbon minden sorod. A mai világban, amikor az emberek mindennek tudják az árát, de egyre kevesebb dolognak érzik az értékét, jó tudni, hogy vannak még olyan emberek, akikkel a szívem-lelkem egy ritmusra jár.
Bogi
h.bogi87
"Olyan nehéz úgy írni bármiről is, ami foglalkoztat s ami nekem fontos, hogy ne tűnjön közhelynek vagy olyasminek, amit mindenki már rég tud." - Márta, neked sikerül úgy írnod!! :)) Sok mondatodat, szövegrészeket elmentek tőled, mint megőrzendő kincseket :) Időnként visszaolvasom őket. Hédi
Post a Comment