Elmo day.

Eugene H.Peterson As kingfishers catch fire című könyvében olvastam az Elmo dayről. Elmo egy kisváros az író lakhelyétől nem messze. Azt mondja, nincs ott semmi különös. A házak felújításra szorulnak, nincs mozi, nincsenek üzletek, se munkahelyek, s az évente egyszer megrendezésre kerülő vásárt leszámítva nem történik soha semmi. Mikor egy ornitológus barátjával átautózott a városon, az megkérdezte tőle: nos, Eugene, hányféle madarat láttál? Ő igazából nem látott egyetlen egyet sem, de a barátja összesen kilencfélét számolt meg. Ami igazán nem kis dolog egy olyan városban, mint Elmo, ahol nem történik soha semmi érdekes.

Ma reggel felkeltem, és mint oly sokszor már, megállapítottam magamban, hogy Elmo day lesz. Ma is. Mert Elmoban ugyan még nem jártam, de a faluban, ahol lakom, s a városban, ahol dolgozom, hát itt sem történik - hogy gyermekeimet idézzem - soha, de soha semmi. Csak a szokásos.

Reggel korán kelek, elmegyek dolgozni, utána orvosnál van időpontom, aztán bevásárolok, felcipelem - mert még mindig aszfaltozzák az utcát - a szatyrokat a dombra, újból spagettit főzünk ebédre, aztán már majdnem este van, utolsó pillanatban eljutok még énekórára, majd lefekszem.

De még mielőtt elalszom, eszembe jut a történet, és elkezdek gondolkodni, nem-e láttam mégis itt-ott egy madarat. Reggel láttam az unalmas kisváros főutcáján, míg vártam, hogy zöldre váltson a lámpa, egy türelmes anyukát, aki addig álldogált óvodás gyermekével egy üzlet kirakata előtt, amíg csak az akarta. Az orvosi váróban fél órát olvashattam. Az ebédnél mindenki beszédes volt, és hatalmasakat nevettünk egészen apró dolgokon. Kinyíltak a nárciszok a parókia falának tövében. Kaptam egy mosolyt. S bár elkéstem a próbáról, mégis elmehettem, és elkezdtünk tanulni egy új dalt is. Mindeközben itt-ott írtam néhány mondatot a naplómba is, egészen unalmas, egyáltalán nem eredeti mondatokat, csak úgy, magamnak. Emlék ez is. Talán egyszer visszanézek, s akkor látni fogom:

Minden nap figyelmes voltam. Minden nap fontos volt. Minden nap madarak repkedtek körülöttem. Még azokon a napokon is, sőt, talán főleg akkor, mikor nem történt semmi, de semmi, csak a mindig szokásos.