Vannak napok, melyek úgy törnek össze, mint szép, kézzel festett leveses tálkák, ha véletlenül leesnek a tálcáról.
Összetörnek csak úgy, mindenféle különösebb ok és cél nélkül, menthetetlenül.
A mindenkori naplóm első lapjaira írt mondatok tartópillérek, tartják bennem a lelket, emlékeztetnek, ha felejtek - ezeket olvasom, mikor a napok összetörnek.
A "remember where you came from, remember who you are" mondatban nincs semmi egetrengető. De nekem fontos, sőt, dallam is kapcsolódik hozzá, s egy csodálatos hang, a kedvenc énekesemé, s kanyargó utak emléke a dombok között, miközben egy egész hosszú, nehéz időszakon át rongyosra hallgattam napi utazásaim közben - mert belőlük éltem - a legkedvesebb lemezeimet.
Emlékezz arra, honnan jöttél. Emlékezz arra, aki vagy.
A félresikerült napok is véget érnek. A dombok mögött ilyenkor is lemegy a Nap.
Valamelyikünknek eszébe jut elővenni azt a néhány videófelvételt a régi időkről, mikor még egészen kicsik voltak a gyerekek. Egyszerű, rövid, beállítatlan felvételek ezek, az akkori hétköznapi életünkről: az esti éneklésekről, egy karácsonyi ajándékbontásról, ahogy rácsodálkozunk egy szép naplementére vagy ahogy nap végén vacsorát főzök a régi, kicsi konyhánkban.
Nézzük régi önmagunkat s megvigasztalódunk. Megszelídülünk. Nagyokat nevetünk.
El is felejtettem, hogy volt idő, mikor olyan türelmes, nyugodt és odaadó voltam. Olyan kedves.
De emlékezem, honnan jövök, s arra is, hogy ki vagyok.
Emlékezem, hogy ki szeretnék még mindig lenni.
A cserepeket szinte soha nem dobom el csak úgy. Mindig összeszedem őket.
A napokét is, mert talán írok még később belőlük valami szépet.
A földre ejtett tányérokét, csészékét is, mert talán még megragaszthatóak.
Soha többé nem lesznek olyanok, mint előtte, persze.
De a törés mentén keletkezett rések, s mert az összetört dolgok már nem tökéletesek, alkalmassá tesznek valami egészen másra.
A szép, kézzel festett leveses tálka ragasztás után is ereszti kissé a vizet.
Ültettem hát bele egy paradicsompalántát.
4 comments:
�� Nagyon szép!
Biztosan ismered a Kintsugi-t, a japán technikát, amikor az eltörött csészét arannyal javítják meg, hogy ezzel gyengéden visszaemeljék az időbe a mulandót.
Ami szép, és értékes, az még megragasztva, foltozva, is figyelemre, megőrzésre méltó érték marad, legyen az tárgy, kapcsolat, vagy vagy az ember saját lelke... még akkor is, ha ereszti kissé a vizet :-) Sőt, az is elképzelhető, hogy egyre értékesebb lesz a törések ellenére is, még ha látszatra újkorában, régen szebbnek, hibátlanabbnak, erényesebbnek, türelmesebbnek is tűnt. Mert az a sok finom tea, amely benne elkészült, a sok tapintás, amely őt tartotta, míg mások szomját oltotta, mind patinásra érlelte. Ettől lett az, aki.
ahogy olvastalak, megállíthatatlanul eleredtek a könnyeim
annyira jól esett
:))
eszembe jutottak az én lányaim, és azok az esték, amikor együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, és a nyári szünetre való tekintettel, együtt feküdtünk ki az ablak elé, nézni a csillagokat,
annyira hiányoznak
azok a kislányok hiányoznak, akik soha többé nem ugyanolyanok már, elmúlt,
a jó ugyanúgy elmúlik, mint a rossz, összetört napok,
de azok is az enyémek, őrzöm, ami kell belőle, hűségesen, mert egyszer majd talán el tudom mesélni az unokáimnak, milyen az élet, hogy milyen sok szép van, talán csak azért vannak a nehéz, sötét napok is, hogy jobban ragyogjon a fényes ♥
Köszönöm..!
Post a Comment