A komfortzónagyakorlatokat

- a csodák előfordulásának esélyét életemben megnövelendő - azért találtam ki , hogy tágítsák a teret bennem, alattam és felettem, tágítsák jobbra és balra, előttem és mögöttem, körülöttem:

Kölcsönadni a legkedvesebb könyveimet, s nem feltétlenül visszakérni őket.
Tizenkét hónapig nem vásárolni új ruhadarabot. (Már csak tíz van hátra.) Míg a lányaim ruhákat válogatnak maguknak, leülni a lépcsőre, gyönyörködni bennük, nézni az embereket, örülni a saját szabadságomnak.
Köszönő levelet írni egy írónak, kinek a könyve sokat segített nekem egy nehéz időszakban.
Elképzelni, hogyan fogok kinézni tíz év múlva. A gyerekek már a saját lábukon fognak állni akkor, s én még mindig elég fiatal leszek ahhoz, hogy megtanuljak egy új nyelvet, hogy belekezdjek valami teljesen másba, valahol teljesen máshol.
Az egy évvel ezelőtti hatalmas esés után felülni ugyanarra a biciklire, s dobogó szívvel, óvatosan lehajtani egy majdnem ugyanolyan meredek dombon.
Komolyan venni a saját ideáljaimat. Főleg olyankor, mikor egészen nagy a tétje.
Nem azonnal válaszolni egy levélre. A bölcs szavak formálódásának időre van szükségük.
Felelősséget vállalni egy magára maradt kis állatért.
Hajnalban kelni, s a nap első kávéjának elfogyasztása közben a balkonon halkan, szívből énekelni.
Köveket dobálni, s belegázolni, mint a gyerekek, egy hegyi patakba.
Protestánsként részt venni, otthon érezni magam egy katolikus istentiszteleten.
Elkísérni a férjemet - jaj nekem! - német fúvószenét hallgatni. Hozzá sört rendelni, majd éjszakába nyúlóan addig maradni, amíg csak ő szeretné.
Vendéget hívni egy csak mérsékelten rendbetett házba.
Megváltoztatni a véleményemet.
Hosszú eszmecseréket folytatni a szomszéd nénivel. Megtanulni tőle mindent, amit csak lehet, a rózsákról.
Saját rózsakertről álmodni.
Régi mondanivalóhoz új szavakat keresgélni.
Szív- és írásgyakorlatokat nem abbahagyni. Vagy ha mégis:
újrakezdeni.