A fényről akartam írni.

Legalábbis azt a feljegyzést találtam egy, a tennivalók listáját tartalmazó kis papírdarabon a füzetembe rejtve, hogy: a fényről írni. Mintha ez is csak egy hétköznapi, szokásosan elvégzendő feladat lenne az összes többi között, nagyjából ugyanakkora fontossággal, mint nem elfelejteni joghurtot venni, vagy kitölteni és visszaküldeni a nyomtatványt a betegbiztosítónak. Hogy mit akarhattam írni a fényről, már nem tudom. Ha csak azt nem, hogy túl kevés van belőle. Vagy azt, hogy napok telnek el anélkül, hogy esélyem lenne felé fordítani az arcomat. És hogy hiányzik. Az égről, a szemekből, a gesztusokból, a mindennapi tennivalókból. Nem maradt belőle más, csak valami homályos vágyódás. És egy tennivalók közé zsúfolódott aprócska, oda nem illő emlékeztető egy kopott füzetből kihulló listán, a saját, kissé görbe kézírásommal: a fényről írni. Mindig csak a fényről, ha nem most, hát majd, egyszer...