Tuesday, May 22, 2018

A vendég.

Tegnap délután bekopogott a konyhaablakon egy kismadár. Egy énekes rigó. Nem finoman, nem udvariasan, nem csendesen kopogott, hanem olyan kétségbeesetten, mintha az élete múlna azon, beengedjük-e vagy sem. Beengedtük, persze. Megetettük, megitattuk, éjszakára szállást adtunk neki. Kiderült, a szomszédhoz tartozik, ő talált rá két hete az erdőben. Valószínûleg kiesett a fészekből, vagy kilökték a testvérei. Ez utóbbi olyankor fordul elő, ha gyengébb valamelyik testvér, vagy túl izgága, tehát kilóg valamilyen módon a sorból. Eddig nevelgette, s mivel most már elkezdett repülni, úgy gondolta, ideje szabadon engedni. Csakhogy a madár nem akar elmenni. Itt repdes a közeli udvarok felett, s nem fél senkitől. Sem emberektől, sem kutyáktól, sem macskáktól. Halálra izgulom magam amiatt, hogy nem, nem, nem akar félni, még a macskáktól sem. Úgy jár-kel, mint aki meg van róla győződve, mindenki a barátja. A nyitott ajtó félfájának támaszkodva hosszasan figyeltem ma, mennyire tetszik neki a csendesen aláhulló nyári eső: nem keresett menedéket, hanem ide-oda sétált, ugrált a kerti ház tetején. Közben énekelt.
Tudom, tudom. Csak egy madár. Nem kell mindjárt mesét írni róla.
Mégis.
Nem minden nap kopognak be a konyhaablakomon.
Nem minden nap találkozom ennyi barátságos bizalommal, ennyi örömmel, egy ilyen aprócskánál, a tenyeremben elférőnél sokkal nagyobb, okosabb teremtményeknél sem.
Nem minden nap gondolom úgy: rendben van ez a világ. De amíg egy egész szomszédság képes azon gondolkodni, hogyan terelgesse, óvja, szabadságban s amennyire lehet, biztonságban egy egészen egyszerű, magára maradt kismadár életét, addig lehet, hogy mégiscsak rendben van egy kicsit.

8 comments:

krikszi said...

Ójaj <3, elakad a szavam. :

csillag said...

Az én gépem képernyőjén 10 percenként váltakoznak a képek. De most, miközben a bejegyzésed olvasom, pontosan egy ilyen kis rigóféle van a képernyőn. S arra gondolok, hogy valóban, Valaki mindig gondot fog viselni rólunk :) (Máté 6:26)

Katalin said...

hát ez a kis lény mekkora egy JÓFEJ már, hihetetlen, ezek a beállásai, ahogy egyik lábát a felső dobozkán tartja, másikkal meg lentebb, kiköpött Bonaparte:)))de a legcukibb az utolsó képen, ahogy szunyókál, a negyedik képen meg olyan mélabéla...nagyon kedves kis jószág♥

Piroska said...

Kedves kis " vendégetek" akadt :)

Timi said...

Tündéri ez a kis rigó! Köszönöm, hogy meséltél róla :o)

L. M. Zsuzsi said...

O,de jó arc! Mit nem adnanak a fiaim egy ilyen madárkáert, aki igenyli az ember társaságát ( és életképes is - mert a mi két megmentett madarunk nem élt nálunk 3 napot se...)

Anonymous said...

Köszönöm ezt a szívvidító történetet! Magával ragadó egyéniség a hozzátok bekopogtató növendék fióka, tele bizalommal. Köszönöm az írásaidat, amik a lényeges és fontos dolgokról szólnak tisztán és üdén!
Luca

márta said...

Köszönöm!