Olvasom, a verebek száma azért lesz mind kevesebb a városokban, mert mostanában annyira tökéletesre építik az épületeket, hogy nehezen találnak olyan rést, ahova a fészkeiket rakhatnák.
Meséli az öcsém is, hogy háza eresze alatt, egy nem teljesen befedett résbe már másodjára rakott fészket egy rozsdafarkú.
Mint a madarak, úgy keresek én is időrést a tennivalókkal zsúfolt napokon.
Úgy keresem a csendet a zajban.
A megpihenést a sietésben.
Saját, tökéletlen életem réseit pedig - még ha oly sokszor is kell szégyenkeznem miattuk - azért tartom mégis fontosnak, mert a madarak megtanítanak:
lehet rájuk úgy is tekinteni, mint helyekre, melyek otthont nyújtanak.
Helyekre, ahol a saját, vagy valaki más, hozzám hasonlóan sérülékeny, a külvilág felé mutatott túl szép kép fenntartásába belefáradt személy szívében új erőre kaphat, kicsit megpihenhet, átmenetileg befészkelheti magát a r e m é n y .
3 comments:
Ez gyöngyörű gondolat, köszönöm!
és micsoda (baba?)rózsabokor előtt is van ez a "rés"?! (ilyet ültetett valamikor nagyanyám a kertünkbe....)
Az isteni terv része, nem lehet tökéletlen.
És igen, egy kép, egy gondolat, néha csak egy szó is otthont, reményt nyújt. Köszönöm.
h.bogi87
Post a Comment